Dr. Csernus: Elkezdtek hozzám járni a pasik

2009.06.11. 10:11 Módosítva: 2009.06.11. 10:32
Sok ember odáig jut el, hogy ha ordibálni hall engem, akkor kikel magából: az a rohadt Csernus! - mondta a psziciáter, aki legújabb, Férfi című könyvében leírja, amit nagyjából már a Nőben is összefoglalt. Interjúnkban dr. Csernus Imre önprostitúció-kutató elmondta, azt tapasztalja, hogy egyre több férfi szeretne változtatni az életén, amikor megcsömörlik a fogyasztásban, kitér a teljesítménykényszeres és veszélykereső férfiak problémájára, és újabb elmélettel szolgál arra, hogy miért idegesít sokakat, ha ő kiabálni kezd. Végül megtudjuk, hogy Dr. Csernus egy boldog ember, és elmondja, hogy néz ki egy boldog napja.

A legújabb könyvében ismét felvetődött, hogy önt sokan agresszívnak tartják. Nemrég megjelent nálunk egy interjú Giannival, amelyikben a Nagy Étteremalakítás kapcsán azt fejtegette, hogy a brit vendéglátósok körében működik az a modell, hogy Gordon Ramsey belép a konyhába és leordítja a séfet, de a magyaroknál szerinte nem lehet eredményt elérni ezzel a fajta kommunikációval. Csak azzal, ha átkarolja a vállukat és finoman rávezeti őket arra, hogy rosszul vezetik az éttermüket. Ön szerint is létezik ilyen nemzeti sajátosságunk?

Nem gondolom, hogy ez a magyarokra jellemző sajátosság. Sokszor egyébként nem kell leordítani a másik fejét, ha éreztetni akarod, hogy hol a baj. A mosolygós cinizmust gyilkosabb eszköz. Ami engem illet, a kiabálást egy adott helyzetben használtam, de a tévéműsor (A Viasat 3 műsorán 2004-ben futott Bevállalja? Igen vagy Nem? című pszichoshow) úgy mutatott be engem, mintha leginkább csak ezt az eszközt használnám, ami nem volt igaz. De ezzel nem foglalkoztam.

A Férfi című könyve az eddigiekhez képest letisztultabb hangvételű, legalábbis felkiáltójeleket már nem használ kijelentő mondatok végén. Miért váltott?

Mert belegondoltam abba, hogy ha ugyanolyan stílusban írnám meg ezt a könyvet is, mint a többit, az számomra nem lenne izgalmas. Ahhoz, hogy kríziseket idézz elő egy emberben, ahhoz néha lehet használni az agresszív felkiáltójeleket. Azonban a rugalmasság mindennél fontosabb, és az, hogy váratlan, gyors váltásokra legyél képes.

Azt gondoltam, hogy az eddigi könyveinek a visszajelzéseiből szűrte le, hogy kevésbé agresszívan kell fogalmazni, vagy éppen ennyit változott a személyisége az utóbbi években.

Önprostitúció-kutató képekben

Nem ezek miatt váltottam. Ha például a Meleg kályha fejezetét olvassa egy nő, és annak alapján rájön, hogy ő a csak a biztonságot nyújtó meleg kályhát jelent a pasijának, és ha egy pasi olvassa, és rájön, ez róla szól, és ő bizonyos szempontból kisfiú, az elég intenzív töltetet hozhat magával úgy is, hogy a szövegben nincs egy darab felkiáltójel sem.

Sokan élnek úgy, hogy nem tudják magukról, hogy boldogtalanok?

Nem ez a jellemző. Akivel én találkoztam, és boldogtalan, az pontosan tisztában van vele. Inkább az történik ilyenkor, hogy jönnek az általánosító mondatok: áh, mások élnek sokkal rosszabbul, mint mi. Nem olyan rossz nekem. De olyan aranyos ember. A magyarázkodások és kifogásgyártások gőzerővel zajlanak egy boldogtalan emberben.

