A műsorvezető és férje, Gyarmati Gábor már jó ideje ingázik Budapest és Balatonfűzfő között, ugyanis mindkét helyen van ingatlanjuk. Az utóbbi helyen ráadásul már két házuk is van: az egyikbe már kényelmesen berendezkedtek, míg a másik éppen felújítás alatt van. Marsi Anikó pedig azt is elárulta, hogy a városban miért vásároltak egy második ingatlant is: erre pedig ijesztő okuk volt.
„Nagyon egyszerű a válaszom: mert nem vagyok normális! De a vásárlásnak van másik magyarázata is.
Volt anyukám révén egy kis budapesti lakásunk, ahová – a legnagyobb meglepetésemre – beköltözött egy hívatlan vendég.
Épp ki akartuk adni a lakást, és amikor egyszer fölszaladtam leolvasni a villanyórát, akkor szembesültem azzal a kellemetlen ténnyel, hogy valaki pár napja igencsak jól érezheti ott magát. Azonnal hívtam a rendőrséget, de szerintem csak a véletlenen múlt, hogy nem futottam össze a betolakodóval. Na, ekkor döntöttem úgy, hogy ezt a lakást eladjuk” – mesélte a műsorvezető a hot! magazinnak, amit a Blikk idézett.
Döntést kellett hozniuk
Marsi Anikó azonban azt is hozzátette, hogy a döntéshez az is hozzájárult, hogy egy ideje már azt érezték, hogy túl sok fele vannak egyszerre. Egyszerre laktak a Hegyvidéken és töltöttek el sok időt Balatonfűzfőn, mivel az nagyon közel nőtt a szívükhöz. Ezért is jutottak inkább arra a döntésre, hogy a budapesti kis házat lecserélik egy másik balatoni ingatlanra, amit a terveik szerint a felújítás után ki fognak adni. Azt is hozzátette, hogy az ágyakat leszámítva nem dobnak ki semmit, hanem inkább mások által leselejtezett bútorokkal rendezik be a lakást.
(Borítókép: Marsi Anikó. Fotó: TV2)