Nagy döntés előtt áll Szulák Andrea, akinek a lánya külföldön tervezi folytatni a tanulmányait. Ennek kapcsán szóba került, hogy a színésznő is a gyerekével együtt költözik, ennek folytán a visszavonulást fontolgatja.

Az utóbbi időben Szulák Andrea többször pedzegette már a visszavonulását. A 60 éves művésznő májusban elköszönt az évek óta hatalmas sikernek örvendő Menopauza című előadástól, valamint 20 év után otthagyta a Játékszínt is. Bár továbbra is vannak, illetve a közeljövőben lesznek is más feladatai, komolyan fontolgatja, hogy végleg leteszi a lantot, idős éveit pedig az sem biztos, hogy Magyarországon töltené el.

„Sokan dolgoznak messziről ebben a szakmában. Aztán majd Rozina eldönti: azt szeretné, ha tőle egyutcányira főzném neki a paprikás krumplit, vagy 1000 kilométer távolságból” – fogalmazott a Nők Lapjának az énekes-színésznő, ugyanis a 17 éves lánya, Rozina ajánlotta fel neki, hogy tartson vele külföldre, ahol üzleti, marketinges tanulmányait tervezi folytatni.

„Engem soha nem hozott lázba se az éneklés, se a színészet. Ellenben az üzleti, marketinges vonal nagyon izgat. Külföldön szeretném elvégezni az egyetemet, és lehet, hogy anyu is velem tart” – nyilatkozta Gyarmati Rozina, aki bár sok mindenben különbözik az édesanyjától, nagyon jól kijönnek, sőt különleges kapcsolatot ápolnak egymással.

„Ő az egyetlen támaszom, hozzá fordulok, ha valami baj ér, és mindig tud segíteni. Számomra az is természetes, hogy esténként játszik. Olyankor úgyis tanulok, és amikor hazaér, még van időnk kicsit beszélgetni. Cserébe, amikor másnak dolgoznak a szülei, ő otthon van, és mindenféle programokat szervezünk” – mesélte Szulákkal kapcsolatban a fiatal lány.

Az a terv, hogy előbb csak egy-két hónapra költöznék a közelébe, aztán majd meglátjuk

– mondta Szulák Andrea.

(Borítókép: Szulák Andrea. Fotó: Cseke Csilla/MTI)