Mi volt a te szereped az Éden Hotelben?
Egy ilyen show karakterekről, személyiségekről szól, a külső karakterük is meghatározza a játékosokat. A szereplők esetében fontos dolog volt az, hogy ők hogyan gondolkodnak magukról, mit vesznek fel és miért. Miért hord egy focista ugyanolyan keresztet mint David Beckham. Ez a legérdekesebb dolog az egészben, miért az van rajtam ami rajtam van. Nagyon sokat merítettem a színházi múltamból. Megpróbáltam megtudni, hogy ők milyenek, ahogyan anno a Megasztárban is. Ehhez hozzáadódott még az, hogy vannak ruhaszponzorok, amiknek az arculatát alkalmazni kellett a játékosokhoz. És van egy műsorvezető, akinek ki kellett találni egy olyan arculatot, ami meghatározza az egész műsor hangulatát. Hogy milyen tervezőt, milyen divatházat, milyen márkát találsz meg rá, hogy hogyan kapcsolódik a trópus Magyarországgal. Hogy hogyan találkozik ez a két kultúra, nagyon érdekes része volt a munkánknak.
Közel áll hozzád a spanyol kultúra, mit adott neked Kolumbia?
A spanyol nyelvű kultúra nagyon közel áll hozzám kicsi korom óta. Az érint meg, amikor tőlem távol álló dolgokat tapasztalok. Nem vagyok egy Teréz anya, aki a kolumbiai szegény negyedek utcáin sétál és maláriás gyerekeket gyógyít. De amit megélek, amikor ott vagyok, azok mélyen hatnak rám. Kolumbiáról az jut eszembe, hogy ott van Gabriel Garcia Márquez, ott van az egyik legfontosabb aranymúzeum, fantasztikus hely. Az elmúlt 20 évben volt egy olyan történelme, amikor az egész világ előtt leírta magát és borzasztó rossz híre lett, ezen nagyon nehéz változtatni. Ezt onnan tudom, hogy nekem is volt egy hasonló időszakom. Amikor elkezdtem a divatszakmában dolgozni, borzasztó arrogáns voltam, megérkeztem egy másik területről, nem érdekelt semmi, nem érdekeltek az itt meglévő viszonyok. Egy pillanat alatt kialakul a rossz megítélés akár egy ország és egy ember életében is. Fura élmény volt, hogy van egy ország, ami kijött ebből az erőszakhullámból, és most próbál lélegzethez jutni.
Milyen képed volt Kolumbiáról indulás előtt és mi várt ott?
Úgy indultam el, hogy úristen engem megölnek, elrabolnak, agyonütnek. Nagy élmény volt, hogy minden száz méteren van egy rendőr, egy katona vagy egy drogkommandós. Nem bántanak, nem csinálnak semmit. Autót lehet bérelni, és azzal lehet közlekedni, legalábbis azon a részén az országnak. Lehet sétálni a városban, pedig Santa Marta olyannak tűnt, mint Sin City, a bűn városa. Először, amikor bementünk pénzt váltani, rettegtem, hogy le fognak lőni. És semmi probléma nincs. Lehet sétálni, lehet szórakozni, lehet homárt venni a halászoktól, jó dolgok történnek. Az előítéleteim szépen feloldódtak.
Szily Nórának azt nyilatkoztad, félsz a haláltól. Kolumbiában ez hogyan nyilvánult meg?
Ez nem egy konkrét halálfélelem, hanem olyan halálfélelem, ha az ember ügyes, ha bölccsé válik, le tudja küzdeni magában. Élem az életemet, elég magas hőfokon, és mindig a jelenben élek. Néha, egy-egy pillanatban bármilyen kiváltó ok miatt bekattan az, hogy mi lesz, ha nem leszek. Ez egy nagyon fura érzés, ettől megrémülök. Az egyik legbiztosabb pontom az saját magam vagyok, lehet, hogy ez egoizmus is, de én kicsi korom óta érzem, hogy ki vagyok, mi vagyok, mit csinálok, hogy csinálom, hogyan érzek, milyenek a gondolataim. Ez elég erős belső mag. Elképzelhetetlen, hogy milyen az, amikor ez nincs. Most a madridi fashion weeken találkoztam egy fantasztikus indiai divatújságíróval, aki egy 60-65 éves pali. Fantasztikus azt látni, hogy egészen máshol van spirituálisan, kulturálisan, mint mi. Minden mondatában benne van, hogy olyan civilizációból jön, ami a legősibb civilizáció a Földön. Indiában ez az egész nemiség kérdés nem úgy működik, mint Európában. Az, hogy férfi vagy nő, az nem annyira érdekes, lelkek vannak, akik utaznak egyik életből a másikba, és egyszer ilyen, egyszer olyan testet vesznek föl. Szép ezekkel találkozni, szembesülni, ezek segítenek abban, hogy a halálfélelmet feldolgozzam.
Ki lett a kedvenced az Éden Hotelben?
A szereplőkkel nem laktunk együtt, de előtte, utána találkoztunk velük. Ráadásul, ha akartuk, ha nem, nagyon intim módon beleláttunk az életükbe. Hogy ki a kedvencem, nem szeretném elmondani, miért befolyásoljam a nézőket. Minden halmazból van valaki, aki szimpatikus vagy nem. Ebben a műsorban dramaturgiai helyzetek vannak. Van x mennyiségű pár, és mindig jön valaki kívülről, ez a klasszikus görög dráma alap tétele is, hogy van egy bizonyos helyzet, amibe valaki vagy valami megérkezik. Lesz egy konfliktus, a kibontásnak van egy szakasza, és van egy megoldás, ami katarzis vagy nem. Ez a műsorban hétről hétre ismétlődik. Nagyon érdekesen alakul mindenki, szövetségeket köt, megcsalja a másikat, hazudik, ami zseniális. Nekem annyira tetszik, amikor az emberek hazudnak.
Ha már a hazugságnál járunk, hány éves?
Legutóbb azt nyilatkoztam, hogy 36 vagyok, de hát ki tudja, hogy igazat mondtam-e? Szeretek hazudni. Azt gondolom, hogy a világ legérdekesebb emberei folyamatosan hazudnak. Jorge Luis Borges aki a másik nagy dél-amerikai kultúrember, folyamatosan össze-vissza hazudozott, még az irodalmi életében is kitalált dolgokat.
A legizgalmasabb emberek folyamatosan hazudnak, mert az egy gyönyörű világ, amikor a realitástól elszakadnak. Ezek az emberek bent ugyanazokat az emberi viselkedéseket valósították meg, amiket a görög drámában látni. Szerintem az gyönyörű, hogy ember mindig ugyanaz, csak különféle kulturális, civilizációs kontextusok változnak. És a szint is változik, hogy ezt az egész dolgot hogyan éljük meg, akár egy görög tragédiában, akár egy reality show-ban vagy egy operában, attól függően, éppen milyen a kulturális szintünk.