Havas Henrik már semmit sem élvez

2009.06.08. 13:17
"Idén leszek hatvanéves. Azt hittem, hogy most már csak ülök a seggemen és nézek magam elé, ehhez képest semmire nincs időm." - mondta a Velvetnek Havas Henrik, aki egy egyszerű, buta lánynak nevezi Molnár Anikót, gyilkosokat tanít és megállapítja, hogy szar lehet melegnek lenni. Havas egyébként már nem élvezi a feladatait, kivéve a rádiózást, mert az a szenvedélye lett.

Legutóbbi könyve Kelemen Annáról szólt, néhány hete pedig Molnár Anikó történetei címmel megjelent új könyve. Mi érdekeset talált Molnár Anikóban?


Azt hiszem a Kelemen Anna könyv is izgalmas volt, mert egy nagyon furcsa lány sajátos világát mutatta be, ez a könyv pedig arról a celebvilágról szól, amelyik számomra nagyon távoli és érthetetlen. Egyébként a Kelemen Anna könyv után nem igazán gondolkodtam azon, hogy új könyvet kéne írni. Nem kell minden évben új könyv. Aztán összeakadtam Molnár Anikóval, és bár kezdetben egyáltalán nem gondoltam, hogy ebből könyv lesz, mégis megéreztem, hogy van valami furcsa kisugárzása ennek a nőnek.

Havas (8)


Közhelyes, de nagyon furcsa lehet felnőni egy vályogházban, ahol pottyantós budi van az udvaron, ahol konténerszám áll a szemét, a sitt, amit soha senki nem hord el, ahol állandóan beázik a tető, és ahol tizenhét évesen lehet először meleg vízzel töltött kádba ülni. Nekem ez borzasztó furcsa volt, mert én nagyon jó anyagi körülmények között nőttem fel. Ami nekem hétköznapi dolog, az neki luxus. Tizenhét, tizennyolc évesen bekerült a modelliskolába, ahonnan egyenes út vezetett az éjszakába, egyenes út vezetett ismert emberekhez. Ez a lány csetlik, botlik az életben és belekeveredik egy olyan világba, ahonnan nincs menekvés. Ráadásul ő nem prostituált. Ő egy egyszerű, buta lány, akinek semmi sem jön össze, aki mindent elront, és 33 évesen még mindig várja a herceget fehér lovon, ami most meg is jelent egy hentes személyében.

A pletykák szerint Para-Kovács Imre is aktívan részt vett a könyv megírásában. Igaz ez?


Nem. Semmi köze nem volt a könyvhöz. A videóblogomon ugyan ő írja a videók alatti szöveget, és egyébként egy jó publicista, de egy ilyen könyvet nem tudna megírni.

A Méhkirálynő után úgy tűnt, hogy önt érdekli Kelemen Anna sorsa. Molnár Anikóhoz is hasonlóan viszonyul?


Az igazság az, hogy Anna nehéz eset volt, egészen más, mint az Anikó. Aki kábítószeres, az ki van téve a hangulatainak. Ha éppen van benne elég kokain, akkor feldobott, ha nem, akkor depressziós. Volt olyan, hogy ki kellett dobnom a lakásból, mert pánikrohama volt, és nem akart elmenni. Vele azért kellett törődni, mert igényelte. Anikó egy másik eset, ő tipikusan az a szerencsétlen lány, aki mindig valamilyen problémával küzd. Biztos benne voltam az első háromban, akinek elmesélte, hogy terhes. Akkor hosszan meg kellett vele beszélni ezt a dolgot, és én amellett érveltem, hogy tartsa meg a gyereket. Nem egyszerű. Ráadásul pénzproblémái vannak, amiken időnként az ember kénytelen segíteni. Tényleg állandóan pénzre van szüksége, persze jó kérdés, hogy akkor miért nem megy el dolgozni.

Másfél év telt el a két könyv megjelenése között. Mit csinált még ebben az időszakban?


Belevágtam egy internetes vállalkozásába, egy videóblogot csinálok. A havashenrik.hu nagyon jól megy, márciusban kezdtük, és most naponta húszezer látogatónk van. Aztán hétfőnként van egy kétórás műsorom a Klubrádióban, ahol általában könyvekről beszélgetek. Emellett továbbra is tanítok, tévézek. A Story tévé elengedett, úgyhogy most az Atv-n is dolgozom. Közben írok egy könyvet a szegedi Csillagbörtönről, és sorra csinálom az interjúkkal azokkal az emberekkel, akik tényleges életfogytiglant kaptak, azaz a bíróság kizárta annak a lehetőségét, hogy valaha is szabaduljanak. A múlt héten épp a soproni kaszinós gyilkossal beszélgettem.

Idén leszek hatvanéves. Azt hittem, hogy most már csak ülök a seggemen és nézek magam elé, ehhez képest semmire nincs időm.

Mit élvez a leginkább a feladatai közül ?


Tulajdonképpen már semmit. Kicsit rutinból csinálom a dolgaimat. Az a jóleső izgalom, ami 20-30 évvel ezelőtt megvolt, az az állandó készenlét, hogy nekem ott kell lenni, ha történik valami, már elmúlt. Azért a rádiózást élvezem. Mindig rengeteget olvastam, de most, hogy hétfőnként hat-nyolc könyvről kell beszélgetni, minden hétvégén viszem haza Kisorosziba azt a sok könyvet, és péntek délutántól hétfő reggelig csak olvasok és olvasok. Ennyi könyvet még életemben nem olvastam. Na, ez a dolog, ez a szenvedélyemmé vált.

