A luxusfeleség úgy látja az öltözik márkajelzéses ruhába, „aki nem engedheti meg magának” és önbizalom-hiányos.

Polgár Tünde

Kőkeményen beleállt azokba a celebekbe Polgár Tünde, akik drága ruhákkal és külsőségek villogtatásával gyűjtik a lájkokat a közösségi oldalakon. A luxusfeleség szerint ugyanis nem a külsőségek jelentik a valódi értéket, most a Mokka riporterét Hedermann Stellát, Polgár Tünde és férje látta vendégül tihanyi nyaralójukban, ahol kifejtette a véleményét azokról az emberekről, akik drága, márkás, logózott ruhákat hordanak, hogy ezzel a vagyonukat fitogtassák.

Polgár Tünde kijelentései azért is tűnhetnek különösnek, hiszen ő maga is luxuséletet él, így felmerült, hogy ő maga is gyűjthetné a luxuscikkeket.

„Isten ments! Sőt, például megfogadtam, hogy Birkinem soha nem lesz, mert úgy érzem, hogy egy olyan kasztot kezdett el képviselni, amiből szeretnék kimaradni. Tehát ez az a klub, amibe nem szeretnék tartozni, mert egy státuszszimbólumot csináltak valamiből. Szerintem nem éri meg, hogy státuszszimbólumért kifizessen valaki 10, 40 vagy 50 ezer dollárt. Hát, könyörgöm, annyiból elmegyek a világ körül egy hajóútra” – magyarázta a luxusfeleség, aki szerint a fiataloknak érdemesebb lenne például önfejlesztésre vagy utazásra költeni a pénzüket, ahelyett, hogy „tetőtől talpig hirdetőoszlopnak öltöznek”, így nem meglepő, hogy leginkább a logóval ellátott ruhák borítják ki.

„Szerintem mikor valaki tetőtől talpig és méregdrágán – mondjuk egymillió forintért – monogramba öltözik, az pénzkidobás.

Mert a monogramos termék minden márkának a legalja, azt pont azért gyártják, hogy lehúzzák a kisembereket.

Nem tudok erre mást mondani, hiszen aki nem engedheti meg magának és szeretne odatartozni, az fog monogramosba öltözni” – magyarázta a luxusfeleség, aki úgy látja, hogy azok hordanak ilyen ruhákat, akik keresik az identitásukat, önbizalomhiányosak vagy túlságosan rossz irányba befolyásolták őket.

Dobrády Ákos

Új fejezet kezdődik Dobrády Ákos családjának életében, kisfia, Bende Mór már 3 éves lett és az óvodára készül. A TNT frontembere a Mokka műsorában mesélt arról, hogy milyen kihívások várnak családjára.

Az énekes bevallotta, hogy nagyon sokat változott, amióta édesapa lett. Saját bevallása szerint folyamatosan tanul kisfiától és párjától is, ráadásul nekik köszönhetően folyamatosan ad le az egójából, amire nagyon nagy szüksége volt.

Dobrády Ákos arról is beszélt, hogy olyan korba lépett kisfiuk, hogy elkezdhetnek gondolkodni azon, hogy bővítsék-e családjukat. Igaz, még továbbra is nehéz számára, hogy összeegyeztesse a családi életét a munkájával, különösen amikor turnéznak, azonban a karrierjében is hatalmas mérföldkőhöz ért, hiszen harminc éve jelent meg az első TNT szám.

Kollányi Zsuzsi

Kollányi Zsuzsi életében először járt Olaszországban. A kalandos útra gyerekek nélkül, egy barátjával utazott. A 3 nap alatt Rómában, rövid nyaralás alatt bejárták az egész várost és a tengerparton is voltak. Megnézték a Colosseumot, Trevi-kutat és kívülről a Szent Péter bazilikát is, nagyon tetszik neki az olaszok temperamentuma, hasonlónak gondolja, mint az övé. Imádja az olasz ízeket, ráadásul a tengeri herkentyűkért egyenesen rajong.

Azonban nem csak az utazásról szólt az elmúlt időszak a számára, ugyanis az énekesnő elindította saját podcastját, aminek készítéséről osztott meg kulisszatitkokat a Mokka stúdiójában.

(Borítókép: Polgár Tünde. Fotó: Kaszás Tamás/Velvet)