A tragikus hirtelenséggel elhunyt Jett Travolta halálának körülményeit egyelőre vizsgálják a helyi hatóságok, boncolására hétfőn kerül sor. Bár a szcientológia egyik fő alakjának számító, ennek közvetkeztében a pszichés betegségek létezését elutasító színész mindig cáfolta, hogy fia autizmusban szenvedne, egyre izmosabb azok tábora, akik szerint ez a betegség lehet felelős Jett különös viselkedéséért, és közvetve akár a haláláért is.

Péntek délelőtt tíz óra körül talált rá ápolója, Jeff Kathrein az eszméletlen Jett Travoltára a család bahamai üdülőhelyén, az Old Bahama Bay Resort Hotel apartmanjának egyik fürdőszobájában. A Daily Mail szerint az édesapa az ápoló kiabálására rohant a helyszínre, és a mentők érkezéséig szívmasszázzsal próbált elsősegélyt nyújtani fiának. „Mr. Travolta minden lehetségeset megpróbált, de úgy tűnik már késő volt. Ő és az ápoló együttesen próbálták újraéleszteni a fiút, de az nem reagált” – nyilatkozta a bahamai rendőrség részéről Basil Rahming nyomozó. Jett Travoltát a bahamai főváros, Freeport Rand Memorial Hospital nevű kórházába szállították, ahol azonban két órával később halottnak nyilvánították. Az előzetes vizsgálatok szerint a 16 éves kamasz „rohamot kapott”, melynek során többször is beverte fejét - egyszer a mosdóba, egyszer pedig a kádba -; és az ezek következtében elszenvedett agysérülések okozták a halálát.

Elaine és Jett Travolta édesapjukkal

Travoltáék december 30-án érkeztek a bahamai luxusnyaralóhelyre, és január 9-ig terveztek maradni. Jettet utoljára csütörtök éjjel látták élve – írja a rendőri jelentés -, ápolója, Jeff Kathrein azonban éjszaka még többször is ellenőrizte a srácot. A 16 éves kamasz ágyában folyamatosan bekapcsolt bébiőr volt, lakrészének fürdőszobaajtaján pedig nyitásérzékelő - mindezeket Travolta közeli barátja, Michael McDermott árulta el a lapnak, hozzátéve: az óvintézkedésre Jett "rossz egészségi állapota" miatt volt szükség, mert a fiú „gyakran kapott rohamokat”.

Mi volt a baja Jett Travoltának?

A fiú kicsi korától rejtélyes betegségben szenved, melyről a család mindig nagyon szűkszavúan nyilatkozott. A hivatalos Travolta-álláspont szerint Jett egészségi állapotáért egy Kawasaki-szindróma nevű betegség a felelős; a nyilvánosság előtt csak nagyon ritkán látható fiú bizonytalan és zavart viselkedése alapján azonban évek óta tartja magát az a feltételezés, hogy Jett szellemi állapota nem a korának megfelelő, esetleg az autizmusként ismert betegség valamelyik fokozatában szenvedhet. Példaként itt az X17online.com pár héttel ezelőtt, Párizsban készült videója:

Kawasaki-szindróma

A Kawasaki-szindróma nagyon ritka megbetegedés, többnyire 5 év alatti gyerekeken jelentkezik, tünetei egy erősebb megfázásra emlékeztetnek, emellett a nyirokcsomók és az ujjak, valamint a száj és a nyelv erős duzzanatával jár. A betegség kiváltó okai egyelőre nem ismeretesek, Travoltáék azonban azt állítják, a háztartási tiszítószerek káros hatásai tehetők felelőssé érte, és elszántan kampányolnak azért, hogy a gyártók minden ilyen flakonon tüntessék fel, mit tartalmaznak. Az ellenvéleményezők szerint ilyen összefüggést eddig nem tudtak kimutatni, ha azonban mégis volna ilyen, akkor viszont - a háztartási tisztítószerek elterjedtsége alapján - a betegség nem volna ennyire ritka.

Ha időben diagnosztizálják, a Kawasaki-szindróma gyógyszeres kezeléssel egyszerűen és gyorsan, száz százalékosan gyógyítható, amennyiben azonban nem veszik észre, lehetséges szövődményként szív- és érrendszeri károsodás valóban visszamaradhat utána.

