Galambos Lajos július 2-án hajnalban szabadult a börtönből, a bent töltött időszakról pedig egy exkluzív interjúban mesélt.

Galambos Lajos

Több mint 400 napot töltött a rács mögött Galambos Lajos, aki a TV2 Tények Plusz riporterének adott exkluzív interjút. A beszélgetés során elárult, mi mindent élt át a börtön falai között.

„Hát erről a helyről mindenki szeretne hazajönni, mondjuk ez is csak részben igaz, mert voltak ott olyanok, akik olyan helyzetben voltak, hogy jól érezték ott magukat” – kezdte Magyarország trombitása, akit állítása szerint egyszer sem fenyegettek vagy bántalmaztak, amikor újoncként bekerült a fogdába. Véleménye szerint az ilyesfajta rémhírek csak legendák, a büntetésvégrehajtás ugyanis egészen másképpen működik. Számára a legnehezebb a bizonytalanság volt, amit csak erősített, hogy folyamatosan aggódott a családjáért, főleg a gyerekeiért. Mindazonáltal rengeteget fejlődött és tanult.

„Nagyon sokat olvastam önismereti, önfejlesztő könyveket, dolgoztam magamon, hogy így fogalmazzak, és rendszeresen jártam pszichológushoz” – árulta el Lagzi Lajcsi. A muzsikus esetében 10 hónapig még egyfajta reintegrációs őrizet áll fenn, így jelenleg az otthonába van bezárva, a jövőjét illetően pedig még bizonytalan. Mint mondta, egy ideig a zeneiparba sem feltétlen térne vissza, ugyanis annyit változott, hogy nem tudná ugyanazt nyújtani az embereknek, mint eddig.

Dr. Ferentzi Balázs

A Mokka vendége volt dr. Ferentzi Balázs fogorvos, akivel a fogpótlásról esett szó. Sokan szorulnak ilyen kezelésre, ám csak kevesen mernek beültettetni implantátumot, mert tartanak a fájdalomtól, vagy az esetleges komplikációktól. A szakember elárulta, hogy az implantátumok beültetése előtt minden egyes beteggel személyes konzultáción döntenek a beavatkozás menetéről, a műtét előtt pedig képalkotó eljárásokkal feltérképezik a csontozatot, ugyanis fontos szempont, hogy milyen az állkapocs szélessége és mélysége, valamint mekkora a más fogaktól való távolság. Maga a beültetés egy egyszerű rutin beavatkozás, ám azt érdemes fél éven belül elvégeztetni a pótolandó fog vagy fogak elvesztése után. Máskülönben a hiányzó fog miatt az oldalsó csontok elkezdhetnek összedőlni, illetve a felső állkapocs elkezdhet leereszkedni, az alsó pedig megemelkedhet. Ezek mind instabilitást okozhatnak a harapásnál, megnehezítve az étkezést és tovább növelve a többi fog elvesztésének esélyét. 

Dr. Ferentzi Balázs felhívta a figyelmet, hogy az implantáció önmagában sokkal egyszerűbb beavatkozás, mint például egy foghúzás, ugyanis nagyon jól érzésteleníthető a terület, ennek következtében a műtét teljesen fájdalommentes.

Németh Lajos 

Újabb kánikulával folytatódik a nyár, hétvégén a legmagasabb nappali hőmérséklet több helyen meghaladja a 36-37 fokot. Németh Lajos meteorológus a hőség elől a Tiszához menekült, a TV2 stábja pedig sétahajókázás közben beszélgetett vele. A szakember közölte, hogy szombaton sok felé 30 és 35 fok közötti csúcshőmérséklet várható, míg felhő alig lesz az égen, mindeközben pedig egyre jobban közelít felénk az Észak-Afrikából eredő forróság.

Az idei nyár legmelegebb hete várható a következő napokban, a kánikulának pedig egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz vége.

(Borítókép: Galambos Lajos. Fotó: Bodnár Patrícia/Index)