Kate Moss expasija hat héttel ismét elodázta a börtönbüntetését, amit ketamin, heroin, kokain és marihuána birtoklása miatt szabtak ki rá. A Babyshambles frontembere, aki eddig csak hasba ültetett implantátumokkal próbálkozott, ugyanis úgy döntött, hogy mégis befekszik egy szakklinikára, így a tárgyalás elmaradt.

Bár a bíróság hosszas huzavona után végre pontot akart tenni az ominózus ügy végére, az ítélethirdetést el kellett napolni, mivel Pete Doherty nem tudott megjelenni a tárgyaláson. A zenésznek ugyanis inába szállt a bátorsága és gyorsan befeküdt elvonókúrára. Bár két héttel ezelőtt még úgy volt, hogy az adott napon már „kiszabadul”, a terv kicsit módosult. A tárgyalásra így október másodikán kerül sor.

A cél szentesíti az eszközt

A híres junkie ügyvédje persze megvédte ügyfele kissé gyanús döntését. Szerinte védence mindent megtesz annak érdekében, hogy leszokjon a kábítószerekről. „Ő döntött úgy, hogy végre kezelteti magát. Még mindig klinikán tartózkodik. Szerintem ez nagyon biztató” – nyilatkozta Sean Curran.

Trükkös

Nem ez az első eset, hogy a drogfüggő celeb megpróbálja kijátszani a bíróság jóhiszeműségét. Bár júliusban crack, kokain, heroin, cannabis és ketamin birtoklása, valamint kétrendbeli közlekedési kihágás vádjában bűnösnek találták, Doherty megúszta a börtönt, ugyanis teljesítette Davinder Lachlar feltételeit. A bíró arra kérte a problémás sztárt, hogy lehetőleg még az ítélet kihirdetése előtt próbáljon bejelentkezni egy detox programra és kikötötte, hogy amennyiben Dohertynek nem sikerül négy héten belül lejönnie az anyagról, mehet a dutyiba. „Én közmunkára vagy börtönbüntetésre gondoltam. Amennyiben nem látom, hogy tényleg motivált és le akar szokni, akkor marad a börtön. Ez ilyen egyszerű” – nyilatkozta akkor Lachlar bíró.

Visszaeső

Természetesen a súlyosan függő sztárnak nem sikerült betartania ígéretét. Augusztus huszadikán ugyanis ismételten letartóztatták a módosult tudatállapotban furikázó zenészt, akinek ráadásul tetemes mennyiségű kábítószer volt a kocsijában. Persze Doherty-nek ismételten szerencséje volt, ugyanis némi hiba csúszott a gépezetbe és a hivatalos papírok nem érkeztek meg időben a bíróságra, így nem emeltek ellene vádat a próbaidő feltételeinek megszegése miatt. A napokban pedig az is kiderült, hogy jelen volt, amikor Amy Winehouse augusztus elején túllőtte magát.