Natalie Portman őszintén mesélt arról, milyen hatással volt rá a Léon, a profi című film. A színésznő elárulta, hogy gyermekként szexuális tárgyként tekintettek rá, amitől hosszú időre bezárkózott.

Natalie Portman mindössze 13 éves volt, amikor 1994-ben bemutatkozott a Léon, a profi című filmben. A most 43 éves színésznő a The Hollywood Reporternek adott interjújában őszintén beszélt arról, milyen hatással volt rá ez a szerep.

Portman elárulta, hogy a film után szexuális tárgyként tekintettek rá, és ez félelmet keltett benne, ami hosszú időre rányomta a bélyegét az életére.

„Ez a film indította el a karrieremet, és az emberek a mai napig erről ismernek” – vallotta be Portman. „De felnőttként visszanézve már nagyon furcsa érzéseim vannak vele kapcsolatban.”

A film rendezőjét, Luc Bessont az évek során többször is szexuális zaklatással vádolták. Bár legutóbb, egy 2018-as nemi erőszak ügyében 2023-ban felmentették, Portman számára megrázó volt, amikor mindezekre fény derült. Gyerekként ugyanis fogalma sem volt arról, mi zajlik a háttérben.

„Gyerek voltam, aki dolgozott, és nem tudtam, mi történik körülöttem. De nem szeretnék olyat mondani, ami mások tapasztalatait megkérdőjelezné” – tette hozzá a színésznő.

A Léon, a profi után Natalie a Gyönyörű lányok című filmben játszott, ahol egy „sötét, szexi, fiatal lányt” alakított. Ez a szerep tovább erősítette az emberek fejében kialakult „Lolita-figura” képet róla. Portman szerint a gyerekként megélt szexualizálás elvette tőle a saját szexualitását, és félelmet keltett benne.

Gyerekként szexualizáltak, emiatt féltem megélni a saját nőiességemet.

Úgy éreztem, csak akkor lehetek biztonságban, ha konzervatívnak és komolynak mutatom magam” – mesélte Portman.

A színésznő tudatosan alakította ki a „prűd” imidzsét, hogy megvédje magát. „Úgy gondoltam, ha valaki tisztel, akkor nem fog tárgyként kezelni.”

Portman azóta olyan jelentős filmekben szerepelt, mint a Fekete hattyú, a Jackie vagy a Közelebb, de elismerte, hogy a gyermekkori tapasztalatok mély nyomot hagytak benne. „Nehéz visszatekinteni erre az időszakra, de beszélni kell róla, mert sokan érezhetik ugyanezt.”

A gyerekkori szexualizálás miatt Portman sokáig nem tudta elfogadni a saját nőiességét. 

Azt hiszem, hogy a korai tapasztalataim miatt megpróbáltam elhatárolódni a nőiességemtől.

Mintha azzal védhetném meg magam, hogy kimutatom: komoly vagyok és okos, nem pedig valami ’szexi’ figura” – vallotta be Portman.

A színésznő szerint ez a hozzáállás a filmekben kapott szerepeire is hatással volt.

Tudatosan építettem fel magamról azt a képet, hogy prűd és konzervatív vagyok, hogy mások tiszteljenek és ne tárgyiasítsanak”

– mondta.

Portman a karrierje során igyekezett okos, erős és független nőket alakítani, hogy bebizonyítsa, sokkal több annál, mint amit a gyerekkori szerepeiből láttak benne. „Ez egy védekezési mechanizmus volt. Azt gondoltam, ha valaki tisztel, akkor már nem kezel tárgyként.”

A színésznő most azért beszél nyíltan erről az időszakról, mert úgy érzi, hogy mások is tanulhatnak a tapasztalataiból.

Fontos, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, mert lehet, hogy mások is hasonló érzésekkel küzdenek, de eddig nem mertek szólni.

Portman elmondta, hogy ma már próbálja elfogadni saját nőiességét és azt, amit a gyermekkori élményei okoztak. „Sok időbe telt, de mára sikerült feldolgoznom ezt az egészet, és elfogadnom önmagamat. Remélem, hogy a történetem másoknak is segít megtalálni a belső békéjüket.”

(Borítókép: Natalie Portman. Fotó: Getty Images)