Boróka Balls mindössze húszéves, és most lett túl élete első komoly kapcsolatán. A pornószínésznő egy forgatáson mesélt nekünk szakmai sikereiről, az útkeresés nehézségeiről, és arról, hogy a pornó milyen nehéz is tud lenni. Hiszen nem az érzelmekről szól.

Boróka Balls pornószínésznővel egy forgatás helyszínén találkoztunk, ahol egy pasis és egy leszbi jelenet között beszélgettünk, egy fehér kanapéba süppedve. A pályáját szüzen kezdő pornós egy szűk farmert és egy pólót kapott magára, és meztelen talpát maga alá gyűrve mesélt nekünk.

Az első komoly szakítás

Borókáról utoljára egy-két hete hallottunk, mikor megtudtuk, hogy elmúlt a szifilisz veszély, viszont nem fizették ki gázsiját az Erotika Parádén. Mint kiderült, ennél azért fontosabb dolgok is történtek az elmúlt hetekben. Többek között véget ért első komoly kapcsolata, menedzserével, Ricardo Solival, ami majd' két évig tartott. "Ez már benne volt a levegőben, nem egyik percről a másikra történt. Nagyon sokat veszekedtünk, mert mindketten erős egyéniségek vagyunk, és máshogy képzeljük el a dolgokat. Nem passzoltunk össze. Sokan azt mondják, hogy a szerelem egy múló dolog, de én hiszek az igaz szerelemben. Riccardo ezt máshogy képzeli el. Neki ez csak egy múlandó, felfokozott állapot."

A történtektől függetlenül továbbra is együtt dolgoznak, hiszen a 20 éves lány elismeri Ricardo munkáját, szerinte ért ahhoz, amit csinál. Ez a helyzet persze nem könnyű. "Idő kellene, hogy leülepedjen minden, az embernek el kell magában rendeznie a szakítást. Ha folyamatosan találkozunk, az felszakítja a sebeket. Ilyenkor minden nehezebben megy."

Kíváncsi rá, hogyan nyilatkoznak erről videón az érintett felek? Nézze meg a Juj.hu anyagát, ha pedig kemény szexet is akar közben látni, látogasson el hozzájuk.

Van-e bárki más a láthatáron? "Nincs. Nem tudnék most mással lenni. Egyrészt most nem tudnék megbízni senkiben, másrészt nagyon válogatós vagyok. Nehezen tetszik meg egy férfi, kívül és belül is." Hogy mi fogja meg egy pasiban? A férfiasság.

Sztárság és pszichológia

Bár magánélete nem éppen a legszerencsésebben alakul, az év felfedezettje jelentős szakmai sikereket ért el. Jövő héten például egy spanyolországi forgatásra készül, ahol az egyik legnagyobb produkciós cég, a Private készít filmet az életéről. A Private life sorozatban csak sztárként elkönyvelt pornósok kapnak helyet, a magyar színésznők közül többek között Michelle Wild, Mya Diamond és Nikki Rider részesült ebben a megtiszteltetésben. Hogy milyen érzés Borókának, hogy ennyire felkapták? "Jó érzés, nem mondhatom, hogy rossz. De az ember egy idő után elgondolkozik, hogy hova tovább. Szerepelget a tévében, sodródik össze-vissza, és ha elismerik, az nagyon jó, de meg kell találnia önmagát. Úgyhogy én most épp keresem."

A pornós, aki már gyerekkorában is úgy képzelte el, hogy a külsejéből vagy a tehetségéből él majd meg, korábban topmodell szeretett volna lenni. Sajnos, azonban csak 162 centi. Jelenleg színészi karrierről álmodozik, és bár sokan figyelmeztették már, hogy ez pornós múlttal nehéz feladat, szerinte mégis van esélye. A mai világban ugyanis kelendő a botrány.

Ahogy már korábban is elmondta, a pszichológia iránt is érdeklődik, mert az emberek mindig megmozgatták a fantáziáját. "Ha meglátok valakit, vagy beszélek valakivel, akkor mindig elgondolkozom, hogy milyen élete lehet. Szeretnék mélyebben belelátni az emberekbe, érdekel az emberi kapcsolatok alakulása."

Jól kijön-e az emberekkel? "Felszínesen és ha akarok: igen. Ha fáradt vagyok vagy nincs kedvem a felszínes dolgokhoz, akkor szoktak gondok lenni. Bár már megtanultam kicsit nyitottabb lenni. Az álszent sunyiságot egyébként nehezen viselem. Ebben a szakmában is rengeteg ilyen ember van, meg persze a világban is. Most ezt közelebbről is tapasztalom. A bizalmamba férkőznek, aztán úgy vágnak át, ahogy csak tudnak. A mai világ olyan, hogy nem fontos annyira a személyes kontaktus, nagyon el tudunk bújni egy álarc mögé, erre jó például az internet. Én nagyon sokat csalódtam az emberekben, most nem tudnék megbízni senkiben." Konkrét történetet azonban nem tudtunk meg.

Amikor nehéz

Mivel Boróka épp egy férfival forgatott jelenetet, kíváncsiak lettünk, mi van abban az esetben, ha nem tetszik neki a férfi, vagy rossz vele szex. "Akkor nagyon rosszul érzem magam, de nem akarom megbántani a másikat, és megcsinálom a munkát. Olyankor érzem, hogy érzelem nélkül a szex néha borzasztó is tud lenni. Nagyon egymásra lehet hangolódni egy adott színésszel, és nagyon el is taszíthatja a másikat, de ugyanúgy, mint a rendes életben, itt is kialakulhatnak a vonzalmak. Ez azonban általában csak a munka alatt tart. Vége a jelenetnek, aztán ki-ki megy a dolgára. Előfordulhat, hogy ennek ellenére, mikor újra találkoznak egymással [a felek] felébred a vonzalom, és kialakulhat közöttük valami tarósabb. Azt figyeltem meg, hogy a pornószakmában sokkal tartósabbak tudnak lenni a kapcsolatok, meg biztosabbak, mint a rendes életben, mert itt mindenki ki tudja magát élni, és mindenki többre vágyik, mint a szexre. A civil életben az emberek sokszor arra vágynak, hogy kielégüljenek. Mi ezen túllépünk, és más dolgok lesznek fontosabbak: hogy érzelmeket tudj vinni végre a szexbe és a saját életedbe is. Mert a pornó nem az érzelmekről szól."