Damu Roland felpofozós balhéja után úgy tűnik, a színészt szép lassan kiírják a TV2-ből. A Jóban Rosszban epizódjaiban a helyét Hujber Feri veheti át, akinek ezért karakterét egyre inkább előtérbe helyezik, és a figura balhés csábítóvá fog átváltozni.

A Bors megkereste Lóránt Gergelyt, a TV2 pr-igazgatóját, aki elmondta a lapnak, tény, hogy Hujber Feri karaktere, Rónai Máté jelentős mértékben előtérbe került. A figurának több botránya is várható a közeljövőben. Lóránt arról nem beszélt, hogy Hujber előretörése milyen hatással lesz Damu karakterére, de a Bors szerint a csatornánál nyílt titok, hogy Damut már nem sokáig láthatják a képernyőn, valamint, hogy hogyan pótolják majd a pofozkodós színész karakterét, aki a cselekmények egyik mozgatórugója.

Damu Roland még egy szeptember 10-i céges bulin pofozta fel kolléganőjét, és mivel nem ez volt az első nagy port kavart eset a színész körül, pozíciója erősen megroggyant a TV2 gárdájában. A színészt a pofozkodás előtt még azzal vádolták, hogy sms-ben szokta zaklatni egyik hölgyismerősét.

A balhék akár jót is tehetnének egy konfliktusos karakter népszerűsítésének, de ami sok, az sok, ezért döntöttek Damu háttérbe szorítása mellett a csatornánál. A TV2-vel szemben olvasóink egy szavazás során inkább a börtönt részesítették előnyben a kiírással szemben, ami a második helyen végzett. A Bors információi szerint a pofozkodós színész figurájának helyét a sorozatban nem túl régóta szereplő Hujber Feri fogja átvenni.

Hujber Feri – Damuhoz hasonlóan – az életben is és a filmvásznon is problémás figura, így ideális választásnak tűnik a pofozkodó színész helyettesítésére. Hujber legismertebb balhéja az volt, amikor ledobta egy videóstáb kameráját a Mammut egyik szórakozóhelyéről. Az ügyben vádemelés is történhet. A TV2 akkor kerülhet csak bajba, ha Hujber letöltendő büntetést kap. Ez persze nem túl valószínű.