Bódi Sylvi mellett Voksán Virág, Kustánczi Lia és Kis Hegedűs Réka is a sejtelmességre építette 2010-es naptárát. A naptárszüzességet többen is elvesztették az idén, de persze senki sem a pénzért, hanem kizárólag a rajongókért formálta magát hónapokká. Ön melyik celebnaptárral büntetné ismerőseit?

1. Debreczeni Zita-Dukai Regina-Zimány Linda

 

A Debreczeni-Dukai-Zimány trió már 2008-ban elkészítették a képeket, amikből összeállt a 2010-es naptár. Bíró Ica a naptár bemutatóján méltatta a képeket, elmondása szerint a produktum intelligens, mert mutat is, meg nem is, és nincs benne semmi olyan, ami túlmenne a jó ízlés határán. Míg Debreczeni Zitát fekete haja miatt egyértelműen meg lehet különböztetni a többiektől, addig Dukai Regináról és Zimány Lindáról ez aligha mondható el: még a hajukat is úgy fésülték, hogy szembeállva egymás tükörképének látszanak. Debreczeni Zita a naptár bemutatóján a Velvetnek elmondta, természetesen egyesével is készíthettek volna naptárat, de a 2010-es közös munka épp azt volt hivatott bemutatni, hogy ők barátnők. „Valószínűleg ez a dolog most volt először és utoljára is. Nem akarunk mi ezután minden évben előrukkolni ezzel, ez egyszeri alkalom volt."

2. Mészáros Dóra

 

Bár a sztriptíztáncosnővel készített naptár valójában nem Mészáros Dórát hivatott reklámozni, bekerült az összeállításba, hiszen az összes hónapot az ő képével díszítették. "Egy ismerősöm keresett meg azzal a kéréssel, hogy álljak modellt egy promóciós fotózáshoz. Igent mondtam, de végül annyi kép készült, hogy úgy döntöttünk, naptárat készítünk belőle" - mondta a Velvetnek Mészáros Dóra, aki kiemelte, nem azért adta a nevét a céges, külföldi terjesztésre szánt naptárprojekthez, hogy végre ő is naptárceleb lehessen, hanem egyszerűen csak így alakult. "Ez egy témára épülő, speciális szett, régi és új szintetizátorokkal fotóztak le attól függően, hogy épp a punk korszak vagy az acid előtt szerettük volna leróni a tiszteletünket" - vázolta fel a koncepciót a Playboy karácsonyi ajándéka.

3. Bódi Sylvi

 

A jövő évben nem a pin up jegyében, hanem a harmincas évek romlott, buja, sejtelmes aurájában lóg a falakon Bódi Sylvi. A playmate 2010-es naptára a hetedik a sorban, és bár a mellbimbóját ismét megtartotta magának, a környékét már merészebben mutogatta a szeptemberi fotózáson, amire a Velvet is ellátogatott. A Debreczeni-Dukai-Zimány trióhoz hasonlóan Bódi Sylvi képeit is Tombor Zoltán készítette. A két alkotást összehasonlítva csak a hátterek tűntek egyformán semlegesnek, nem úgy a naptárrekorder Kiszel Tündénél. Bódi Sylvi a Velvetnek elmondta, nincs kedvenc stílusa, mert mindegyikben megtalálja magát. „Ez az első naptár készítésekor, hét éve derült ki. Akkor az volt a koncepció, hogy minden hónapban annyira másképp nézzek ki, mintha tizenkét különböző nő lenne a képeken" - így született meg akkor a domina és az ártatlan kislány figurája.

4. Kis Hegedűs Réka

 

Nem sokáig maradt naptárszűz az egykori Playboy-modell, Kis Hegedűs Réka sem, idén karácsonyra ugyanis ő is kiadta a maga naptárát, ha már a pasija kedvéért lemondott az aktfotózásról. Kis Hegedűs Réka úgy véli, a naptár képei visszafogott eleganciáról tanúskodnak, és nemcsak a férfiaknak, de minden szépet szerető embernek esztétikai kielégülést jelentenek. "Az elkészült fotók nem nélkülözik a rejtett erotikát, a képek elsősorban egy retro-életérzést, az Art Nouveau, a Tiffany világa iránti nosztalgiát akarják sugallni" - mondta Kis Hegedűs, aki Andy Warhol festményeit látja visszaköszönni saját fotóiban.

