Az amerikai színész még 2021 októberében lőtte le véletlenül a Rust című film operatőrét.

Alec Baldwin

Tragédiába fulladt a Rust című film forgatása, ugyanis Alec Baldwin kelléknek hitt egy éles fegyvert és így véletlenül fejbe lőtte az operatőrt és megsebesítette a rendezőt, amikor elsült a kezében a fegyver. A 2021-ben történt halálos baleset miatt a kelléktárost már elítélték gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, az ő feladata volt ugyanis a fegyverek biztonságos kezelése a színész tárgyalásai azonban még tartanak.

Alec Baldwin ártatlannak vallja magát, azonban az ügyészség szerint a színész megszegte a szabályokat, ugyanis a szerinte a bizonyítékok azt támasztják alá, hogy Alexander Baldwin egy valódi fegyverrel játszott és megszegte a lőfegyverek biztonságos használatának kardinális szabályait. Hozzátette, hogy a színész a tragédia napján többször is elutasította a szokásos biztonsági ellenőrzést a próba előtt és szerintük akár 18 hónap börtönt is kaphat a tettéért a színész.

A három évvel ezelőtt történt halálos lövöldözés nagy port kavart a filmiparban, Baldwin viszont azóta is ártatlannak vallja magát. Azt állítja, hogy a fegyver véletlenül sült el, miután ő követte az utasítást, hogy a kamera mögött álló operatőrre irányítsa. Állítása szerint arról sem tudott, hogy a fegyver éles tölténnyel van megtöltve.

Kökény Attila és Rakonczai Viktor

Kökény Attila és Rakonczai Viktor Horváth Charlie-val készítettek közös dalt és klipet, melyet vendéglátásban töltött éveik ihlettek.

Az együttműködésről már tavaly elkezdett ötletelni a három zenész, amikor pedig összejött a közös munka, akkor Kökény Attila és Rakonczai Viktor megkönnyezték, hogy megvalósult az álmuk, hogy Horváth Charlie-val dolgozhatnak együtt.

A Mokka műsorában Charlie arról beszélt, hogy rendkívül örül a közös munkának, és nem mellesleg Kökény Attilát az egyik kedvenc zenészeként említette. Mint kiderült, a trió hamarosan élőben is előadja a szerzeményt.

Völgyi Zsuzsi

Völgyi Zsuzsi megtörte a csendet, most először mutatta meg 18 évvel fiatalabb szerelmét, Kökény Tamást. Az énekesnő és párja hosszú hallgatás után most először meséltek kortalan szerelmükről. Eddig leginkább azért nem nyilatkoztak, mert kincsként őrizték mindazt, ami köztük van. Az énekesnő sokáig el sem tudta képzelni, hogy egy fiatalabb férfivel kezdjen párkapcsolatot, de Kökény Tamásnak mégis sikerült meghódítania szívét.

A fiatal férfi egy étteremben ismerte meg az énekesnőt, ahol ő a zenekarban játszott Völgyi Zsuzsi pedig vendégként érkezett. Az énekesnő elsőre 35 évesnek hitte a férfit, aki valójában még csak 25. A korkülönbség ellenére viszont a szerelmesek között óriási az összhang, ezt egy három éve tartó közös munka is megpecsételi, akkor alapították ugyanis a Völgyi Zsuzsi Acoustic nevű zenekart, melynek a fiatal zenész is a tagja.

(Borítókép: Alec Baldwin. Fotó: GettyImages)