Britney honlapján magyarázza az elmúlt hónapok eseményeit. Szerinte a hírnévvel és a pénzzel olyan emberekkel került kapcsolatba, akikkel nem kellett volna, de már talpra állt. Ha tényleg igaz, ez valóban új fejlemény, szombaton ugyanis úgy hányta össze egy bár férfivécéjét mint a régi szép időkben.

"Padlón voltam" - írja honlapja kezdőoldalán Britney Spears. Ez számunkranem újdonság, de ezúttal el is mondja mindennek az okát. Az pedig, mint írja nem az alkohol, vagy a depresszió, hanem a körülötte levő emberek.

"Az volt a baj, hogy túl sok embert engedtem be az életembe. Sose lehet tudni, hogy ki mit akar valójában. Úgy érzem, túl nyitott voltam, és most sok embert ki kell zárnom az életemből. Ez nagyon szomorú, mert ha valaki családközpontú ember, az én vagyok. Egy ilyen kiszolgáltatott állapotban, amikor a barátaim vacsorákra meg bulikba hívtak, és csak később jöttem rá, hogy az egészet én fizettem, óriási lecke volt."

Az egész a válásával kezdődött

"Kicsit sokkos állapotban voltam. Nem tudtam, kihez fordulhatnék. Akkor jöttem rá mennyi energiát és szeretetet fektettem ebbe a kapcsolatba, amikor vége lett, mert egyáltalán nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, és ettől nagyon szomorú voltam. Bevallom, el voltam veszve."

Nem lehet az ember fából

"Szerintem normális, ha egy fiatal lány egy ilyen súlyos szakítás után bulizni megy. Azért volt ez téma, mert előtte hosszú ideig nem jártam el egyáltalán." Ez fontos mozzanat, aki ugyanis nem értené az énekesnő hirtelen kitárulkozásának okát, annak adha némi támpontot a The Sun beszámolója arról, mennyire súlyosra sikerült Spears szombat estéje.

Alig egy órával azután, hogy az énekesnő öt barátjával megérkezett egy hotel elegáns bárjába, eltűnt a vécében, majd hosszú ideig elő sem került. Ráadásul a férfivécébe sikerült bentragadnia, olyannyira, hogy a helyi biztonsági erőknek kellett kihozniuk. Nem azért, mintha elromlott volna a zár, hanem mert nem volt abban az állapotban, hogy egyedül kijöjjön. A forrás beszámolója szerint az énekesnőt a vécére dőlve találták meg, elkenődött sminkkel, és félrecsúszott parókával. A szája széle, és a ruhája eleje is össze volt hányva. Bár volt egy lefoglalt szobája a hotelben, de annyira rosszul volt, hogy könyörgött a testőrének, vigye haza. "Még a tőle megszokottnál is sokkal szánalmasabb állapotban volt" - foglalta össze az informátor az összképet.

Spears bűnbánó üzenete végén így búcsúzik honlapja olvasóitól: "Szerintem sohasem fogjuk megérteni, rájönni, mi az élet valójában. Ez Isten dolga. Alig várom hogy találkozzak vele.

Szeretettel, Britney"

Azért nem kéne ennyire sietni.