Ahogy véget ért a BeleValóVilág, Gáspár Győző befeküdt a kórházba, hogy kezeltesse jól titkolt pánikbetegségét. A legnagyobb kapaszkodót jelenleg a kedélyjavító és felesége, Bea asszony jelenti a számára, barátai ugyanis nincsenek. A showmanből lett koporsóárus bízik abban, hogy egy hónap alatt össze tudja szedni magát annyira, hogy júliusban már vidéken pihenhessen, sok időt úgysem tölthet ott, szeptembertől ugyanis újabb felkéréseknek kell eleget tennie.

Betartotta ígéretét Gáspár Győző: amint véget ért a BeleValóVilág, kórházba vonult, hogy kezeltesse pánikbetegségét. Az egy éve fennálló szorongásos betegségről április végén beszélt először, mint mondta azért, mert addigra már két alkalommal is öngyilkosságot kísérelt meg, amiket nem akart letagadni. A showmant a kórházban értük utol telefonon, a hétvégék kivételével ugyanis ott tölti az idejét. „Alakul a közérzetem, most állítják be a dolgokat, gyógyszert, infúziót kapok. Jelenleg az a legfontosabb, hogy meggyógyuljak” – kezdte a Velvetnek.

Két éve szed kedélyjavítókat

„Hadd ne beszéljek arról, hogy van-e terápia, majd ha meggyógyultam, elmondom. Pihengetek, hétvégén hazajövök a családhoz. Ha van hakni, megcsinálom, ha nincs, pihenek, ennyi” – foglalta össze programját néhány mondatban Gáspár, aki nem nejéért, hanem önmagáért döntött a kórházi kezelés mellett. „Már egy éve tart, amikor a műsor végéhez értünk, akkor már nagyon elért. A gyerekek is rosszul viselik, vissza is esett a teljesítményük az iskolában” – magyarázta. Gáspár Győző azt is elmondta, állapotán – amiről nem, tényleg nem kamuzik, hogy is tenné – sokat segítenek a kedélyjavítók, de jobban örülne, ha már nem lenne szüksége rájuk, bevallása szerint ugyanis két éve szedi a gyógyszereket. „A legnagyobb kapaszkodót jelenleg a gyógyszerek és Bea asszony jelentik a számomra, barátaim ugyanis nincsenek. Azt a szót, hogy barátság, sajnos nem ismerem.”

Gáspár Győző szerint a betegségéért nyolcvan százalékban az apja tehető felelőssé, a tünetek ugyanis azután kezdtek megjelenni, hogy kitagadta a családból. „Onnantól kattantam meg, hogy az édesapám eldobott, eltaszított engem. Amikor megtudta, hogy mi történt velem, bejött a kórházba, de nem tudok vele miről beszélgetni. Hat évig nem láttam, az egészet újra kell kezdeni” – tűnődött Gáspár, majd a terveiről kezdett beszélni.

Gáspár Győzőt senki se sajnálja

„Ezt az egy hónapot végigcsinálom, valahogy kibírom, igaz, a gyerekeket inkább csak hétvégén látom, nem szeretem, ha bejönnek, és látják, hogy szenvedek. Gáspár Győzőt senki se sajnálja, azt nem szeretem, azt szeretem, ha szeretnek, és én is szeretek szeretni. Utána megpróbálunk elvonulni a nagymamáékhoz, és egy hónapot ott náluk, vidéken szeretnénk tölteni, távol mindentől.” Augusztusban már lesz egy-két fellépése, azokat elvállalta, és mint mondta, ennyi pont elég neki, több úgysem kéne, na, nem mintha lenne.

Kétségbeesett

„Szeretném megkérdezni a Velvet olvasóit, hogy kit bántottam meg tíz év alatt? Kit, mivel bántottam meg? Kitől, mit vettem el? A kórházban elolvastam a kommenteket, és egyből visszaesett az állapotom, mert nem szeretek magamról negatív hozzászólásokat olvasni. Megmondom, miért nem: aki engem nem ismer, az ne ítéljen el. Aki engem megismer, és együtt él velem 1-2 hónapot, az nyilatkozzon rólam. De azok, akik engem nem ismernek, azok ne nyilatkozzanak rólam hülyeségeket.”

„Az X-Faktor és a ValóVilág olyan szinten dübörög, hogy elképesztő” – jegyezte meg Gáspár, majd hozzátette, ő még így is a szerencsésebb celebek közé tartozik. „12 éve vagyok a pályán, és még mindig hívnak, még mindig szeretnek, és ez tök jó nekem, mert vannak olyan celebek, akik már sehol sincsenek, és közben nem tudják fizetni a lízinget, a lakáskölcsönt. Nekem meg van munkám, szeptembertől is felkértek valamire, addigra össze kell szednem magam.” Hogy pontosan milyen feladattal bízzák meg szeptemberben, nem derült ki, mert sem ő, sem a csatorna nem kívánt bővebben beszélni arról. Dobsi Adrienntől, az RTL Klub sajtósától is csak annyit tudtunk meg, hogy a csatorna továbbra is tervez Gáspár Győzővel, de hogy milyen formában, és mikortól, az egyelőre nem nyilvános.