Azt írja, a magyarokra általánosan jellemző, hogy a racionális intelligenciánk a képzettségünknek köszönhetően fejlettebb, mint az érzelmi intelligenciánk, amellyel nem foglalkozunk annyit. Hogyan fejleszthető az érzelmi intelligencia? Ha egy tizenöt éves fiú felismeri, hogy a szülei – az ön szavaival élve – nem hitelesek, hogyan kerülje el, hogy később ő is erre az útra lépjen?

Nehéz ügy, mert egy tizenéves racionális szempontból még kiszolgáltatott a szüleinek. Amit egy kamaszfiú megfogalmaz, amikor rájön, hogy a szülei nem hitelesek, az, hogy: nem szeretnék olyan lenni, mint a szüleim, és hogy ők nem értenek meg engem. Ez tény, a szülők legtöbbször tényleg nem értik meg a gyerekeiket, mert a saját fejükkel gondolkoznak: neked az lesz jó, fiam, ha abba az iskolába íratunk, arra a pályára adunk. Azonban hiába mondja ki a szülő következetesen, hogy tanulni, tanulni, tanulni, ha nem veszi észre, hogy a gyerekének éppen szerelmi bánata van, és inkább azzal tudná támogatni, ha segítene neki abból kimászni. Az pillanatnyilag sokkal fontosabb, mint hogy hármast vagy ötöst hozott-e haza. A merev következetesség éppolyan ártó, mint a következetlenség. A rugalmas következetesség a legjobb.

Ezek lehetnek a szülők reakciói. De mi zajlik le a fiúban?

Ha a fiú felismeri, hogy a szülei érzelmi szempontból nem hitelesek, akkor először megpróbálja a közös nyelvet velük, amit persze nem talál. Egy idő után visszahúzódik a csigaházba. A konfliktusait a lányokkal beszéli meg, vagy egy idősebb emberrel, akiben megbízik. A lányok könnyebben menekülnek ki egy rossz családi helyzetből. Általában egy idősebb pasihoz, aki valójában az apát szimbolizálja a számukra, de ez nem tudatosul bennük, mert serdülőkorban vannak, cicisednek, beindulnak a hormonok, és azt hiszik, nagyon szerelmesek. A fiúk helyzete nehezebb, mert a szocializációjuk érzelmi nyitottság szempontjából zordabb. A médiumok az erős, határozott pasi képét nyomják a reklámokban, a filmekben, a zenékben. A lázadás, az erőszak, és az erő a jelszavak.

Egy részről valóban létezik a James Bond-kultusz reklámokban, filmekben, de ha például a zenét vesszük, a Comet díjátadón látottakat alapján éppen nem az erős férfiak az ikonok. Most többek közt az Anti Fitness Club a menő a tinédzserek körében, amelyik inkább az áradó érzéseiről, vagy életvezetési nehézségeiről ír dalt.

Ebben van egy tendencia, amelyet az olyan fiatal felnőtteknél lehet megfigyelni, akik biológiailag érettebbek. Hozzám egyre inkább elkezdtek járni a pasik. Egyre többen megkeresnek, hogy változtatni szeretnének az életükön.

Mikor kezdődött ez a tendencia és mi az oka?

Pár éve kezdtem tapasztalni. A fogyasztói társadalomban élve az emberek, mivel befolyásolhatók, azokat az értékeket fogadják el, amiket a fogyasztói társadalom nyom. Amíg a gazdasági válság be nem következett, addig mindenki a saját szintjén, kisebb-nagyobb mértékben fogyasztott. Előbb-utóbb az ember elért egy adott egzisztenciális szintre, ami régen nem volt: kocsi, ház, ékszerek, utazások. És ha annak ellenére, hogy elérte, nem érezte jól magát a bőrében, akkor az első reakció az volt erre, hogy fussunk még egy kört. Menjünk el egy másik tengerpartra, egy másik országba élni, ez az autó nem elég jó, vegyünk másikat, az sokkal jobb lesz, vegyünk másik lakást, hitelből vásároljunk plazmatévét, és divatos bútorokat. És csak nem jön az elégedettség, a belső béke. Idővel az ember rájön, hogy ha az életének csak ezt a szeletét domborítja ki, az nagyon kevés. A gazdasági válság meg gyorsított ezeken a folyamatokon. A jó megoldás a hideg fej és forró szív ötvözete.

