Peter Srámek akkor jött rá, hogy változtatnia kell az életmódján, amikor már nem jöttek rá a fellépőruhái. Az énekes egy különleges módszerrel azóta rengeteget fogyott.

Manuel

Manuel továbbra is nagy népszerűségnek örvend, még akkor is, ha botlásaitól gyakran hangos a sajtó. Az énekes legutóbb nyár elején sokkolta rajongóit posztjával, melyben elárulta, egy évekkel ezelőtti ügy miatt közel 1 hónapot kell rács mögött töltenie. Azóta szinte már köddé is vált a botlás, Manuel sikert sikerre halmoz. A hőség ellenére is óriási tömeg fogadta az idei Strand Fesztivál első nagyszínpados fellépőjeként.

A fesztivál főszervezője kifejtette, nem egyedi eset, hogy amikor valaki botrányhősként a címlapokra kerül, koncertszervezőként viszont nem veszik figyelembe, hogy az előadó megszegte a törvényt, sokkal inkább a produktumra koncentrálnak, amikor kiválasztják a fellépőket. A rajongók többsége szerint a botlás óta Manuel népszerűsége csak tovább nőtt, bár sokan úgy vélik, eléggé megosztó személlyé vált a médiában. Manuel egy interjúban azt mondta, nem gondolja, hogy a rapper imidzsén emelt volna a börtönlét, az viszont biztos, hogy sikere megállíthatatlanul nő.

Mága Zoltán

Kevés olyan magyar művész van, akit szerte a világon rengetegen ismernek és szeretnek, de Mága Zoltán ilyen. A hegedűművész a Szent István napi eseménysorozat megkoronázásaként adott ünnepi gála koncertet az erdélyi Marosvásárhelyen, és ezúttal is ámulatba ejtette a közönséget.

Mága Zoltán nem érkezett egyedül szeretett közönségéhez, szokásához híven többekkel is megosztotta a színpadot, meglepetés vendégként tűnt fel például a Nemzet Színésze, Bodrogi Gyula. A Süsü legendás megformálója idén töltötte be 90. életévét, a kiváló egészségnek örvendő színészikon ennek ellenére autóval tette meg a közel 1200 kilométeres oda-vissza utat, mindezt szeretett közönség és jó barátja, Mága Zoltán kedvéért. 

A hegedűvirtuóz is kerek évfordulót ünnepelhetett, 50. születésnapja alkalmából köszöntötte a marosvásárhelyi közönség. Mága Zoltán egy pillanatra sem pihen, ősszel ugyanis világ körüli turnéra indul, mely során többek között New Yorkban, Washingtonban és Los Angelesben kápráztatja majd el a közönséget.

Peter Srámek

Peter Srámeknek rengeteg fellépése van, soha nem unatkozik, de ezt egyáltalán nem bánja, hiszen mióta csak az eszét tudja, énekes szeretne lenni. Rendszertelen életmódja miatt viszont jó ideig nem figyelt oda magára, és 30 évesen szembesült azzal, hogy fellépőruhái már nem jönnek rá.

Az énekes, aki 10 éve a Rising Star című műsorban tűnt fel, nem szégyelli bevallani, hogy ő egy nagyon lusta ember, és többen szóvá is tették neki, hogy megpocakosodott. Ekkor határozta el, hogy változtatni fog a helyzeten. A  testmozgást viszont nem kifejezetten kedveli, ezért inkább az étrendjén változtatott. Több mint 10 kilós fogyását egy kizárólag gyógynövényekre épülő megoldásnak köszönheti, melynek segítségével szenvedés nélkül tudta visszaszerezni korábbi testalkatát. Peter ma már újra régi, nyüzsgő életmódja és számtalan fellépése mellett pedig most már igyekszik magára is odafigyelni.

(Borítókép: Peter Srámek. Fotó: Index)