Amatőrökkel nem léphetnek fel Feke Pálék

2008.08.13. 13:06
Bár a Társulat logójával hirdetik, Tatán Koroknai Árpáddal és Kalapács Józseffel kell beérniük az István, a király nézőinek. A Mandala Dalszínház művészetének minősége ugyanis nem ütötte meg a Társulat által elvárt szintet.

A siófoki play-back botrány után egy internetes megyei újság hírül adta, hogy az augusztus 24-i, tatai István a király előadáson az eredeti Társulat szereposztásában változás történt. Az Istvánt játszó Feke Pál helyét Koroknai Árpád, a Koppányt játszó Vadkerti Imre szerepét pedig Kalapács József, az egykori Pokolgép és Kalapács zenekar frontembere veszi át. Az indoklás mindössze annyi, hogy rajtuk kívülálló okok miatt történik ez. – írta a kemma.hu.

A Társulat nem pátyolgat tovább

Forgács Bea, a Társulat sajtószóvivője a Velvetnek elmondta, hogy egy nyíregyházi csoport, a Mandala Dalszínház már évek óta játssza az István, a király című darabot. Általában a főbb szerepekre valamelyik "régi nagy" szereplő ugrik be. A Mandala Dalszínház és a Társulat leszerződött egymással, hogy idén a két István, a király produkciót összevonják, és együttes erővel próbálják majd meghódítani Magyarországot. Rosta Mária, az István, a király jogtulajdonosa szerint ez az együttműködés jót tett volna az amatőröknek, mert szélesebb körben megismerik őket, a Társulat pedig eljutott volna kisebb városokba is.

Egyes híresztelések szerint azonban Rosta Mária csak úgy adta oda a jogokat a Mandalásoknak, ha a Társulatból hívnak meg vendégszereplőket a főbb szerepekre. Rosta Mária tehát nem járult hozzá, hogy a régi bagázs – köztük Nagy Feró, Varga Miklós, Vikidál Gyula, és Deák Bill Gyula – továbbra is játsszon a darabban. Varga Miklós saját honlapján kiadott egy közleményt, melyben nehezményezi a letiltást és leírja, hogy csak homályos indokokat kaptak.

Nem lesz több együttműködés

A közös Társulati és Mandala Dalszínházi előadás létre jött július közepén, Rádpusztán, de itt a Társulat szervezőinek rá kellett döbbenniük arra, hogy – a saját bevallásuk szerint - a Mandala Dalszínház minősége, sem jelmezekben sem fényekben és színpadi technikában nem tudja a Társulat által elvárt normákat teljesíteni. „A jubileumi produkció több mint ötven statisztával és több mint 50 táncossal dolgozik a színészek mellett. A díszletek és a technika is a legprofibb, hiszen óriási stáb dolgozik a háttérben is a sikeres előadásokért.” – mondta Forgács Bea.

Az első közös előadás után Rosta Mária – az István, a király jogtulajdonosa - leült a Mandala Dalszínház illetékeseivel tárgyalni, ahol sok sikert kívánt a további előadásokhoz, de a Társulati együttműködést megszűntette. Eredetileg nyolc közös előadást terveztek, de látva az óriási minőségi különbségeket, nem támogatták tovább a Dalszínházat. Rosta Mária szavait idézve „viszonylag békében” vált el a két társult útja. A Mandala Dalszínház mégsem szedte le plakátjairól Feke Pál és Vadkerti Imre nevét, pedig a szerepeket a szerződésbontás óta az eredeti Mandalás szereplők játsszák.

Nézők véleményezték

Mint az megtudtuk Rosta Máriától, Koroknai Árpád egyébként is tagja a Mandalának és már régóta játssza ott István szerepét, 2010-ig pedig leszerződött a Társulathoz is egy kisebb szerepre. Kalapács József, hazánk egyik legnagyobb rock ikonja pedig az eredeti Mandalás István, a királyban rendszeres szereplő.

A balatoni előadásokat végigkövető nézők szerint a produkciókon furcsamód pont akkor romlott el a hangosítás, amikor a Társulat tagjai szerepeltek. Rosta Mária szerint ez azért lehetett így, mert amíg a Társulat profi színészei élőben énekeltek, addig a Mandala Dalszínház amatőr színészei playback-ről próbálták elvarázsolni a közönséget.

A Társulat tagjai nem playback-elnek

A Mandala Dalszínház a mai napig a Társulat logójával hirdeti az előadásait, amihez nem lenne joga. Rosta Mária már azon is gondolkodik, hogy nem adja ki többet a jogokat a Mandala Dalszínháznak. Szerettük volna megismerni a Dalszínház álláspontját is, de sajnálatos módon nem tudtuk elérni őket.

Az első botrány részletei

Július közepén, Siófokon a Társulat, az István a király című produkciót csak részben adta le. A beharangozott teljes előadás helyett csak a musical dalait adták elő az énekesek, sokak szerint nem is élőben. Utólag kiderült, hogy a Társulat tagjai a Mandala Dalszínház amatőr színészeivel léptek fel, akik eredetileg playback-ről nyomják végig az előadást.

Mint azt megtudtuk Forgács Beától, a siófoki szabadtéri színpad szervezőivel nem a teljes darabra, hanem csak az István a király keresztmetszetre szerződött le a Társulat.

A bemutatásra került István a király keresztmetszet lényege, hogy a színészek egy majdnem hatvan perces koncertet adnak. A koncert keretein belül a Himnusz és a Szózat is elhangzik csakúgy, mint a többi híres István, a király dal.