Kerry Katona megszabadult férjétől, aki állítólag megcsalta őt két nővel is. Az egykori Atomic Kitten körül egyébként áll a bál, az utóbbi időben ideggyenge lett és a férje is ki akarja perelni a gyerekeit a kezei közül. Honnan ismerős ez nekünk?

A magyar származású énekesnő azután dobta ki a férjét Mark Croft taxisofőrt, miután kiderült róla, hogy kétszer is megcsalta őt. Egyszer az eljegyzésük után nem sokkal, és egy másik nővel pedig később volt afférja – írja a Daily Mail. A pár hat hónapja házasodott össze és van egy öthónapos kislányuk, Heidi.

Brian McFadden

Teljesen kikészült

Katona, miután a tudomására jutott a megcsalás teljesen összeomlott. „Teljesen letört. Beszéltem vele telefonon, sírt. Együttérzek vele. Mark tagadta a vádakat, de Kerry nagyon dühös. Ez életének a legrosszabb időszaka” – nyilatkozta Max Clifford, Katona sajtósa a The Sunnak. Emellett még az is zavarhatja, hogy a The Sun szerint férje egy pultoslánynak azt mondta, csak a pénzéért van együtt az énekesnővel. Katona jelenlegi helyzetén az is ront, hogy nemrég fegyveres betörők rabolták ki a házát, ami után szintén kiborult: korábban sokáig kezeltek bipoláris zavarral, közismertebb nevén mániákus depresszióval.

A szokásos kokain

Katona, akit többször is a világ legjobb celeb mamájának választottak bevallotta, hogy egy időben kokainozott, de a Daily Mail szerint még most sem mert vállalni egy bírósági drogtesztet, hogy tisztaságát bizonyítsa. Tavaly novemberben, amikor a szintén idegösszeomlással kezelt, szintén gyerekeiért pereskedő Britney Spears letolta a haját, ugyanezzel vádolták. „Brian úgy véli, hogy ez az elutasítás többet mond, mint bármilyen teszteredmény” – mondta McFadden egyik barátja a The News of the Worldnek.

Elvesztheti a gyerekeket

Az énekesnő exférje Brian McFadden, az egykori Westlife zenekar énekese közben a depressziós problémákra és egy korábbi enyhe kokainfüggésre hivatkozva félti a gyerekeket anyjuktól. McFadden ezért úgy döntött, hogy Federline-hoz hasonlóan magáénak szeretné tudni a gyerekek feletti gyámságot. A pereskedésről így nyilatkozott McFadden egyik barátja a The Sunnak: „(McFadden) nem akarja zaklatni Kerryt. De az egész családjának a gyerekek válás utáni jóléte a lényeg. Próbáltak Kerryvel beszélni, de nem csinál semmit, csak üvölt és sír és lecsapja a telefont. Teljesen összeomlott vele a kommunikáció. Ők csak a legjobbat akarják a lányoknak”.