Ja, egy dolgot elfelejtettem. Újságíró-tanfolyamot szerveztem a szegedi raboknak.

Ez izgalmasan hangzik.

Havas (4)

Nagyon izgalmas. Múlt kedden két órát voltunk együtt, elemeztük a dolgozatokat. Mostanáig a hírrel foglalkoztunk, most az interjúval folytatjuk. Nagyon mókás a dolog. A kilencvenes évek egyik legbrutálisabb bűnelkövetői a Bene-Donászi páros, akik sorozatgyilkosok voltak. Donászi öngyilkos lett 2001-ben, Bene viszont ott ül tőlem két lépésre az órán. Egyébként elég nehéz vele bánni, mert állandóan jelentkezik és okoskodik. De más gyilkosok is vannak, és elképesztő, hogy mennyire igyekeznek. Van egy többszörös gyilkos, aki több mint húsz éve börtönben van, de a dolgozatában szegény hazánk gazdasági válságán szomorkodik. Mondtam neki, hogy az isten áldja meg, nem kellene ennyire komolyan venni a válságot, de ő teljesen depressziós lett tőle. Aggódik, hogy milyen rossz ott kint, miközben ők teljesen jól érzik magukat bent. Jól elvagyunk mi együtt, ott a börtönben.

Különös érzés lehet gyilkosokat tanítani. Nem fél?


Volt bennem némi feszültség az első találkozás előtt, de ez teljesen feloldódott. A kurzusra nem feltétlenül azok kerültek be, akik a jelentkezéskor leadott írások alapján bíztatónak tűntek, hanem a börtön biztonsági főnöke döntötte el, hogy kik élhetnek ezzel a lehetőséggel. Kizártnak tartom, hogy olyan valaki bekerülhetett volna, aki merő heccből eltöri a nyakam, mondván, hogy olyan mindegy. Persze arra vigyázni kell, hogy az órán nehogy sértődés legyen. Nagyon óvatosan kell velük bánni. Dícsérni is csak óvatosan szabad, nehogy a többiek féltékenyek legyenek. Egyébként nagyon hálásak a figyelemért, nekik fontos, hogy van rendszeres elfoglaltságuk.

Tanít az iskolában, tanítja a rabokat. Mi motiválja?


Egész életemben, vagyis amióta a szakmában vagyok, zavart, hogy sehol nem tanítanak semmit. A rendszerváltásig nem volt egyetemi szintű újságíró-oktatás, és azóta sincs igazán, mert vannak ugyan kommunikáció szakok, de ott újságírást nem nagyon tanítanak. Nekem hiányzott a tanítás, a kontroll. Harminc év alatt egyszer sem nézették velem vissza a műsoraimat a szerkesztők vagy a főnökeim, mindig magamra voltam utalva. Valahol bennem van, hogy ha már nekem nem adatott meg a segítség, akkor, ha igénylik, én megadom másoknak. Egyébként maga a tanítás egyre jobban fáraszt, egyre gyengébbek az eredmények, egyre kevésbé olvasnak a hallgatók, nem kreatívak, gyatra a helyesírásuk. Most is, az első írásbeli vizsgán huszonöt emberből tizenhét bukott meg. Lassan kezd elmenni a kedvem az egésztől.

A honlapján található felhívás szerint kéziratokat vár lényegében bárkitől, bármiről. A beérkező írások között volt már olyan, ami tetszett önnek?


Nagy felfedezések eddig még nem voltak. Azért ősszel valószínűleg kiadom az egyiket. A kilencvenes évek alvilágának egyik kulcsfigurája kezdett naplót írni még Németországban, a börtönben, és félelmetes dolgokat ír le. Piti betörőként kezdte, aztán felverekedte magát a csúcsra. Időnként sikítozik a titkárnőm, amikor gépeli a kéziratát, mert brutális dolgok vannak benne. Izgalmas könyv lesz.

Aztán a Steiner Kristóf küldött egy novellát. Én bíztatgattam, hogy írjon még, pedig nem nagyon szeretem a melegeket. Nem is arról van szó, hogy nem szeretem őket, inkább szánalom fog el irántuk, mert egy ilyen prűd országban, mint Magyarország elég nehéz lehet melegnek lenni. Egyébként meglepett, hogy Steiner Kristóf értelmes. Persze előítéletes vagyok, és amíg nem találkoztunk, lenéztem ezt a kis hülye bohóc gyereket, de kiderült, hogy egy teljesen értelmes fiú. Volt az a hülye vízbelökős műsor, ahol Sebestyén Balázs és az a másik gyerek teljesen alpári módon szórakozott az ő másságán. Ezután küldte a novelláját. Engem teljesen felháborított, amit az a két bunkó művelt vele. Kérdeztem is tőle telefonon, hogy miért viselte ezt el, és mondtam neki, hogy én a maga helyében leköptem volna őket és kimegyek a stúdióból.

Az a melegek tragédiája, hogy a többségük gyáva, nem mernek kiállni a nyilvánosság elé. Azt gondolom, hogy torzul azoknak a személyisége, akik egész életükben menekülnek, bujkálnak, hazudnak. Gondoltam is, hogy írok róluk könyvet, de félek tőlük. Félek, mert bosszúállóak, kicsinyesek, gyűlölködőek, de ezt ők maguk is tudják. Szar lehet melegnek lenni.