Hogy tetszik a Story Gála?
Még sose voltam, ez az első.
Olyan, mintha kellett volna nektek egy díj, ahhoz kellett volna valami közös díjazható, ezért elénekeltetek egy nótát...
Az úgy volt, hogy az RTL Klub szerette volna, hogy legyen egy dalunk, hiszen mégis csak ott ül négy popzenei fazon, hát mutassanak valamit. De azt gondoltam, hogy slágert írni rizikós dolog, pláne, ha márkaépítés szándékából elkövetett programdalról van szó, hiszen az rögtön versenybe kerül a fiatalabb generációval, a mi mentoráltjaink korosztályának aktuális popzenéjével. Könnyen kerülhettünk volna abba a szerencsétlen helyzetbe, hogy nem találjuk el a dalt, és azt mondják, hogy nem is tudunk egy rendes dalt megcsinálni, akkor milyen alapon okoskodunk a műsorban. Ezért döntöttünk a feldolgozás mellett, hogy ne legyen akkora a rizikója.
Nem inkább gyávaságból?
Szerintem ez a kreatív sportszerűség. Egy csomó gyerek amúgy nem tudta, nem ismerte a Négy gengsztert, a fiataloknak ez újszerű dalként jött le. Azért pont ez, mert adta magát a Macskafogó négy balettpatkányának és a négytagú mentor csapatnak összeköthetősége. Ráadásul ez egy jó szám, eredetileg Woody Herman jazz standardje. Az eredetit Malek Miki vágásokkal, samplingekkel dalformába rakta nagyon profin. Mondtam az elején, hogy egy elektro-szving típusú számot akarok, ő meg összerakta, aztán csak karaktert kellett adni a mentoroknak a szövegben.
Pedig a slágergyanús szerzemény jellemző rád. Idén azért lesz saját nótája a mentoroknak?
Szerintem idén nem kell dalt írni.
Egyáltalán, ti lesztek a mentorok?
Megállapodás kérdése, de ez a dal olyan jól sikerült, hogy nem ezt kell megismételni, hanem valami mást kell kitalálni, nem megint egy dalt a mentoroknak.
Kivételesen nem a csúcson hagyod abba?
Magyarországon fordított logika érvényesül sok mindenben. A siker sokféleképpen jöhet, de ha túl sokáig ugyanazt kalapálod, akkor egy pillanat alatt füstté és porrá válik. Nem szabad mindig ugyanazt csinálni, változtani kell a műfajon, újszerű módon előjönni. Amit én csinálok évről évre, az ugyanaz a szoftver - más és más hardveren lefutattva. Azt keresem, mire rezonálhatnak úgy, hogy egyrészt örömet, újszerűséget és egyfajta értéket ad, másrészt pedig én is jól érzem magam benne.
Mi újat hozott nekünk az X-Faktor?
A legfontosabb különbség a mentorrendsszer, ami érzelmileg jobban mozgatja az embereket, és valódi viszonyt teremtett a mentoráltjainkkal.
Talán már túlságosan is valódit, nem? Beleszerettetek a mentoráltjaitokba. Sehol egy hang a mentorok között, aki Király L. Norbertre - akinek a hangjától a fél ország hátán áll a szőr -, azt mondja, apukám, menj te a Csillag Születikbe ugrálni. Sehol egy Simon Cowell...
Ez az ország egészen más kultúra. Más a tolerancia- és botrányszintje, mint Angliának. Ráadásul Simon Cowell az atyja ennek az egésznek, ő könnyen mondja, amit akar, úgy, hogy utána jól ki is szipkázza magának a tehetségeket, és vígan keres velük pénzt, mint producer is. Ott ez giga üzlet, itthon nem az. Igyekeztem őszinte lenni, csak udvarias. Sokat tanultam ebből, azt hiszem, az elején nem is csináltam jól. Azon a szinten fogalmaztam meg a kritikákat, ahol én működök, és azt vettem észre, hogy alig vágnak be a műsorba, mert túl bonyolultan beszélek. Egyszerű és őszinte reakciók kellettek, meg kellett tanulnom x-faktorul beszélni. A műsorfolyam fázisban a mi négy karakterünk mindig más intenzitással volt jelen, hiszen mások az adottságaink. A meghallgatások során a poénos beszólások működtek jól, a táborban már szakmaibb lett a hozzáállás, a mentorházban pedig alkalmazkodtunk a drámai helyzetekhez, például lassabban beszéltünk, megvártuk a kamerát, hogy elkaphassa a valódi reakciókat, és ez nagyon igénybevett mindenkit.
Lelkileg?
Nem csak. Mindennap négy-öt óra munka volt vele, úgy hogy közben ezer mást csináltam.
A többi mentorral dolgoztál már?
