Az énekesnő ismét megmutatta azt a felét, amit már mindenki legalább annyira ismer, mint az arcát. Igaz, a lényegesebb részeket ezúttal egy falatnyi tanga eltakarta. Mindez persze nem mentség arra, hogy miért volt mocskos a keze, és miért vett fel mindehhez egy borzalmas, rózsaszín parókát.

Spears hétfőn éjszaka ismét villantott. A celebritás rózsaszín parókában, óriási napszemüvegben és egy ölét alig takaró, csipkés aljú ruhában vágott neki Hollywoodnak. Az énekesnő hiába próbálta lehúzni ruhája szélét, miközben kiszállt a kocsiból, amint megfordult, rögtön kivillant a feneke. Az áttetsző anyagon keresztül azt is látni lehet, hogy Spears kivételesen nem felejtett el bugyit venni. Igaz, a fekete ruha alá célszerűbb lett volna egy sötét tangát venni, de lehet, hogy így akarta jelezni, most nem annyira meztelen.

Klikk!

Bár lassan mindenki immunissá válik Spears villantásaival szemben, az énekesnőnek mégis sikerült meglepetést okoznia, ugyanis amikor a kezével intett a fotósoknak, hogy ennyi elég, látni lehetett, hogy ujjai mocskosak. A Daily Mail információi szerint Spears kezét egy sötét hajfesték fogta be. Egy titkos informátor pár hete már megemlítette, hogy a celeb nemcsak az öltözködését és személyes higiéniáját tekintve igénytelen, ugyanis lakása tele van gyanús foltokkal.

Amúgy, aki még nem unta meg Spears fedetlen bájait, kénytelen lesz továbbra is paparazzó fotókra hagyatkozni. Az énekesnő hiába szeretett volna levetkőzni a Blender magazinban, a szerkesztők úgy döntöttek, hogy inkább testdublőrt alkalmaznak majd helyette a Marilyn Monroe-stílusú aktsorozat készítésénél, mert az ő teste nem üti meg a mércét.