A sztriptíztáncos rövid idő alatt látványos változáson ment keresztül, ám hiába a ledobált súlyfelesleg, a szerelem csak nem akar jönni. Diamond már túltette magát Müller Attilán, de azóta is csak egy kapcsolata volt - annak is az lett a vége, hogy a pasi inkább barátkozni akart. Az expornós szerint múltja miatt félnek és tartanak tőle a férfiak, bár egyelőre ezt nem is bánja, mint mondta, a kapcsolat úgyis csak az egészségére menne rá.

Látványosan sokat fogyott pár hónap alatt Alexandra Diamond, aki szombat éjjel a Cool Tv BeleValó című műsorában mutatta meg testét, a műsorvezető, Gáspár Győző legnagyobb örömére. A sztriptíztáncos a Velvetnek elmondta, Müller Attilával történő szakítása nagyon megviselte, aztán sok kesergés után úgy döntött, ideje talpra állni, diétázni, edzeni és prananadizni.

Már nem találkozik Müller Attilával

„Ha egy nőnek lelki problémája van, mindig változtat magán valamit, amit úgy érez, hogy nem jó. Van, akit a vásárlás, mást a külső változás hoz helyre. Engem még emellett az olvasás és a playstation hoz helyre” – mesélte Diamond, aki legutóbb a szemhéját csináltatta meg egy sebésszel. Úgy viszonyul a plasztikához, hogy ameddig természetes hatást ér el vele, addig nem bánja meg. „Túlzásba vinni nem szabad, és nem is vagyok a híve. A kevés néha mindig több.”

A sztriptíztáncos egy ideig még csinált közös programokat expasijával, aztán belátta, hogy így nem tud véglegesen elszakadni tőle. „Már nem találkozunk, és jobb ez így, most, hogy talpra álltam a mélyből. Senkinek nem kívánom azt, amit éreztem majdnem egy évig. Most már biztos, hogy nem lehet ebből már semmi, a részemről lezártam, kívánok neki további sikereket.”

Pornós múltja miatt tartanak tőle a pasik

Mindemellett Diamond életébe tavaly berobbant egy pasi, aki később kitalálta,  hogy legyenek inkább csak barátok. „Ez annyira szar duma. Meg is mondtam neki, hogy köszi, már sok barátom van, így ezt a felállást inkább kihagynám. Így elengedtem, és azóta egyedül tengetem életemet, ami jobb is, mert rájöttem, hogy nekem a kapcsolat káros az egészségemre. Jól megvagyok egyedül is, nem vagyok kapcsolatfüggő, mint sokan mások” – magyarázta a Tabu Tv egykori műsorvezetője, akinek azért sincs szerencséje a szerelemben, mert a pasik félnek tőle, a pornós múltját pedig nehezen tolerálják.

„Én mindig fölvállaltam magamat is, meg a múltamat is. Sosem hazudoztam senkinek sehol, hogy modell vagy bébiszitter vagyok. A múltamat már nem tudom kitörölni, de nem is sírok miatta. Ha jön valaki, úgyis jönni fog, és elfogad a múltammal együtt. Ha meg nem, így jártam.” A sztriptíztáncos nem tartja magát rámenős típusnak, mint mondta, a jelzést megadja, a férfi meg vagy észreveszi és él a lehetőséggel vagy sem. „Minden nő azt szereti, ha udvarolnak neki. Viszont,ha nem szeretnék semmit az illetőtől, és korrektül megmondom neki, hogy ne törje magát. Direktbe hülyíteni valakit nem szép dolog, csupán azért, hogy jól érezzem magamat. Az egyéjszakás kapcsolatoknak például nem vagyok a híve.”

Nem csalódott Judy Neroban

Diamond kívülállóként nézte végig, hogyan tépik egymást sztriptíztáncos ismerősei először a neten, majd a bulvármédiában haknizva. Nem szállt be a libaperbe, függetlenül attól, hogy Judy Nerót a legjobb barátnőjének tekinti. „Az igazság az, hogy ő legalább felvállalta, amit tett, elnézést kért. Nem okozott csalódást, az életben nem ezek az apró csínyek okoznak csalódást egy barátságban. Én ismerem az egész történetet, hogy miért és hogyan robbant ki ez az egész, így jót szórakoztam. Szerencsére Rácz Lindával sem romlott meg a viszony közöttünk.”