Egyedül Mikivel dolgoztam komolyabban 2005-ben. Feróval egészen másmilyenben vagyunk, más a személyiségünk, a habitusunk, de egyformán nagy szívünk tud lenni. Feró nagyon örült, hogy mentor lett, többször el is mondta, és jót is tett neki, mert neki nem műkorcsolyáznia kell, meg celebvacsorákat főznie, hanem ő a rockfater, aki ebben a műsorban hiteles. A legnagyobb mondat is az övé: Nincs hangom, de legalább én vagyok a Nagy Feró. Ráadásul nagyon is van hangja, és ereje, mondtam is neki: öreg, kéne csinálj egy szving lemezt. Nagyon nagy sikere lenne.
Nagy Ferónak tehát ezért kellhetett az X-Faktor, de neked minek?
Az X-Faktorba tudatosan vágtam bele, mint sokminden másba. Amikor felkértek, tudtam, hogy a jövőben újra zenélni akarok, de tudtam azt is, hogy engem a mai fiatalok maximum kommunikációs valaminek ismernek. A műsor azonban újra pozícionál. Azt is néztem tehát, hogy hova visz ez engem tovább, mennyire ismernek meg új célcsoportok, akik érdeklődhetnek a zenei ügyeim iránt. Nem pusztán önmagáért vállaltam az X-Faktort, hogy majd én ott elmondom a frankót. Persze, közben érdekelt a showbiz mai állapota, és tudtam, hogy jó lesz újra fiatal zenészek között lenni. Aztán a végén annyira igénybevett az X-Faktor, hogy nem is bántam, hogy vége lett az első szériának, és vele együtt az életembe költözött napi médiacirkusznak is, ami fárasztó tud lenni. Megerősített abban, hogy jó, hogy nem lettem tévésztár, nem tudnék, és nem is akarnék így élni hosszú távon.
Hát azért, ha most vissza akarsz jönni kénytelen leszel.
De az más, ha egy hiteles szerepben egy időre önjogon popsztárnak mész, és más ha egy kereskedelmi tévének vagy a szerződtetett...
Bábja...
Munkatársa. Ez kemény világ. Frankó a sztárélet, de több benne a megkötés és a kiszolgáltatottság, mint amit róla gondolnak.
Szóval akár az is elképzelhető, hogy nemet mondasz a következő X-Faktorra?
A Rapülőkkel, Jazz+Az-zal két lemezt csináltunk, tehát volt következő kör. De mindig az a lényeg, hogy meddig érzem jól magam valamiben. Talán, amíg van benne személyes, alkotói és üzleti haszon. Csak pénzért nem jó melózni, az az érdekes, amiben játék, felfedezés és öröm van, amikor úgy érzem, hatni tudok az emberekre valahogy. És azt se felejtsük el, hogy az ország legsikeresebb műsorából nem érdemes kiszállni. Ráadásul profi stábbal és fiatal zenészekkel vagyok körülvéve, hát kell ennél több inspiráció? Dés Laci mesélte annak idején, hogy Miles Davis pár évente lecserélte zenekarát, és no name srácokkal kezdte újra. Ebben van a megújulás lehetősége.
Telített a szakma, mi lesz ezzel a sok sztárjelölttel?
Ugyanaz, mint az összes művészeti iskola végzőseivel. Belőlük csak egy rész marad a szakmában. Cinizmus nélkül mondom, az első öt-hat helyezetnek az X-Faktorból van sansza, más tehetségkutatóból kilőttek számára nem sok esélyt látok.
Hát azért Rúzsa Magdinak tehetségén vitatkozni nem nagyon lehet...
Még egy ilyen neutrálisan tehetséges ember volt, Oláh Ibolya. Nem véletlenül nekik írtam számot korábban. Most pedig Wolf Katinak, akinek meg is ígértem az X-Faktor alatt.
Őt már nem kell félteni, no, de mi lesz Shodeinde Dorkával?
Próbálok figyelni rá. Elvittem például az ügyvédemhez, mert aggasztóan kiszolgáltatottnak tűnik kezdőként, és hetente beszélünk, mi minden alakul vele kapcsolatban. Az összes lány bármikor bármivel felhívhat, ezt tudják is. Kérdés, ki hogyan él vele?
A zenei projekt csak nem gyereklemez lesz?
Nem, ez más, két év múlva tervezem a gyereklemezt, mindent a maga idejében.
Pedig most, hogy bővül a család...
Március közepére, bizony. Kislány lesz, nagy a boldogság.
Mikor még nem volt gyereked, már akkor is lányos apaként láttad magad?
Édesapámmal frenetikusan jó kapcsolatom volt, így azt gondoltam, hogy nekem is fiam kell, hogy szülessen. Amikor megszületett Sárikánk, és ott helyben a kezembe nyomták, megfürdettem. Ahogy ott feküdt a kezemben, olyan tekintettel nézett rám, hogy rögtön beleszerettem, és nem volt bennem semmiféle monarchikus para amiatt, hogy miért nem fiam lett. Imádom, hogy lányom van, és alig várom a következőt.