Hegyi Barbara: Szerintem egy igazi kutyatartó nem rasszista

Viszonylag régóta vagy a Pedigree Örökbefogadási program jának nagykövete. Mik a tapasztalataid? Szerinted mik a legnagyobb hiányosságai az állattartási kultúrának Magyarországon?

A nevelés nagyon fontos, és ebben bizony egyelőre nem állunk túl jól, pedig ott kezdődik minden. Sajnos sokan nem adják meg a kellő tiszteletet az állatoknak. Jó ellenpélda erre a pásztor és a kutyája, akire a gazdája társként tekint, de általában nem becsüljük meg kellően a négylábú barátainkat, és pejoratív értelemben tényleg úgy kezeljük őket, mint az „állatokat”, pedig a kutya sokkal többet jelent ennél.

Több állatmenhelyen is mesélték, hogy a legtöbben a fiatal, lehetőleg fajtatiszta kutyákat keresik. Sőt, most kiderült, hogy sokan csak és kizárólag fehér szőrű kölyökkutyára vágynak. Mit gondolsz erről?

Nekem ez is egyfajta rasszizmusként jelenik meg. Hiszen egy állatot nem a kora, színe, neme alapján kellene kiválasztani, hanem bele kell nézni a szemébe, és ott eldől minden, kiderül, hogy a kutya és a gazda egymásra talál-e. Nemrég találkoztam egy fekete kutyával, aki gyakorlatilag „kikezdett” velem. Mélyen a szemembe nézett, és ezt lehetett kiolvasni a tekintetéből: „Drága asszonyom jó lesz nekünk együtt, vigyen haza, nem fogja megbánni.” Sajnos vissza kellett utasítanom, mert már van otthon kettő. A menhelyen dolgozó szakemberektől tudom, hogy kölyökkutyát nem könnyű örökbe fogadni. Szétrág mindent, és nagyon sok időt igényel. A két-három éves kutya az ideális. Persze sok minden függ attól, hogy hol él majd a kutya, és milyen közös programokat szerveznek vele a tulajdonosok.

Te is fogadtál már örökbe kutyát?

Igen,tavaly nyáron elhatároztuk, hogy magunk is adoptálunk egy kutyát, mert szerettünk volna egy nagytestű ebet is Ribizli nevű kutyánk mellé. A választásunk Dióra, egy komondorra esett. Amikor elhoztuk, nagyon le volt soványodva és is rossz állapotban volt, azóta viszont egy kiegyensúlyozott és igen tekintélyes méretű állat lett.

Sok olyan kutyatulajdonost látni, akik egy táskában – szinte egy divatos kiegészítőként – cipelik magukkal a kutyákat. Róluk mi a véleményed?

Ez tőlem eléggé idegen gondolat, bár ettől függetlenül még lehetnek jó gazdik. A kutyák elég ügyesek és rafináltak, elintézik, hogy szerethetőek legyenek. Egy kutyától alapvetően mindenki jó ember lesz. A legócskább gazda is megdicsőül a kutyája szemében. Ezt az érzést az emberek szeretik, mert rendkívül önzőek. Nem tudsz még egy olyan állatot mondani, aki képes erre. Nagyon alkalmazkodóak, nagyon sokat tűrnek, amivel sokan vissza is élnek. A legjobb példa: zárd be a liftbe a legjobb barátodat vagy barátnődet, a szerelmedet és a kutyádat, nyolc óra múlva nyisd ki a liftet, és nézd meg, hogy ki örül majd neked a legjobban...

Hegyi Barbara

Abból, hogy valaki hogyan bánik az állatokkal, lehet arra következtetni, hogyan viszonyul embertársaihoz?

Nehéz messzemenő következtetéseket levonni, de, szerintem, egy igazi kutyatartó például nem lehet rasszista. Egy kutya annyi mindenre megtanítja az embert, a kutyatartónak nagyon rugalmasnak kell lennie. A kutya olyan, mint egy gyerek. Nagyon kiszolgáltatott.

Mennyire befolyásolja a jótékonyságra való hajlandóságot az, hogy valaki – tegyük fel a gazdasági helyzet miatt – problémákkal küzd?

