Sebestyén Balázs lassacskán akar egy gyereket

2008.12.04. 10:18
A műsorvezető eleinte nem akarta a Celeb vagyok, ment ki innent, de aztán vihette Vadon Jánost, aki az ideális partnere. Sebestyén egyelőre nem ír több könyvet, csak a rádiózásra koncentrál és lassan a gyerek is jöhet.

Sebestyén Balázs januártól ül be a Danubius stúdiójába, hogy hajnalonként átvegye a Bochkorék által oly régóta bitorolt trónt és megváltoztassa a honi rádiózást. A műsorvezető a Velvetnek a Danubius ügyfélpartin nyilatkozott, pont mielőtt tetőfokára hágott volna a hangulat. "Olyan délig nem nagyon vagyok jófej, de mivel rádióztam, tudom hogy vannak technikák, amikkel már reggel hatkor jófej lesz az ember" - mondta, miután elárulta, hogy mindig is gyűlölte a korán kelést és azóta sem szerette meg.

Lassabb műfaj, komolyabb meló

A jófejségre mindenestre szüksége is lesz, mivel saját bevallása szerint is nagy fába vágták a fejszéjüket. "Jelenleg azt a tervezzük, hogy két éven belül változtassunk a rádiós piacon, vagy legalábbis részben fordítsunk a reggeli hallgatottságon." Elmondta, hogy majd' egy éves tárgyalás után kapta meg az embereit, a feltételeket, amelyek nélkül nem vállalta volna a harcot. "Végre hozhattam mindenkit, akire szükségem volt, akikkel együtt dolgozom az RTL Klub műsorain. A tévében egy műsor másnapi adatain látszik, hogy nézték-e vagy sem" - hozzátette, hogy a rádióval ez másképp van, pláne ha az ember már megszokta, hogy évek óta minden reggel a Slágert hallgatja. "Nagyon komoly meló és lassú folyamat. Mi az elkötelezett hallgatókat is meg akarjuk nyerni magunknak."

Ezek Sebestyén legfrissebb tervei, és garantáltan lesz ideje hosszasan kidolgozni őket, mivel a közeljövőben nem fog sokat dolgozni a televíziónál. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem is látjuk, hiszen a Széf műsoron marad, ráadásul egy Pókerarc évadot is leforgattak már, csak a Kész Átverés alszik téli álmot.

Klikk!

Nincs több könyv

A műsorvezető szerint a hajnali keléshez életmódot kellene változtatnia, amit viszont feltehetően nem fog. "Olyanokat határozok el, hogy korán kéne lefeküdni, meg kihajtogatni előre a másnapi ruhát, de utána ugyanúgy éjjel kettőkor megyek ágyba." Egyelőre új könyv írásán sem töri a fejét, mivel a Szigorúan Bizalmas című kötetével tökéletesen elégedett. "Én nem csak a Buddhizmusról írtam könyvet. Volt véleményem és voltak ismerőseim, interjú-porté formában akartam a gondolataimat leírni. Olyan vagyok mint egy gyerek, borzalmasan örülök, hogy ez sikerült. Nem az volt cél, hogy minéál többet adjunk el belőle. Jó, hogy elolvassák az emberek. Író-olvasó találkozókra is járok, ami nagyon nagy öröm: odajönnek hozzám, hogy olvasták vagy hogy tetszett nekik, ennyi."

"Persze nyilván kerestem a könyvön, és nyilván nem fogom megmondani, hogy mennyit" - tette hozzá gyorsan vigyorogva, majd elmondta, hogy meglepően kevés maradt a bevételből, mert úgy szerződött a szponzorokkal. - "Cserébe óriási kampányt, nagy reklámfelületet kaptam. Megérte anyagilag is, de nem ez vezérelt és nem is lesz egyelőre folytatása. Azok az emberek, akiket érdekesnek tartottam szerepeltek a könyvben."

Jó emberek, jó helyen

Sebestyénnek bőven elég lesz most a rádiós munka, és mint mondta: boldog, mert most már megteheti, hogy válogat a műsorok között. "Most már igenis elgondolkozok a produkción, hogy kell-e nekem ez. Mondok nemet is felkérésre, mivel nem akarok sok lenni, meg vannak olyan műsorok, amik nem az én műfajaim. Melóztam annyit a tizenegy év alatt, hogy ne menjek bele semmi ostobaságba."

"Például nagyon nehéz dolgom volt a Celeb vagyokkal, nem tudtam elvállaljam-e, először ki akartam belőle maradni. Aztán jött János, mondtam, hogy csak vele csinálom, úgy ahogy én szeretném. Egy több száz milliós költségvetésű műsorba berakni a haverodat, meggyőzni a csatornát arról, hogy jó lesz, nem könnyű. A Tropicariumban mondtuk fel a szöveget műpálmák előtt, megnézték, és azt mondták: csináljuk. De azt gondolom az Index kritikái is igazolták, hogy jó a döntés, és János jó helyen van."

Megállapíthatjuk tehát, hogy Sebestyén Balázs jól van, és boldog, amiért a főnökei műsorokat ajánlanak neki, megbíznak benne és még adnának többet is. Ő mégis a rádiózásban látja a nagy kihívást. "Az RTL Klubnál is vannak kihívások, de igazából nincs konkurencia. Persze, hogy a rádiózás leghallgatottabb műsorsávjába szállok be, ott is bohóc leszek, egyelőre nem is tudom elképzelni, hogy éjszakai műsorban komolykodjak. A tévében már egy ironikus figuraként híresültem el, ezt várják tőlem" - de mint tudjuk, ott van neki az írás is, ahol bemutathatta a másik oldalát.

"Most csak a következő két évet látom, hogy honnan-hova akarok eljutni és ebben akár a gyerek is benne van. A pasi könnyebben viszik el a balhét, a nő kapja a nagyobb feladatot, ezt mindenki tudja. Ha a párom azt mondja, hogy legyen gyerek, akkor majd nyelek egyet, és persze" - majd hozzátette, hogy már harminckét éves, így náluk ez már abszolút napirenden van.