Bár a Travolta-család mindig kerülte a témát, a fiú tagadhatatlanul furcsa viselkedése alapján az elmúlt években több internetes oldal és fórum foglalkozott fiú állapotával, ahol autista gyereket nevelő szülők vagy gondozók egybehangzóan állítják, hogy Jett valószínűleg szintén ilyen, az ő szóhasználatukban "speciális igényűnek" nevezett gyermek lehet. Az X17online.com oldalán a fenti videóhoz fűzött kommentek szerint erre utal az is, ahogy Jettet 16 éves kamasz létére kézen fogva vagy a vállánál irányítva terelgeti a család, és szerintük rezzenéstelen arca, kifejezéstelen tekintete is azt mutatja, hogy Jett sokkal inkább figyel befelé, mint a külvilágra. Jett több fotóján - például a cikkünk mellett, jobb oldalon fenn láthatón is - észrevehető, hogy a fiú szeret mezítláb, lábujjhegyen pipiskedve járni, ami állítólag szintén az autistáknál gyakran megfigyelhető kényszercselekvés.

Autizmus

Az autizmus egy idegi-fejlődési rendellenesség, ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. Bár a rendellenesség eredete ismeretlen, a genetikai tényezők fontosnak tűnnek. Két típusát különböztetik meg: az erős Kanner-szindrómát és a gyengébb Asperger-szindrómát. Ezek közt nincs éles határ: az átmenetek folytonosak a különböző kategóriák között. Az autizmus főbb tünetei a „befelé fordultság”, avagy „autisztikus magány”, azaz egyfajta szellemi egyedüllét; feltűnően korlátozott tevékenységi és érdeklődési kör, a kommunikáció erős korlátozottsága, az állandósághoz való ragaszkodás, kényszeresen ismétlődő mozgások, látszólag céltalan és körülményes foglalatosságok, valamint az érzékelés normálistól eltérő működése (például csökkent vagy túlzott érzékenység bizonyos egyszerű vagy összetett ingerekkel: hangokkal, érintéssel, vizuális mintázatokkal vagy szociális gesztusokkal szemben).

Az autizmus ritkán fordul elő magában; jellemzően együtt jár más rendellenességekkel, sokszor például értelmi fogyatékossággal. Ugyanakkor az autisták számos esetben kiemelkedő képességeket mutathatnak memória terén, így képesek lesznek számolási és memóriafeladatokat megoldani, olykor az egészséges emberek között is kiemelkedő eredménnyel.

Az autisták állapota fejleszthető: minél hamarabb veszik észre a betegséget, annál jobb eredmények érhetőek el náluk, bár a végeredményt befolyásolja a betegség fokozata.

Forrás, és bővebben: Wikipedia

A Jett autizmusára vonatkozó találgatásoknak 2007 nyarán új löketet adott, amikor Travoltáék ocalai farmja közelében élő egyik szomszédjuk - akinek lánya ugyanebben a betegségben szenved -, „szintén autista gyereket nevelő apának” nevezte a színészt. A Hollywoodonline ugyanekkor megszólaltatott egy névtelenül nyilatkozó újságírót is, aki több ízben készített már interjút a színésszel: szerinte Travolta maga sem ismeri be a nyilvánvalót, és úgy tesz, mintha Jettel a világon minden a legnagyobb rendben volna. "Travolta beül ezekre az interjúkra és képes arról áradozni, hogy Jett mennyire imád olvasni meg sportolni, holott egyre nyilvánvalóbb, hogy a srác egyikre sem nagyon lehet képes" - idézik az újságíró véleményét.

John Travolta és Kelly Preston az akkor még csecsemő Jettel

A színész és családja ekkor kénytelenek voltak reagálni az autizmus-pletykákra, természetesen vadul elutasítva még csak a feltételezést is: „Travoltáék csodás, szerető és gondoskodó szülők, akik elsődleges helyre a gyerekeik érdekeit helyezik. Mindig is a lehető legjobban igyekeztek és igyekszenek gondoskodni róluk. Bármi, ami ennek ellentmondana, mélyen bántó, volna egy ilyen szerető család számára, emellett pedig hazugság és rágalom” – üzenték ügyvédjükön, Marty Singeren keresztül.

Gyógyszeres kezeléssel megmenthető lett volna?

A Jett Travolta viselkedése mögött autizmust gyanítók szerint a fiú halála is állhat összefüggésben a család által tagadott betegséggel. Úgy vélik, egy Kawasaki-szindróma után visszamaradt szívkárosodás vezethet mondjuk ájuláshoz, de ennek során az alany öntudatlanul fekszik, nem pedig tereptárgyakon veri szét a saját fejét. Szintén nem okozhatja ez a betegség a Jett furcsa viselkedését indokló idegrendszeri károsodást vagy magatartási zavarokat, sem rohamokat, amelyekben a fiú állítólag évek óta szenvedett. Az X17online dr. Stanford Shulmant, a Northwestern Egyetemnek a Kawasaki-szindrómát kutató szakértőjét idézi, aki szerint "Ez a betegség nem jár rohamokkal. Ha egy tinédzser valamilyen rohamot kap és ebbe belehal, azt nagy valószínűséggel nem a Kawasaki-betegség okozta".

