VV Attila: Alekosz nem normális

2012.02.28. 11:59 Módosítva: 2012.02.28. 12:19
Nem kurvázott életvitelszerűen, jóban van a szüleivel és még csak öngyilkossági kísérlete sem volt a VV5 győztesének annak ellenére, hogy ezekről cikkeztek az újságok, míg ő a villában taktikázott. Knap VV Attila pillanatnyilag tényleg hajléktalan, a haveroknál húzza meg magát addig, míg meg nem kapja a nyereménylakását. Ezért is, és a betyárbecsület miatt sem érti, hogy a korábbi győztes, Nagy Alekosz miért dobott el mindent és rúgta fel a szerződést a csatornával. Egyébként fogalma sincs arról, miért szavaztak rá a nézők. Talán, mert egy érzékeny átlagember, rohadt szemétláda tulajdonságokkal.

Az előző győztessel, Nagy Alekosszal szemben Knap Attila beköltözik a nyereménylakásába és megbecsüli a közönség által megszavazott – úgymond – szórakoztatási díjat, amit 163 nap alatt nyert el a Való világ ötödik szériájának villájában. Aki figyelemmel kísérte a valóságshow két utóbbi fináléját, annak minden bizonnyal déjá vu érzése lehetett vasárnap abban a pillanatban, amikor a szőke nő kiesett, és ismét egy antiszociális és egy unalmas, szürke figura között dőlt el, ki viszi el a fődíjat – így volt ez annak idején is, amikor Baukó Éva kapta a döntőben a legkevesebb szavazatot, és Nagy Alekosz, valamint Várudvari Jerzy csapott össze a milliókért. És hát mindkét esetben a fura, különc alak nyert.

"Alekosz nem normális"

A nézők hamar párhuzamot vontak VV Attila és Alekosz között, és erre az is rásegített, hogy Knap gyakran használta a "mindig, minden körülmények között" töltelékkifejezést - bár a Velvetnek erről úgy nyilatkozott, az örökbecsű nemcsak az ő száját hagyta el olyan sokszor, hanem mindenki használta. Később közte és a Baukó-hasonmás Kinga között érzelmi szálak szövődtek, akárcsak korábban a görög és a kócos között.

"Ugyan Alekoszt és Attilát is lehet antiszociálisnak minősíteni, mégis két nagyon különböző karakterről beszélünk. Nem hiszem, hogy a Való Világ megnyerésének titka ebben rejlene. Sokkal inkább arról van szó, hogy a műsor készítői a VV4-et abszurdra hangolták, a VV5-öt pedig a taktikázás, a cselszövés játékaként hirdették meg, a néző pedig az első esetben a legabszurdabb, a második esetben pedig a legjobban taktikázó játékost díjazták" - nyilatkozta a Velvetnek Rényi Ádám médiaszakember.

„Szerintem mindössze abban hasonlítunk, hogy mindketten különcök vagyunk, de alapvetően nagyon különbözünk egymástól, sőt, szöges ellentéte vagyunk a másiknak – már amennyit én tapasztaltam Alekoszból, hisz személyesen soha nem találkoztam vele” – vélekedett Knap Attila, aki szerint elődje nem normális – és nem az autisztikus tünetei miatt. A VV5 győztese számára elfogadhatatlan, hogy a görög dobott mindent a Tv2 valóságshowjáért cserébe, és nem csak az anyagi oldalát tekintve a dolognak:

985357 1330336872 960x721 000000

„Nyilván a mi tulajdonunk az, amit megnyertünk, de a lehetőség, az, hogy egy ilyen műsorban szerepelhettünk, nagyfokú lojalitást követel meg az embertől. Ilyet egyszerűen nem lehet csinálni. Ha valaki valamit másnak köszönhet, annak nem szabad alátenni. Ez kicsit betyárbecsület kérdése is, nemcsak szerződések és jogi dolgoké” – magyarázta VV Attila. Számára egyértelmű, hogy beköltözik a lakásba, hiszen, míg azt nem adják át neki, nincs is hol laknia: „Ahol tudok, ott alszom. Hogy ma például hol, az majd kiderül. Természetesen a jogosítványt is megszerzem az autó miatt: amint lecseng a sok interjú, keresek is egy iskolát. A pénzzel kapcsolatban úgy tervezek, hogy rendezem az adósságomat, ami az egész összeghez képest egy elhanyagolható összeg, mindemellett besegítek a szüleimnek is. Ami megmarad – és még mindig tetemes pénzről beszélünk –, azt elteszem. Nem akarom felélni, melózni szeretnék és abból élni, a nyereményt pedig később elkölteni valamire.”

