A színésznő még mindig rajong a miniszoknyáért, illetve a rövid ruhákért, annyit azonban már megtanult, hogy az ilyen balesetveszélyes holmik alá érdemes bugyit is venni. A Cannes-i Filmfesztivál alatt is tartotta magát ehhez, így a fotósok csak áttetsző fehérneműjét tudták lefotózni, az igazán intim részletek ezúttal rejtve maradtak.

Úgy tűnik, hogy Lindsay Lohan tanult a múlt hibáiból, és most már bugyit is felvesz, ha egy rövidebb ruhában lép az utcára. Ezt bizonyítja az a fotósorozat is, amit két hónappal ezelőtt a Cannes-i Filmfesztiválon készítettek. Miközben Lohan egy jachton töltött este után megpróbált elhelyezkedni egy kocsi hátsó ülésén, kivillant kissé áttetsző bugyija. A képek alapján Lindsay Lohan barátnője, Samantha Ronson is inkább azzal volt elfoglalva, hogy végre behuppanjon a bőrülésbe, és nem igazán zavarta, hogy lassan már mindenki kívülről fújja párja fehérneműs fiókjának tartalmát. A cannes-i incidens után pár héttel Lohan az MTV Movie Awards-on reprodukálta Marilyn Monroe ruha fellibbenős mutatványát. Akkor fekete bugyit és egy alakformáló kombinét viselt.

A trükkösebb hírességek egyébként testszínű bugyikkal hergelik a sajtót. Sharon Stone Roberto Cavalli hajóján prezentálta testszínű tangáját a villantásokban bővelkedő Cannes-i Filmfesztivál alatt. A trükkös holmi egyik legnagyobb rajongója talán Pamela Anderson, akit áprilisban az E! kábeltévé fotózott le testszínű bugyiban, majd alig egy hónappal később Christian Audigier divattervező ötvenedik születésnapján is lekapták a fent említett, vagy egy arra kísértetiesen hasonlító fehérneműben. Kate Moss inkább a Lohan-féle vonalat követi. Pár hete Berlinben ugyanis ő is egy áttetsző bugyit vett fel, amit egy lépcsőn felfelé haladva meg is mutatott a fotosóknak.