A Jett állapotát autizmusnak betudók azzal is indokolják álláspontjukat, hogy az autizmus viszont nagyon is gyakran jár együtt epilepsziás rohamokkal (amelynek során a páciens önkívületében valóban okozhat magának súlyos sérüléseket), súlyosabb fokozataiban pedig nem ritkák a páciensnél az akár öncsonkításig is fajuló dührohamok sem. Az ilyen rohamokat ugyanakkor gyógyszeres kezeléssel elég jól kordában lehet tartani.

Tom Cruise mellett azonban Travolta és neje, Kelly Preston számítanak a Szcientológiai Egyház legismertebb arcainak, mely szekta minden tudatállapotot befolyásoló kezelést elutasít. Tanításaik szerint a pszichiátria humbug, a pszichés problémák pedig nem betegségek, hanem jellemgyengeségek, amiket nem gyógyszerekkel, hanem az ő speciális, jó pénzért árult tanfolyamaikkal lehet kezelni. Egy 2003-as, a People-nek adott interjúban Preston el is mondta, fiuk a szekta "detoxikáló" programjában vesz részt, melyet a szekta-alapító scifi-író, L. Ron Hubbard tanításai alapján végeznek.

Szcientológia vs pszichiátria

Az egyház pszichiátriaellenes álláspontja akkoriban került először előtérbe, mikor Tom Cruise 2005-ben komoly lejáratókampányban támadta Brooke Shieldset, amiért első gyerekének születése után súlyos szülés utáni depresszióban szenvedett, és erre antidepresszánsokat is szedett. Cruise megalapozott orvosi szakvéleménye szerint azonban a színésznőnek bőven elegendő lett volna vitaminokat szednie öngyilkossági gondolatai ellen. A színész orvosi szakvéleményét az Amerikai Pszichiátriai Szövetség közleményben nyilvánította baromságnak. .

A Travolta-fiú boncolására hétfőn kerül majd sor, és mint a bahamai egészségügyi miniszter a TMZ-nek megerősítette, két halottkém is jelen lesz, hogy kizárhassanak minden tévedést. A helyi szakember mellett az USA-beli Nassauból is érkezik majd egy törvényszéki kórboncnok, az eredmények pedig jövő héten várhatóak. Jett Travolta testét ezután bebalzsamozzák és hazaszállítják, hogy a család ocalai otthona közelében temessék majd el.

Boldogok, hogy ismerhették

A család két ügyvédje - és egyben közeli barátai -, Michael Ossi, valamint a már idézett Michael McDermott vasárnap délután telefonon válaszoltak a US Magazine pár kérdésére. Mint elmondták, Travolta és neje jelenleg mindenkitől elzárkózva gyászolnak, nyolcéves lányuk, Jett kishúga, Ella Bleu pedig egyelőre elhinni sem tudja, hogy a bátyja nincs többé. "John mondta el neki a hírt, és [Ellát] rettentően megviselte. Még most is állandóan kérdezgeti, hol van Jett, de most már talán kezd leülepedni benne a hír". A kérdésre, mit lehet tudni a fiú rohamairól és egészségi állapotáról, az ügyvédek diplomatikusan elkerülő választ adtak: "Nem vagyunk felhatalmazva rá, hogy erről beszéljünk. Tudjuk, hogy rendszeresen jelentkeztek nála ilyenek, ezért volt szükség a fokozott figyelemre. Jett csodás kölyök volt, és bár voltak fizikai korlátai, amikor az apjával egymásra néztek, szinte tapintható volt köztük a szeretet". A színész és családja később a hírügynökségekhez eljuttatott, családi fotókkal illusztrált a nyílt levélben köszönte meg a részvétnyilvánításokat, és búcsúzott el fiuktól: "Jett volt a legcsodálatosabb gyerek, akit csak kívánhattunk magunknak, és felvidította mindenki életét, aki csak megismerte. Fájdalmas számunkra, hogy csak ilyen kevés idő adatott együtt, de életünk végéig emlékezni fogunk rá, és boldogak vagyunk, amiért ő volt nekünk".