Mindössze két nappal azután, hogy letartóztatták, amiért tökrészegen összetörte a kocsiját, a fiatal színésznő a sárga földig bulizta magát. Apu aggódik, a vodkagyár pedig visszamondta a szülinapi ivászat finanszírozását.

A hivatalosan még az alkoholfogyasztási korhatárt sem elérő Lohan hajnali fél ötkor távozott a Teddy’s nevű Los Angeles-i klubból, majd elájult sofőr-vezette kocsija hátsó ülésén. A távozás kifejezés valójában szépíti a történteket, mert szürke kapucnis pólót viselő színésznőt már ide is a sofőrjének kellett beraknia, miután úgy be volt rúgva, hogy elesett és egyedül felállni sem tudott. Az x17.com képregényében még az autó visszapillantóján csüngő "30 napja józanon" medálra is kitér, amit az Anonim Alkoholistáktól kapnak azok, akik 30 napja józanok. Lohan nem a legjobb referenciapélda erre.

Bajos csajok

A jeles pillanat mindössze két nappal azután történt, hogy Lohan részegen összetörte Mercedesét a Sunset Boulevardon, amikor felszaladt a padkára és nekicsapódott egy fának. A színésznőt a kiérkező rendőrök nem találták a helyszínen, ugyanis időközben lelépett egy kórházba, hogy a horzsolásait kezeltesse. Találtak azonban még némi kokaint is az összetört kocsiban, mindezzel együtt pedig Lohan most arra is esélyes lehet, hogy celebkolléganője, Paris Hilton mellett találja magát a börtönben.

Apai aggodalom

Az aggódó édesapa, Michael Lohan – aki maga is nemrég szabadult a börtönből – úgy gondolja, lánya számára a vallás jelenthetne kiutat: „Lindsay Istenben kéne megtalálja a reményt, és a családját kéne előtérbe helyeznie a szívében, mindegy, mit mondanak az emberek. Szerintem nem a megfelelő társaság veszi őt most körül”.

A vallásról úgy véli, áldás volna lánya számára: „Ez lehetne a jel, ami elvezeti őt ahhoz a segítséghez, amire szüksége van. Szeretném, ha tudná, rám mindig számíthat”.

Az aggódó apa két éve nem találkozott lányával – mióta elvált nejétől, aki azóta lányuk menedzsere is egyben -, börtönben pedig többek közt ittas vezetésért ült.

Már a vodkagyárnak se jó reklám

Lohan ez év elején már volt alkohol-elvonókúrán, de a benn töltött 30 nap után ugyanazzal a lendülettel kezdte újra az ivást, mint amivel bement. Az alkohol mellett pedig a drogokkal is napi kapcsolatot ápol, baráti beszámolók szerint napi két és fél gramm az átlagfogyasztása. A színésznő életmódja már a Svedka vodkagyárnak is sok volt: bár arról volt szó, hogy többek közt ők lesznek a szponzorai annak a minden bizonnyal nagyszabású Las Vegas-i estének, amikor Hollywood legismertebb piása betölti végre a legális alkoholfogyasztáshoz szükséges 21. életévét, a legújabb hírek hallatán már inkább elálltak a tervtől.