Ördög Nóra László Lilla Legyen az! című vacsora-talkshowjának harmadik évadában, annak nyitóvendégeként mesélt őszintén a karrierjéről, a televíziós munkához való hozzáállásáról és azokról az anyagi feltételekről, amelyek között az ország egyik legtöbbet foglalkoztatott műsorvezetőjeként dolgozik. A beszélgetés során több, a szakmájával kapcsolatos tévhitet is tisztázott – írja az nlc.hu.
Így kap fizetést
A szerződésekhez és a fizetéshez való hozzáállását röviden és világosan összefoglalta:
„Nem tudom, mi van a szerződésemben, ha egy munkakapcsolat jó, mindegy, mi van a papírban.
Havi fizetésem van, bármennyit forgatok, ugyanannyit fogok keresni a hónapban, a TV2 állományban lévő műsorvezetőknél általában így van
– árulta el. A műsorvezető elmondása szerint tehát a fizetése nem a forgatási napok számától függ, és a televíziós munkát sem övezi különösebb misztikummal.
Én nem gondolom, hogy mi többet dolgoznánk, mint aki 3 műszakban gürizik
– mondta.
Az Ázsia Expressz kulisszatitkai
Az Ázsia Expressz kulisszái mögé is betekintést engedett: elmondta, hogy a produkció lebonyolításáért egy külföldi gyártócég felel, amely a megrendelő ország költségvetéséhez igazítja a munkát. Azt is elárulta, hogy műsorvezetőként ő sem lát rá minden helyszíni eseményre, és nem feltétlenül tudja, mi történik a kamerák előtt és mögött.
Az Ázsia Expresszt nézem, ott sok mindent nem látok, hogy mi történik a párokkal
– fogalmazott.
(Borítókép: Ördög Nóra. Fotó: Tövissi Bence/Index)