Pénteken délután Szulák Andrea műsorának felvételén járt Albert Györgyi. Az újságíró elmesélte, hogy csakis saját magáért írt a depresszióról, egyfajta önterápiaként. Szulák a felvételek után még beszélgetett Alberttel, aki szerinte kifogástalan állapotban volt.

Albert Györgyi élete utolsó interjújában, melyre Szulák Andreának adott péntek délután, nem sokkal a halála előtt, arról beszélt, hogy könyveivel és magával az írással csakis saját magán akart segíteni. A műsor felvételeinek befejezése után nem sokkal taxiba szállt, rosszul lett és már nem tudták megmenteni az életét.

Budapest, Frankel Leó utca - itt próbálták újraéleszteni

Szulák Andreának a közszolgálati m1-en futó beszélgetős műsorában ült utoljára kamerák elé Albert Györgyi. Az újságíró arról beszélt, hogy számára az írás egyfajta önterápia volt. Amikor megírta a depresszióról szóló könyvét, nem azzal a szándékkal ült le az íróasztalhoz, hogy segít a többi depressziós emberen.

"Én nagyon önző ember vagyok, egoista ember vagyok és eszem ágában nem volt úgy leülni az íróasztalhoz, hogy én most leülök és, mint Teréz anya megmentem az összes depresszióst attól, hogy belepusztuljon ebbe a betegségbe. Saját magamnak volt könnyebb, és az írásra visszatérve ez egy önterápia, mert valami miatt, ahogy írsz vagy kiírod vagy látod, (...) akkor valahogy el is távolodsz tőle, kívülről is látod. Olyan értelemben persze segített, amikor megjelent a könyv, akkor egy-másfél évig nem volt olyan hét, hogy ne hívtak volna, (...) az ország összes pszichiátriai intézetébe. De volt olyan például, hogy egy orvos kongresszusra meghívtak vendégelőadónak, ami elég vicces volt, mert ők azt mondták nekem, legalábbis akik meghívtak, hogy ebből a könyvből egy csomó olyan dolgot megértettek, amit hiába tanultak az egyetemen, hiába van belőlük szakvizsgájuk, de valami miatt egy beteg aspektusából más, és így leírva és így szembesülve vele egy csomó olyan dolgot megértettek amit, addig csak sejtettek.", mesélte Albert Györgyi a tegnapi felvételek során.

Szulák Andreát mélységesen megrendítette Albert Györgyi halála. Szulák elmondta, hogy az újságíró kifogástalan lelki és fizikai állapotban volt, még azt is megbeszélték, hogy Albert megnézi majd a műsorvezetőnő kislányát, írja a hirado.hu.

Albert Györgyi tegnap délután egy taxiban életét veszítette. A mentősök megpróbálták újraéleszteni az újságírót, de nem jártak sikerrel