Kiszel Tünde Egyiptomba utazott, és a repülőn összejött egy részeg harmincas pasassal. Donatella eközben nyugodtan üldögélt mellette. Kiszel Tünde nem hiszi, hogy komoly kapcsolat lesz a dologból, de azért elmentette az "udvarló" számát a telefonjába. Szerinte ráadásul csak a férfi volt ittas, ő maga legfeljebb becsiccsentett.

Egy 33 éves pasi szedte fel Kiszel Tündét egy Egyiptomi repülőúton - írja a Blikk. Kiszel Tünde Donatellával és testvérével utazott nyaralni, mikor egy baráti társaság melléjük telepedett. A médiaszemélyiség borozni kezdett, míg a társaság egyik férfitagja, János whiskyzett. Az italozás közben egyre vidámabb lett a hangulat, majd Kiszel Tünde és a pasi simogatni kezdték egymást, csókolóztak, majd telefonszámot cseréltek. Mindeközben Kiszel lánya, Donatella nyugodtan üldögélt anyu mellett. János a Blikknek elmondta, hogy kicsit spicces állapotban volt, de egyébként tetszik neki Kiszel, bár nem az ő korosztálya.

Kiszel Tünde kicsit máshogy emlékszik a történtekre. Szerint a srácok voltak nagyon berúgva, ő maga csak egy kicsit becsiccsentett, és az a csók sem volt valódi, csak egy kis puszi. Ennek ellenére a férfi számát elmentette a telefonjába. Valójában nem hiszi, hogy ebből komoly kapcsolat lesz, de szerinte bármi megtörténhet.

Kiszel Tünde mint pancsoló kislány

Hogy áll most Kiszel Tünde a pasikkal?

Azt már tudjuk egy ideje, hogy Kiszel Tünde értékrendjébe a kivillanó dekoltázs igen, viszont a pornó már nem fér bele. De vajon hogy áll a kalandokkal? Ha csak az elmúlt egy évet nézzük, már abból is kitűnik, hogy Kiszel nem veti meg a pasizást. Először is ott volt fiatal barátja, Sebestyén Hunor, aki mellett azért bőven flörtölgetett. Például azzal a helyes orvossal az Operabálon . Aztán jött a nyár, és Kiszel Máltára utazott lányával. Ott szedte össze Rodrigót, akivel aztán lelkesen levelezett egy darabig. Utolsó hírünkből pedig kiderült, hogy október elején még szörnyen szerelmes volt valakibe. Persze mindezt amellett, hogy számára lánya állítólagos apja, Lukács László operaénekes az igazi.