Nem akart pucérkodni a címlapokon, ezért inkább a G5 magazin felkérésének tett eleget a Playboy helyett Bencsik Tamara. A Megasztár egykori versenyzője a hangjával szeretne hódítani és nem a testével, a kiesése utáni botrány pedig szerinte azt bizonyítja, hogy színpadon a helye.

Nem fogadta el a Playboy felkérését, de a G5 férfimagazinnak nagyon szívesen pózolt a megasztáros Bencsik Tamara. Az újság decemberi számában immáron ő domborít szolidan, és elmondása szerint nem véletlen, hogy - Nkuya Soniával szemben - neki esze ágában sincs beállni a playmate-ek népes táborába.

"Elsősorban énekesnő vagyok, és semmiképp sem az a vetkőzős típus. A hangommal akarok hódítani, nem pedig a meztelen testemmel, és ezt a jó szokásomat szeretném is megtartani. Imádom, ha fotóznak, de nem pucéran. Magán az eseményen nagyon jól éreztem magam - mert hát melyik nő ne élvezné a sminkelést, fodrászkodást, ruhapróbát. Az utóbbiba ugyan nem volt beleszólásom, mert egy stylist öltöztetett fel, de ettől függetlenül teljesen elégedett voltam az ízlésével, és a végeredménnyel is."

Bencsik Tamara mesélt arról is, milyen érzés volt a kiesése után bekövetkezett botrány főhősnőjének lenni, azaz miként élte meg, hogy a nézők szerint technikai problémák miatt kényszerült távozásra a tehetségkutató versenyből:

"Annyi szavazatot küldtek a nézők, hogy az utolsó percekben a hálózat túlterhelt lett, ezért nem jött át sok voks - legalábbis a csatorna nekem is ezzel magyarázta a problémát. Már Hiennél és Karcsinál is előfordult, hogy a rendszer nem tudta fogadni a voksokat, de csak nálam robbant ki a botrány. Friderikusz is azt mondta, hogy kizárt, hogy aznap kiessek, és mégis megtörtént. Mindenesetre ez az egész hajcihő arra jó volt, hogy a kiszavazás után visszanyerjem az önbizalmam, hiszen kiálltak mellettem a nézők és kiderült, hogy nem adnak olyan könnyen."

A lány most már kívülről szemléli az eseményeket és bevallotta, hogy leginkább Király Viktort tudja elképzelni a verseny győzteséül.

"Ha zenész füllel hallgatom, és szakmai szemmel nézem, Viktor a befutó - ő volt mindig is a legjobb a fiúk közül. Dávid nagyon jól el tudja magát adni, játszik a színpadon, és ez kell. Viktorban pedig pont azt hiányolom, hogy felszabadult legyen. Bár a Billie Jean-t fantasztikusan adta elő, és akkor azt mondtam, ez igen, ez kell ide, ez hiányzott, csak most már mindig így kell, hogy így csinálja, és akkor nagyon jó lesz.

Hogy velem mi lesz? A pályafutásomat a Balkan Express-szel folytatom, ragaszkodom hozzájuk. Amíg a megaházban voltam, a fiúk írtak tíz dalt, januárban jön ki a lemez, úgy érzem, van köztük slágergyanús is. Összegyúrták a Shakira és a Bonnie Tyler dalok stílusát, és fűszerezték egy kis balkánnal. Szerintem nagyon jók lettek, fülbemászóak. Alig várom már, hogy mindenki hallhassa, nagyon izgulok."