Érthető, de hogyan forrósítsa fel a szívét egy férfi, aki mondjuk korábban negyven évig nem tette?

Kemény munkával, nagy fájdalommal. A félelem következtében mindig kialakul az önfeladás. Amikor a félelmek teret nyernek, az ember hajlamossá válik az önprostitúcióra. Ez nagyon súlyos trauma, és ennek a kimondása még súlyosabb. A megfelelő párkapcsolat kialakításakor mindig az érzelmek megfelelő megélésével vannak a gondok. És van még néhány törvényszerűség az álmok feladásán kívül, méghozzá hogy a szubjektivitás mindig kioldja az objektív meglátás lehetőségét. Az érzés, mint rózsaszín lufi következtében a tárgyilagosságot elveszíted. Hiába fogalmaztad meg korábban, hogy nekem olyan pasi, mint az apám, soha nem kell. Erre tessék, benne vagyok egy kapcsolatban egy olyan pasival, mint az apám, aki ugyanolyan gyáva és megalkuvó. Hogy lehettem ekkora fasz? Hát úgy lehettem, hogy megjelentek az érzelmek, az előzőekben meghozott racionális döntéseket elfeledtette. És öntudatlanul úgy kezdtem el viselkedni, mint a szüleim, mert azok a minták bennem vannak.

De miért vagyunk hajlamosak ugyanazt a típust választani, mint amilyenek a szüleink?

Ez a belső bizonytalanságra vezethető vissza. Az emberekben irgalmatlanul nagy a szeretetéhség, ha ezt a szülők nem adják meg, mert nem merik, mert nem tudják, akkor a gyerekben ennek következtében egyre nagyobb a hiányérzet lesz. Ezt különböző eszközökkel kompenzálja: alkohol, drog, vásárlás, de ezzel a belső feszültséget csak ideig-óráig lehet csökkenteni. A szeretetéhség perzisztál, folyamatosan jelen van, és ha nem elégül ki, akkor egyre kétségbeesett szituációkba nyomon bele magam, hogy hátha most szeretni fognak. A kudarcélmény pedig fokozódik, az önbizalmam meg csökken, és egy idő után bármire képes leszek. A pokolnak sok szintje van.

Változtatni ezen csak az tud, aki elég gyorsan lesüllyedt a negatív tartományba. Ezért vannak gondban azok a srácok, akiknek az élete látszólag happy. Aranykalitkában vannak, fogalmuk sincs, hogy az emberek irigyek, aljasak. Az anya sem látja át, hogy azért telepszik rá a gyerekére, hogy addig se kelljen konfrontálódnia a boldogtalan házasságával, és a gyerekkel való úgynevezett törődés elsikkasztja a konfliktust, ami csak akkor tud napvilágra kerülni, amikor a gyerek elköltözik otthonról. Olyankor derült égből jön a villámcsapás: a szüleim válnak.

A könyvben nem tért ki részletesebben azokra, az általában férfiakat sújtó problémákra, mint például teljesítménykényszer, vagy veszélykeresés.

Utalok rá. Az előbbi az a probléma, amikor a fejlett racionális intelligencia következtében a férfi hiszi, hogy kellő nagyságú autóval, lakással, kellő mennyiségű pénzzel rendelkezik, akkor ő a talpig férfi. Ha az érzelmi oldalamat elfojtom, a racionálisat fejlesztem, akkor látszólag meglehet a balansz, de az ilyen ember például megfigyelhetően kevesebbet tud mosolyogni. Persze ha be van rúgva, vagy kólázva, akkor vidám, de a lényeg az, hogy milyen képpel ül be hétfő reggel az autóba, és indul el dolgozni. A teljesítménykényszer csak egy tünet. Nézzük a másik oldalt: ha jól vagyok magammal, egyensúlyban vagyok, akkor tudom, hogy ha dolgozom, akkor dolgozom. Ha pihenek, akkor pihenek, ha szerelmemmel vagyok, akkor szerelmemmel vagyok. Akkor élem az életem, érzem, hogy élek.