Az explaymate 2010-es naptára talán abban különbözik a többitől, hogy nem volt különösebb hajcihő az elkészítés körül, sminkest sem kért, és a ruhákat sem rendelte meg egy héttel korábban. Az őszi fotózás két helyszínen zajlott: egy műteremben és egy kávézóban készítették el a képeket, amiknek csak egy része került be a naptárba. A fotók másik fele jótékony célt szolgál: a kimaradt képek 2009 végéig megtekinthetők a Vienna MeLounge Kávéházában, az eladásukból származó bevételt a MikulásGyár kapja meg, amiből rászoruló családokat támogatnak.

5. Kiszel Tünde

 

A magát dekoratív médiaszemélyiségnek valló Kiszel Tünde már rekordernek számít a magyar celebnaptár-bizniszben, és hogy sikere töretlen maradjon, 2010-re is elkészítette naptárát. A talán 50 éves Kiszel az egész országot körbeutazta, hogy megfelelő fotósorozat készüljön az autószerelő-műhelyek falára, és eddigi képsorozataihoz képest meglehetősen keveset mutat magából. A Borsnak korábban úgy nyilatkozott, azért döntött a ruhás fotók mellett, mert Magyarországon már minden celeb vetkőzik, úgyhogy ő akar lenni a kivétel. A képek egyébként valóban visszafogottabbak - és retusban erősek - lettek, Kiszel dekoltázsán kívül csak a combja bukkan elő néhány fotón, és ezúttal nem ölelgetik minden harmadik képen fiatal modellfiúk, mint a tavalyi naptár esetében.

 

 

6. Voksán Virág

A nyilvánosságra hozott szexfotók kapcsán sokat emlegetett playmate Kis Hegedűs Rékához hasonlóan első alkalommal jelentette meg naptárát, amit kénytelen volt kiadni, mert szeretne maradandót alkotni, és egyébként is, a rajongók követelték. Voksán a letisztult ízlésvilágra törekedett, amikor úgy döntött, felkéri a naptárfotózásra Nánási Pált, aki amellett, hogy fotósceleb, még Ördög Nóra pasija is. A DJ Flower néven zenélő Voksán Virág a Velvetnek korábban kiemelte, nem a bevételi források gyarapítása miatt vágott bele a naptárbizniszbe, sőt már azt is csodálná, ha visszajönne a befektetett költség. Voksán hozzátette, úgy véli, a Pamela Anderson-ihlette képek nagyon sejtelmesek, izgatóak lettek, de a 2000-3000 forintos árért cserébe nem látunk semmi konkrétat.

7. Kustánczi Lia

„Egy komoly nő - feketén-fehéren" - szlogennel jelent meg Kustánczi Lia második naptára, amire annak ellenére szorított időt, hogy nagyon elfoglalt. A fekete-fehér képeket a visszafogott elegancia és a letisztult szexualitás jellemzi, amit az áttetsző fehérnemű segít elő. Kustánczi táncórákkal és edzésekkel készült a fotózásra, a képek stílusát a modell mellett Már Róbert stylist adta meg. A playmate-ből lett énekesnő úgy véli, rengeteget változott az elmúlt években, ugyanis amellett, hogy soha nem vállalt meztelen fotózást, újabban már a félakt felkéréseket is mellőzi.

8. Kiszel Tünde és Donatella

Tudjuk, hogy Kiszel Tünde egy listába egyszer is elég, de miután 2010-ben is megjelenik a lányával, Donatellával fotózott naptára, kénytelenek vagyunk még egyszer bevenni a felsorolásba. Kiszel lánya újabb már modellként is bizonyít, november elején édesanyja társaságában járta be a kifutót, de az egyszeri alkalom mellett más öröm is érte: Lukács László elismerte az apaságot. A képeken Donatella többek között anyja társaságában, játékboltban és töklámpásokra támaszkodva látható, míg a címlapon Hello Kitty pólóban ül az anyja térdén, ami két dolgot jelenthet: vagy Donatella Hello Kitty-rajongó, vagy Kiszel Tündének is vannak szponzorai.