Geri Halliwell az egyik Spice Girls koncerten rámutatott kolléganője hasára, és elkiabálta magát, hogy „Terhes!” Beckhamné szóvivője persze mindent tagad. Egy biztos, a Beckham-házaspár már többször is kijelentette, hogy szeretne egy negyedik gyermeket, és az énekesnő pár napja úgy döntött, hogy kiveteti mellimplantátumait.

Mivel szinte a fél celebvilág – például Jennifer Lopez és Christina Aguilera - áldott állapotban van, várható volt, hogy hamarosan valamelyik Spice Girlt is „meggyanúsítják” azzal, hogy terhes. A pletyka forrása ezúttal pedig nem volt más, mint a zenekar egyik tagja, Geri Halliwell, aki banda pénteki koncertjén állítólag bejelentette, hogy Victoria Beckham babát vár. Miközben a lányok a Los Angeles-i Staples Központban éppen legelső slágerüket, a Wannabe-t adták elő, Halliwell az egyik sornál a dalszöveg helyett egyszer csak rámutatott a mellette álló Beckhamné hasára és azt kiabálta bele a mikrofonba, hogy "Terhes!" - állítja az Ok! Magazin. Posh Spice a beszámolók szerint nem zavartatta magát, rezzenéstelen arccal folytatta a számot. Az ominózus fellépésről egy videófelvétel is készült, így mindenki eldöntheti, hogy Halliwell valóban leleplezte-e Victoria Beckhamet.

A magazin szerint az utóbbi pár hétben a bennfentesek többször is elhintették, hogy az énekesnő negyedik gyermekét várja. Egyikőjük például elárulta, hogy Victoria Beckham nemrég kétszer is betért Los Angeles egyik legfelkapottabb bababoltjába, a Petit Tresorba. Szemtanúk szerint először egy kis takarót választott ki, majd visszafordult és levett a polcról egy rózsaszín plüssállatot. Bár a páros soha nem titkolta, hogy a három fiú - Brooklyn, Romeo és Cruz - mellé szeretnének még egy gyereket, lehetőleg egy kislányt, a szóvivőjük egyelőre mindent tagad. „Victoria nem terhes. Többször is mondta, hogy szeretne még egy gyereket, de egyelőre a karrierjére és a három kisfiára akar koncentrálni.

Egy másik gyanús esemény, hogy pár nappal ezelőtt egy ismeretlen forrás a FemaleFirst-nek elárulta, hogy Beckhamné kivetette mellimplantátiumait. Ennek - a hivatalos verzió szerint - csupán az az oka, hogy az hogy énekelni nem tudó énekesnő, állítólag attól félt, hogy dús keblei fellépés közben kibuggyannak majd a szűk ruhákból, amiket férje helyett Roberto Cavalli tervezett. A terhességi pletykák fényében azonba ez az okosan elhintett infó is új értelmet nyer - az pedig, hogy végül is melyik az igazság, pár hónap múlva mindenképp kiderül.