Se kurvák, se öngyilkosság, csak dögunalom

Knap egy egyhetes floridai utat is magáénak tudhat, és ahogyan azt sejteni lehetett, Kinga bukta a királylánykodást a napfényes Miamiban. „Egyértelmű, hogy bukta. Azért ennyire hülye nem vagyok. Ha én valakihez ragaszkodok, az az utolsó bőrt is le tudja rólam húzni, de ha azt is lehúzta, akkor ott van vége. Ez pedig a finálé utáni viselkedésével következett be. Lehet azt mondani, hogy a hatalmas nyereménnyel a zsebemben megváltozott a véleményem, de én még nem tudtam, hogy nyerni fogok, amikor három napra visszaköltözött a kiesése után, és teljesen megváltozott a kapcsolatunk. De ha Kinga ezt akarta, hát lelke legyen rajta”.

A nagy hírveréssel ellentétben egyébként a taktikus nem vitte haza a VV Péter által felsorakoztatott csajokat, mint mondta, az első éjjel nem is találkozott igazából senkivel: egy ismerősénél töltötte az éjszakát és reggelig tévéztek a nagy gruppenszex helyett. Mi több, a róla olyan szépen felépített kurvázós történetet is porig rombolta azzal a kijelentésével, hogy ugyan már vett igénybe ilyen jellegű szolgáltatást, de csak egy-két alkalomról volt szó és soha nem űzte ezt a dolgot életvitelszerűen. „És szerintem nincs is olyan férfi Budapesten, aki ezt huszonéves korában ne próbálta volna ki. Hazudik, aki az ellenkezőjét állítja” – tette hozzá.

Az viszont igaz, hogy komoly kapcsolata régen volt: „Piszkosul régen, tényleg évekkel ezelőtt. Legutóbb két olyan lány is volt, akikkel el tudtam volna képzelni normális kapcsolatot, ők viszont nem. De nem is okolom emiatt a lányokat: én egy igazi semmirekellő lúzer voltam, bármibe is fogtam, azt buktam két éven belül.”

IMG 8791
Fotó: Szécsi István

Újabb cáfolat jött viszont a szüleivel való kapcsolat terén. Knap szerint ugyanis a média által hangoztatott eltávolodást mindössze fizikai eltávolodásként kell értelmezni. Vagyis anyuka és apuka Gyomraendrődön, a tékozló fiú pedig Budapesten él. „Harmincéves elmúltam, már nem szoktam hazamenni olyan gyakran, sőt, előfordult az is, hogy egy évben csak egyszer. De az interneten folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, havonta kétszer biztosan beszélünk. Nem elidegenedés van, hanem a távolság miatt eléggé laza kapcsolattartás. Ez egy lassú folyamat volt, hisz amikor felköltöztem Pestre, eleinte elég sűrűn jártam haza, majd egyre ritkábban, és most, 12 év elteltével itt tartunk.” Ezek után az exjátékos még a címadásba is bezavart kissé, hiszen kiderült, esze ágában sem volt soha az öngyilkosság kísérlete, szuicid hajlamnak nyoma sincs, sőt, teljesen az ellenkező típusba tartozik. „Annyiszor estem már hasra, de mindannyiszor felálltam és kezdtem elölről a dolgokat” – magyarázta.

Miért pont ő?

Győzelme óta egyébként Knap folyamatosan azon agyal, miért pont ő nyerte meg a játékot, miért pont őt választották ki a nézők a játékosok közül. „És nem is csak az, hogy pont én, hanem, hogy ekkora százalékokkal. Mert nem az van, hogy 51-49 százalékos arányban épphogy csak átbillentem és nyertem, hanem kurva nagy százalékkal nyertem. Egyszerűen nem tudom megérteni. És tudod, mire gondoltam? De ez csak egy feltételezés és nem is biztos, hogy igaz: az életszerűség miatt. Az, hogy ennek az embernek (nekem) pont annyi rohadt szemétláda tulajdonsága van, amit megmutat, mint amennyi meghatóan elérzékenyülő pillanata is. Egy átlagember vagyok. Azt hiszem, ehhez lehet köze a győzelmemnek. Mert ha nem, akkor nem tudom, hogy mi.”