VV Péter suttyomban vágta gerincre Verát

2012.01.19. 10:53
A valóságshow veterán saját magán is jókat röhögött, ami a csajozási technikáját illeti. Veronikával egyelőre nem tud találkozni Cristofel miatt, de mint mondta, nem is akarna a lánytól komolyabbat, csak beszélgetni. Knízner Péter valóban gerincre vágta a pornós Verát, amit olyan ügyesen csinált, hogy rajtuk kívül nem is vette észre más az aktust. Egyébként még mindig házas, bár a feleségét, a Bajkeverőkből ismert Vivát már évek óta nem is látta.

Teljesen jó döntésnek tartotta VV Péter, hogy VV Kinga őt vitte párbajozni – és ezt már akkor is hangoztatta, amikor rá került a zöld kendő. A valóságshow veterán szerint ugyanis a játék olyan folyamatához értek már el, hogy muszáj volt megnézni, van-e értelme a taktikai játékának. „Mivel a villában nem kaptunk semmiféle visszajelzést, én nem tudhattam, hogy ha kijövök, paradicsommal fognak-e megdobálni, mert akkora rohadék vagyok, vagy azt mondják, végre valaki, aki érti a játékszabályokat és annak megfelelően játssza. Gondolkodtam azon, hogy az lenne a legjobb, ha párbaj nélkül jutnék be az első háromba, de egyáltalán nem bántam, hogy kimentem végül, pláne, hogy Kingával mentem. Aztán úgy tűnik, menőbb volt Kinga” – magyarázta a Velvetnek Knízner Péter.

Attila nehéz helyzetbe került

A szociológus végzettségű játékosnak a Való világ már a sokadik valóságshow-ja, mint mondta, azért jelentkezett ismét, mert nagyon szeret játszani. Meglepődött viszont, mert ebben a produkcióban nem egészen azt kapta, amit várt: „Önismereti tréningnek nagyon durva. Én úgy mentem be, hogy saját magamról túl sok mindent nem fogok megtudni, majd a többieket elemezgetem, hát, a nagy túrót – persze, hogy ez nem jött be. Saját magammal kapcsolatban is rengeteg dolgot tapasztaltam és tanultam. Mivel sok időnk volt, tudtuk elemezgetni saját magunkat.”

Knízner Péter úgy véli, tapasztalatával és taktikázással ebben a műfajban jó eséllyel el tudott volna jutni a döntőig, ha nem a nézői szavazatok alapján esnének ki a szereplők. „Itt nemcsak arról van szó, hogy jól kell rakosgatni a jeleket a táblára, hanem hatással kell lenni a nézőkre is, hogy bennük meginduljon valami.”

A játékos alapkoncepciója az volt, hogy bemegy a villába és megakadályozza, hogy már az elején kipaterolják. Ehhez persze szüksége volt kényszerszövetségesre, akit Attila személyében talált meg. A kényszerszövetségből viszont barátság lett, ahogyan Krizner fogalmazott: zsák a foltját effektus. „Nem tudom, hogy mennyire jön le ez a képernyőn, de Attila egy elképesztően szórakoztató figura. Most azért van nehéz helyzetben a kiesésemmel, mert nincs labda, amit lecsaphasson, és nem tudja feldobni a labdát senkinek, hogy az lecsaphassa.”

Nem keresheti Veronikát

Szóval Knízner bement a villába, és nem akart senkivel se foglalkozni, ehhez képest barátra tett szert, ráadásul még a lányok is sorra rámásztak. „Azt vettem észre, hogy nem tudom, miért (talán a többi fiú tutyi-mutyi volt), de a csajok felém közeledtek – én meg eléggé nőcentrikus vagyok. Nem akartam belebonyolódni semmibe, de egy idő után úgy éreztem, hogy kezdek elveszni a Verás-Veronikás-Annamaris-nemtudomkis történetbe. De ez inkább egy komikus dolog volt, én saját magamon is röhögtem.” VV Péter hozzátette, Veronika nem egy buta lány egyébként, mint azt sokan hiszik róla, ráadásul nagyon jó a természete.

„A nézők külső szemlélőként alkotnak róla véleményt, de ha vele laksz pár hónapig, egy ágyban alszotok, minden apró hülyeségét megismered, teljesen másképp fest a dolog. Nagyon megszerettem őt. Bár bent arról volt szó, hogy ha kimegyek, keresni fogjuk egymást, most azt mondta, ne hívjam, mert szegény Cristofelnek ez milyen rosszul esik. Én meg úgy vagyok ezzel a dologgal, hogy találja ki, hogy mit akar – igazából nem akarok tőle semmi komolyat, csak jó lenne átbeszélni a benti dolgokat azzal a személlyel, akivel átéltem.”

Titok-levél, titok-dugás

A nagy taktikus távozása után is megpiszkálta kicsit a villalakókat, titok-levelében ugyanis azt állította, megdugta Verát. Kérdésünkre, hogy az aktus miért nem tűnt fel senkinek a bentlakók közül, VV Péter azt válaszolta, nemcsak nyihogva-sikoltozva lehet valakit meglovagolni. "A pornóján mellesleg úgy röhögtem, mint az állat, pedig nem vagyok egy kárörvendő típus. Folyamatosan lekurvázott mindenkit, és annyi esze nincsen ennek a drága tündérnek, hogy bejön úgy, hogy pornó castingot forgatott? Azt hiszi, hogy nem derül ki? Ez annyira tipikus, buta valóságshow-szereplő húzás.”

Még mindig házas

Knízner egyébként házas, felesége a Bajkeverőkből ismert Viva, aki korábban pornószínésznő volt. Ráadásul a korábbi hírekkel szemben nem a csaj állampolgársága miatt házasodtak össze: „Ez egy nagyon régi dolog, évek óta nem is láttam a csajt, Görögországban él. Papíron házasok vagyunk, de valójában nem. Teljesen normál kapcsolat volt, aztán szétmentünk, másfelé sodort minket az élet, és lusták voltunk elválni. Nem áll szándékomban mostanában nősülni, de megígérem, hogy elválok, mert állandóan ezt kérdezgetik tőlem.”