horoszkóp

Nem vagyok leszbikus, ez csak munkahelyi ártalom

2007.09.18. 07:42
Susan Pearl volt már go-go- és sztriptíztáncos, lépett fel kígyóval, nyert nemzetközi díjat, szerepelt leszbikus pornóban, tévézett és rádiózott. A Playboy címlapja azonban kimaradt. Ahhoz ugyanis túl kicsi a melle.

Az Erotika Parádé öltözőjébe belépve Dopemannel találtuk szembe magunkat, aki éppen egy asztalnak támaszkodva trécselt egy fürge tekintetű, vörös lánnyal. A lány, Susan Pearl sztriptíztáncosnő, a rendezvény műsorvezetője és háziasszonya. Hogy fellép-e az este? Nem. "Showműsorokat adok még elő, de nagyobb rendezvényeken nem szoktam szerepelni, mert már mindent megcsináltam, amit ebben a szakmában lehetett." Adott műsort például egy három és fél méter hosszú tigrispitonnal is.

Susan Pearl már gyerekkorában is tánckarrierről álmodozott. Hat évesen megnyerte az első táncversenyét, tíz éven át ritmikus sportgimnasztikában utazott, aztán go-go táncos lett. Hét évvel ezelőtt megnyerte Magyarország első sztriptízbajnokságát, ami azóta is nagy felelősséget hárít rá. "Utánam jöhetnek már bármennyien, az első úgyis én leszek. Hozzám fogják hasonlítani a többieket." Éppen ezért mindig nagy kihívást jelent számára, ha elhívják valahova fellépni. Még akkor is, ha csak műsorvezetésről van szó. A táncos - Kovi felkérésére - a pornóba is belekóstolt, igaz, csak egyszer. Michelle Wilddal és Maya Golddal szerepelt egy közös leszbikus jelenetben. Két évvel ezelőtt pedig a nemzetközi sporttánc EB-n, showtánc kategóriában nyert ezüstérmet. "Ha Franciaországban születtem volna, már a Moulin Rouge-ban táncolnék" - tette hozzá sóhajtva.

Még!

Susan, akinek saját bevallása szerint nagy fantáziája van, a tánctehetségén túl más képességeit is igyekszik kihasználni. "Most már többet érek el azzal, ha nem vetkőzöm. Úgy értem, más réteget tudok megfogni azzal, hogy nekem agyam is van. Ezzel nem azt mondom, hogy más lányoknak nincs, de nekem nagyon jó a kommunikációs készségem." Ezért is vezetett műsort az Est FM-en és a Fix TV-n, ahol 23 élő adást nyomott le, amit maga is szerkesztett. Kommunikációs képességét egyébként a családjától örökölte, hiszen, mint mondta, náluk "mindenki nagy dumás". Hogy mit szóltak a szakmaválasztásához? Anyukája támogatja, még "a macerásabb kosztüm elkészítésében is segít." Édesapja pedig épp miatta kezdett el fotózni, és már saját műterme is van. Még a Parádén is láthattuk egy géppel, a színpad előtt.

"Már kiéltem magam, így próbálok inkább a szervezés irányába elmozdulni." Rendezvények szervezésében segít, és a szakmában olyan új lányok felkarolásával foglalkozik, mint Crystal Queen, az Aktmodell egykori szereplője, akit leszbikus képei miatt raktak ki a műsorból. A képeken egyébként épp Susannal látható.

A sztriptíztáncos legszívesebben még mindig rádiónál dolgozna, de mint elmondta, egy orgánumhoz sem könnyű bekerülni. Ha hármat kívánhatna, ez a rádiós állás lenne az első, az egészség a második, és egy Playboy-címlap a harmadik, bár erre sincs sok esélye. Kismellű lányokkal ugyanis nem foglalkozik az újság.

Susannak boldog a magánélete, bár ennél többet nem tudhattunk meg róla. "A médiából már megtanultam, hogy az embereket nem az érdekli, hogy mit csinálsz, hanem az, hogy éppen mikor, hol és kivel fekszel össze. Én ezt szeretném magamnak megtartani. Annyit azonban elárulhatok, hogy a híresztelések ellenére nem vagyok leszbikus. Bár szeretem a lányokat is, de ez csak munkahelyi ártalom."