Sok mindent fogunk a gazdasági helyzetre, pedig a legtöbb dolog nem a pénzen múlik. Ha a körülményeid nem engedik meg, hogy legyen saját kutyád, és a gyermeked valami oknál fogva fél az állatoktól, mert mondjuk nincs alkalma összeszokni velük, akkor is meg lehet oldani ezt a problémát. Mondjuk úgy, hogy a gyereket elviszed egy ilyen menhelyre. Az biztos, hogy ami a másokkal való bánásmódot illeti, hiszem, hogy tanítható az ember. Sokat kell még tanulnunk és ránk férne már egy jó fenékbebillentés. Ne higgyük azt, hogy mi vagyunk a Föld urai.

Nagyon sok karitatív rendezvényen veszel részt. Te leszel a háziasszonya annak a segélykoncertnek, amit az árvíz miatt bajba jutott kutyáknak tartanak, a Pedigree Örökbefogadási programjának vagy a nagykövete, és a vígszínházas Down-világnapon is rendre részt veszel, tavaly pedig a Nagy Naplós Szemétnapon is találkoztunk veled.

Minden olyan dologban szívesen részt veszek, amiben hiszek és amiben úgy gondolom, hogy tudok segíteni. Nem úgy van az, hogy mindent meg kell tenni, amit az ember józan belátással szeretetből, emberi melegségből megtehet? Szerintem ez a minimum.

A Vígszínház társulatából tizenegyen civil életmentő képesítést is kaptatok, mivel csatlakoztatok a HELP mentőprogramhoz. Mennyire tartod hasznosnak azt, hogy részt vetettek az oktatáson?

Felmerül a kérdés, hogy mit jelent 2010-ben a műveltség, hiszen sok változás történt az elmúlt pár évszázadban. A technikai tudásunk borzasztóan nagy, de mi a helyzet azzal, hogy hogyan és mennyire törődünk egymással? A HELP mentőprogram könnyen elsajátítható és nagyon jó lenne, ha a többi, főleg lexikális ismereteket tanító tárgy mellett, ilyen oktatás is lenne az iskolákban. Olyan alapvető tudás mellett megyünk el, amire igenis szükségünk lenne, ami segítene az életünkben. Nagyon jó érzés volt részt venni ezen az oktatáson, mert valamivel közelebb jutottam ahhoz, hogy bajbajutott embereken esetleg segíteni tudjak.

Volt már olyan eset, amikor hasznát tudtad volna venni ennek a tudásnak?

Szerencsére még nem. Volt idő, amikor szerettem volna az orvosi egyetemen tanulni, a téma sosem állt messze tőlem. Most például én adom be a vérhígító injekciót a nagynénémnek, aki eltörte a lábát, nehogy trombózisa legyen. Jó érzés másokon segíteni.

Apropó mások segítése. A Szeretem a testem című műsornak voltál a narrátora. Szerinted miért nem képesek a nők elfogadni magukat, miért küzdenek olyan sokan önbizalomhiánnyal?

Talán sokaknál az a baj, hogy valamilyen idealizált képnek szeretnének megfelelni. Nagy a nyomás: sztárok, modellek, az XS-méretek hozsannája... Persze, nem baj, ha az emberek a külsejükre és a belsőjükre is odafigyelnek, mert ez is egyfajta igényesség. Az igényesség pedig azt jelenti, hogy valamivel törődünk, valamire jobban odafigyelünk. Azonban ha ez már kóros méreteket ölt, az nem tesz jót. Ha a túlzott igényesség boldogtalanságba, folyamatos elégedetlenségbe csap át, az nyilván káros. A környezet sokat segíthet abban, hogy mindez a normális mezsgyén maradjon. Fontos, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, az adott helyzetekből.

Ónodi Eszterrel korábban már beszéltünk arról, hogy a fiatalságkultusz mennyire érinti a színésznőket, főleg ami a hollywoodi hírességeket illeti. Szerinted a honi színésznők mennyire vannak nyomás alatt?

Szerencsére Európában mások az ideálok, más a divat, máshogyan ítélik meg az embereket. Az Egyesült Államokban pedig a népesség iszonyatosan el van hízva, és talán pont emiatt tartják olyan fontosnak a jó megjelenést a sztároknál. Magammal szembe persze vannak elvárásaim, ráadásul mint színésznek, a testem is munkaeszközöm. Vannak olyan dolgok, amikre fizikálisan is képesnek kell lennünk, és ezeket túlsúllyal egyszerűen nem tudnánk megoldani.