A Megasztár sokat kritizált zsűrije össze-vissza beszél. A legutóbbi adásban azért búcsúztak el Farkas Zsófitól, mert nem érezték azt, hogy nekik kellene ítélkezni profi énekesek felett, mi több, Eszenyi modorosnak vélte a lány előadásmódját. (Szavazzon! Döntsék el Önök, ki a modorosabb: Farkas vagy Eszenyi?) Végül mégis két, komoly szakmai előélettel rendelkező versenyző jutott be a legjobb 15 közé. A zsűri ráadásul a 13 éves kislányt is továbbjuttatta annak ellenére, hogy Tóth Lüszi már most kikészült fizikailag és szellemileg is. És milyen meglepő, hogy Kirány Linda öccse is szerepelni fog az élő adásban. A nézők szerint pocsék a zsűri.

Melyikük modorosabb: Farkas vagy Eszenyi?

Mester Tamás saját bevallása szerint nem igazán tudja eldönteni, hogy az ő feladatuk - e az, hogy a Megasztár negyedik szériájában profi énekeseket ítéljenek meg . Ennek tükrében - egy jótanáccsal megtoldva az elbocsátó szép beszédet, miszerint a profinak számító énekesnőnek el kell engednie a szaktudását ahhoz, hogy igazi énekesnő lehessen belőle - a zsűri úgy döntött, hogy Farkas Zsófinak semmi keresnivalója nincsen a legjobb 15 énekes között. Az utolsó válogatást megelőző részben Eszenyi Enikő már felemelte szavát Farkas állítólagos modorossága ellen is, a színésznő szerint ugyanis éneklés közben pattogtatni az ujjakat a mikrofonon, ez annak a jele.

A versenyző később a Danubius rádió egyik reggeli adásában burkolt utalást tett Eszenyi pocsék hangjára . Az alábbi videót hallgatva pedig mindenki döntse el saját maga, melyikük döntögeti leginkább a modorosság határait, bár, ha ez egy paródia "Tereskova kora reggel másnaposan, egy doboz cigi után énekel" címmel, akkor kitűnő előadásról van szó.







A Velvet olvasói közül néhányan érteni vélik a könyörtelen döntés okát: "Persze hogy nem kellett F.Zs. Tehetséges, már Amerikában is vitte valamire. Zsűri meg gyenge magyar irigy középszer".

Két profi is a legjobb 15 között van

Annak ellenére, hogy a zsűri úgy véli, nem áll módjukban profikat minősíteni, két olyan versenyző is bejutott a jövő heti élő adásba, akik szintén komoly szakmai múlttal rendelkeznek. Fenyő Miklós eleinte nem értette, hogy Ambrus Rita mit keres ebben a tehetségkutató versenyben, hiszen a 29 éves lány vokálozik (Nox, Ízisz, Zalatnay Cini, Sugarloaf, stb.), főcímdalokat énekelt (Megasztár I, All you need is love, Ciao, Darwin, stb.), és ha eddig nem fedezték fel, most miért gondolja, hogy esélye lenne a kitörésre. Farkas Zsófi legjobb barátnője mégis ment tovább, ugyanúgy, ahogyan Gáspár Laci dalait író Nagy Laci is.

Természetesen ez is szemet szúrt a nézőknek: "Furcsa ez, hogy a Farkas Zsófit nem engedték tovább, mondván, hogy ő profi. Amikor jelentkezett, akkor kellett volna közölni ezt vele, nem az ikszedik adás után kitalálni. Ja, a Nagy Laci, aki szintén profi (ő írja pl. a Gáspár Laci számokat) meg továbbjutott. Érdekes."

"Vissza a régi zsűrit!"

Bejutott továbbá Király Linda öccse, akinek szép angol kiejtését dicsérte Fenyő (nahát), reméljük, ezerrel tanulja a magyar himnuszt. Tóth Lüszi volt az egyetlen a gyerekmezőnyből, akinek lehetősége nyílt megküzdeni a legjobb 15-be való bejutásért. A 13 éves kislány három nap leforgása alatt mindössze 2-3 órákat aludt éjszakánként - fizikailag és szellemileg is leterhelten állt ki a színpadra. Annak ellenére, hogy a szöveget nem sikerült megtanulnia és az egész előadása nagyon bizonytalanra sikeredett - ráadásul Eszenyi meg is jegyezte, hogy tart attól, hogy a gyermeket tönkre fogja vágni a showbiznisz -, jövő héten újra a képernyőre kerül ő is.

Ezekkel a húzásokkal pedig valószínű, hogy a TV2 még a közel "nincs" nézőből is jópárat veszített: "Én tegnap eldöntöttem, hogy nem nézem tovább a Megasztárt. Amikor Varga Barnabással szemben ( inkább helyett ) továbbjuttatták a 13 éves Lüszit, aki csak a refrént volt képes megtanulni... fogtam a távszabályzót és elkapcsoltam. Gyerekeket nem is engednék felnőttekkel együtt versenyezni, nekik rendezzenek külön tehetségkutatót! Ez a zsüri nekem nagyon nem jön be... olyan MESTERkéltek , különösen az ünnepelt színész- és rendezőnő...Vissza a régi zsűrit!" - írja az egyik olvasónk.