Negyvennégy éves korában meghalt Albert Györgyi újságíró. A zaklatott magánéletéről is ismert újságírónő diplomata szülők gyerekeként a világ több országában élt. Rádiós újságírói pályafutását a Magyar Rádiónál kezdte. Magánéletéről elsőként Miért pont én? című könyvében írt, amelyet még egy könyv követett. Az elmúlt időszakban harmadik könyvén dolgozott, amelyikben a válásait írta volna ki magából.

Albert Györgyi diplomata szülők gyermekeként született 1964-ben. A külügyminisztériumban dolgozó édesapja munkájának köszönhetően a család a világ több országában is élt, Nigériában, és Indiában is. Miután Albert Györgyinek gyakran kellett új környezetet megszoknia, magányosnak érezte magát. Menekülésképp érettségi után férjhez ment. Mint azt több interjújában is részletezte, a házas évei alatt is kimaradtak a felhőtlen szórakozások, helyette a háztartást vezette.

Kedvenc műfaja az interjú volt

Klikkeljen Albert Györgyiért!

Rádiós újságírói pályáját a Magyar Rádiónál kezdte, ahol az Ötödik Sebesség és a Táskarádió szerkesztő-műsorvezetője volt. Dolgozott a Krónika riportereként is, ezenkívül kulturális események moderátora, hazai filmek sajtófőnöke volt, és az Oscar-díj átadó ceremóniákat közvetítette. A klasszikus újságírást tartotta a legfontosabb tevékenységének, kedvenc műfaja az interjú volt. Legutoljára a Jazzy Rádióban dolgozott, ahol idén tavasszal mondtak fel neki. Emlékezetes munkái közé tartozott, hogy évekig vezette a Sziget Fesztivál Magic Mirror sátrában a délutáni, a melegeket érintő társadalmi kérdésekről folytatott beszélgetéseket.

Magánéletéről hosszú ideig nem beszélt a nyilvánosság előtt, elsőként Miért pont én? - A depresszió szorításában című könyvében írt nyíltan a lelki problémáiról, öngyilkossági kísérleteiről. Mint arról beszámolt, betegségével már több mint egy évtizede küzd, és könyvével a kedélybetegségben szenvedő embereken szeretne segíteni. Második, személyes tárgyú könyve a Miért pont ők? - A férfiak fogságában című munkája, amelyben három válásáról, számos szeretőjéről és abortuszairól ír. A szereplők neveit a személyhez fűződő jogok miatt megváltoztatta, a könyvben leírtak azonban valósak. Mint azt írásában is, és a magánéletét érintő interjúiban is hangsúlyozta, sosem tudta túltenni magát azon, hogy nem vállalhatott saját gyereket.

A nyár folyamán ismét rá figyelt a média

Albert Györgyi egy évvel az utolsó könyve megjelenése után ismét önéletrajzi kiadvány megjelentetését tervezte. Ezúttal a válásait szerette volna kiírni magából, keresve az okokat arra, miért mentek tönkre a kapcsolatai, miért nem sikerültek az újrakezdések. Az újságírónő a nyár folyamán került ismét a bulvárfigyelem központjába, amikor bejelentette, hogy negyedszer is férjhez megy, választottja pedig Galsai Dániel, a Magyar Hírlap munkatársa. A horányi esküvő azonban elmaradt, Albert nem akart templomban házasodni, mert azt álságosnak tartotta. Mivel folyamatos média érdeklődés övezte minden lépését, hamar kiderült, lagzi sem lesz. Az ok akkor csak annyi volt, hogy mégsem szerelmes.

A férjjelölt miután tudomást szerzett erről, arra a következtetésre jutott, hogy Albertet befolyásolták a barátai. Közben az alkohollal küzdő asszonyt Szebeni András ismét megkereste azzal, hogy álljon neki modellt, mert szívesen csinálna róla újra művészi aktokat. A riporter elgondolkodott az ajánlaton, majd kijelentette pár kilót mindenképp lead, mielőtt vetkőzésre adja a fejét.

El szerette volna hagyni az országot

Albert szeptember közepén a TV2 Hal a tortán című produkciójának szereplője lett, ahol Hajdú Péterrel és Torgyán Józseffel került egy csapatba. A hetet zaklatott, rossz, néha emlékezetvesztéses idegállapotban vészelte át, és össze is veszett mindenkivel, különösen Hajdú Péterrel. A sárdobálásban nem akart részt venni, gumikesztyűt húzott, hogy megszabadítsa a várost a falfirkáktól. Albert Györgyi szeptember végén elfogadta a TabuRádió meghívását is, és adásban kritizálta az összes közszereplőt, akivel az utóbbi időben kapcsolatba került, majd a TV2 délutáni szórakozató műsorában Galsaival is összeveszett. Joshi Bharatnak kijelentette, már csak arra vágyik, hogy végre azt a szalagcímet olvassa: Albert Györgyi elhagyta az országot!

Véleményét, hozzászólását a történtekről, itt kifejtheti.