Egy fantasztikus sportkarriert zárt le 2024 decemberében. Milyen érzések kavarogtak önben az utolsó versenye után?
Nagyon sokféle érzelem kavargott bennem, és még most is nehéz szavakba önteni mindazt, amit akkor éreztem. Egyrészt ott volt bennem a hála, hiszen annyi mindent kaptam az úszástól: élményeket, sikereket, kihívásokat és rengeteg csodálatos embert, akik végigkísértek ezen az úton. Másrészt természetesen volt egy kis szomorúság is, mert lezárult egy korszak, amely az egész életemet meghatározta. Ugyanakkor nem búcsúként tekintek rá, hanem inkább egy új életszakasz kezdeteként – tele izgalmas lehetőségekkel és új kihívásokkal.
Huszonhat éven át az úszás határozta meg a mindennapjait. Mi az, amit a legjobban fog hiányolni ebből az időszakból?
Leginkább a csapatot, az uszoda hangulatát és azt a különleges energiát, amit a versenyek adtak. Egy sportolónak a medence nemcsak egy hely, ahol edz, hanem egy második otthon – egy olyan tér, ahol a legjobb és legnehezebb pillanatok zajlanak. Hiányozni fog az az érzés, amikor az utolsó hosszokra fordulok egy versenyen, az adrenalin, a célba érés utáni pillanat, amikor minden edzés és munka értelmet nyer. És természetesen a közös munka az edzőkkel, csapattársakkal – azok az apró napi rituálék, amelyek kívülről talán jelentéktelennek tűnnek, de belülről óriási erőt adnak.
A párizsi olimpia különleges volt az ön számára, hiszen a férjével, Telegdy Ádámmal együtt versenyezhetett. Hogyan hatott ez az élmény a kapcsolatukra?
Párizs valóban életünk egyik legkülönlegesebb élménye volt. Egymás karrierjét mindig is támogattuk, de egy olimpián együtt jelen lenni, megélni ugyanazokat a pillanatokat, egyszerre izgulni és örülni egymás sikerének – ez mindennél erősebbé tette a kapcsolatunkat. A sport egyébként is nagyon sokat ad egy párkapcsolathoz: kitartásra, türelemre, egymás tiszteletére tanít. Az, hogy együtt versenyezhettünk, még inkább megerősített minket, hiszen pontosan tudtuk, min megy keresztül a másik, milyen érzések dolgoznak benne, és így teljes mértékben megértettük és támogattuk egymást.
Már nem a medencében, hanem az élet más területein keresi az új kihívásokat. Mik azok a célok, amelyek most motiválják?
Nagyon izgalmas időszak ez számomra, mert most fedezem fel azokat az utakat, amelyek ugyanúgy szenvedéllyel töltenek el, mint az úszás. A sport és az egészséges életmód továbbra is kiemelten fontos számomra, és szeretnék segíteni másoknak is abban, hogy megtalálják az örömöt a mozgásban, a tudatos életben. Emellett érdekelnek azok a lehetőségek is, ahol a tapasztalataimat átadhatom – akár sportolóknak, akár a mindennapi élet kihívásaival küzdőknek. Az is biztos, hogy a család és a szeretteimmel való időtöltés most még inkább előtérbe kerül, hiszen sok év után először van igazán lehetőségem erre.
A sport és a női erő mindig is összefonódott az életében. Mit üzenne azoknak a fiatal lányoknak, akik most kezdik el építeni a saját karrierjüket?
Azt, hogy merjenek nagyot álmodni, és soha ne adják fel! A sport rengeteget tanít – nemcsak kitartást és fegyelmet, hanem önismeretet és önbizalmat is ad. Higgyenek magukban, és ne hagyják, hogy mások korlátokat szabjanak nekik. Minden egyes lépés számít, még a legnehezebb pillanatok is, mert ezek azok, amelyek igazán formálják az embert. A siker nem egyik napról a másikra jön, hanem rengeteg apró döntés és következetes munka eredménye. És talán a legfontosabb: szeressék azt, amit csinálnak, mert a szenvedély az, ami mindig továbbvisz!
A Glamour Women of the Year-gála, amelyen ön is jelölt volt Az év sportolója kategóriában, dress code-ja idén a könyvekhez kapcsolódik. Milyen könyvet hozott magával, és miért pont ezt választotta?
A mai estére Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül című könyvét hoztam magammal, amelyet nagyjából tizenkét évvel ezelőtt olvastam, de máig élénken él bennem. Egyszerre lenyűgöz a könyv sajátos humora és az, ahogyan Karinthy egy mélyen személyes, komoly témát – a saját betegségének történetét – képes volt úgy elmesélni, hogy közben szórakoztasson, sőt, néha nevetésre is késztessen bennünket. Csodálom azt az emberi erőt, ami a sorok mögött húzódik: hogy valaki a legnehezebb helyzetben is képes megőrizni a humorát. Szerintem ez az egyik legnagyobb belső tartás, ami nagyon sokat adhat – magunknak is, és másoknak is.
(Borítókép: Telegdy-Kapás Boglárka. Fotó: Szollár Zsófi/Index)