És mi hajt egy férfit a veszélykeresés felé?

A konfliktuskereső ember elégedetlen önmaga életével, éppen ezért szándékosan belenyomja magát olyan helyzetekbe, ahol lehetősége van bizonyítani, hogy ő milyen fasza csávó. A valódi konfliktusok mélyebben fekszenek. Ezekre rájönni nagy fájdalom, egyedül még nehezebb. Sok ember odáig jut el, hogy ha ordibálni hall engem, akkor kikel magából: az a rohadt Csernus! Ezt könnyebb mondani, mint rájönni arra, hogy Csernusnak a hangja emlékeztetett engem egy nagyon súlyos kudarcélményre: újraéltem a tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzését, amit előzőleg akkor éltem meg, amikor az apám ordibált velem. Vagy amikor meg akartak erőszakolni és a pasinak pont ilyen volt a hangja.

Boldog ember képekben

Az önismereti és ezoterikus írások sikerét látva úgy tűnik, most önismereti korszakot élünk, az emberek nagy része szeretné fejleszteni magát. Amit pedig ön eddig elmondott az emberekről, az cáfolja mindezt.

Ha a papíron leírt tanítások működnének a gyakorlatban, akkor le lehetne mérni, hogy egyre több lenne a mosolygós ember. Elolvasni valamit és felismerni, hogy változtatni akarok, az első lépés. A gyakorlatba átvinni mindezt a második lépés. A gyakorlatban elért sikereket megtartani a harmadik lépés, és a negyedik pedig következetesen tisztelni magamat a sikereimért. Ehhez állandó és masszív éberség kell. Hiába olvasok el mindent, ha utána folytatom a vegetációt a boldogtalan kapcsolatomban, sőt, rá is fázok, mert ha tudom, mit kellene tennem, de nem teszem, akkor a belső feszültségem irgalmatlanul fog fokozódni.

Az előző könyvében, a Nőben és a mostaniban, a Férfiban a legfontosabb gondolatok ugyanazok...

Csak részben. De nem véletlen a hasonlóság, mert valójában a nő és a férfi ember. Az ember nem funkcionálhat emberként büszkeség és méltóság nélkül. Ha ez hiányzik, akkor szolgává válok. Szolgává akkor válok, ha az életem valamely területén a félelmem legyőz engem.

Arra a kérdésre szerettem volna az imént visszautalni, amelyet már a Nő könyvbemutató sajtótájékoztatóján nyilvánosan felvetett, de nem kaptunk rá egyértelmű választ. Vagyis hogy végül is a biológiai meghatározottságon kívül mi az, ami egy nőt nővé egy férfit férfivá tesz?

Az, hogy úgy racionálisan, mind emocionálisan beletesz az életébe mindent, amit egy adott nap tud. Ezáltal megszületik benne a belső béke, a mosoly, meg a hit.

Több interjújában elmondta, hogy ön boldog ember. Hogy néz ki a napja, amelyikbe mindent beletesz?

Először is jól kelek fel, kinyitom a szemem, és örülök. Ha a párom az mondja, hogy elmegyek a csajokkal, akkor nyugodt szívvel elengedem, mert egyrészt bízom benne, másrészt nem félek az egyedülléttől, harmadrészt jól érzem magam, amikor egyedül vagyok és akkor is, ha a barátaim vannak körülöttem. Az élet összes területén jól érzem magam. A konfliktusaimat kellő gyorsasággal kezelem le. Éppúgy érnek engem is negatív sztorik, ilyenkor az energia felfokozódik bennem. Ha viszont nincs krízis, nem pocsékolok energiát. Ezt tudatos figyelemmel lehet elérni. Most például, ahogy beszélgetünk, nincs krízis, de ha belegondolok, tegnap ilyenkor, amikor dolgoztam, villámok mentek, hatalmas energiákra volt szükség. Most tartalékolhatok. Rengeteg energiát mozgósítok a munkámban, és aztán éppúgy rengeteget a pihenésben.