Szerdára virradóra a rendőrök megállították Paris Hiltont, aki épp 40 millió forintos Bentleyével gyorshajtott, ráadásul világítás és jogosítvány nélkül.

Az épp huszonhat éves Paris egy hollywoodi lemezboltból hajtott ki kábé este tizenegy körül ekkor került a rendőrség látókörébe, bár nem lehetett egyszerű észrevenni, mert minden világítás nélkül húzott végig a Sunset Boulvardon.

Egy szemtanú szerint nem adta könnyen magát, de végül ki kellett szállnia az autójából. Ezután átvizsgálták a csomagtartóját, és elszállították a kocsiját, mivel kiderült: jogosítványa azért nincs nála, mert már korábban bevonták. "Nem tűnt boldognak" - döbbentette meg egy tanú az örökösnő reakciójáról adott leírással a Popcrunch.com olvasóit.

Olcsón megúszta

Hilton jogosítványát egyébként januárban vonták be, mert korábban már összeakadt a rendőrséggel amikor kisebb balesetet okozott. Akkor valószínűleg Gábriel arkangyal közbenjárásának köszönhetően nem perelték be ittas vezetésért, csak alig több mint egy kelemenannadugásnyi büntetésre ítélték, és három év próbára bocsátották.

Tekintve, hogy a három év január óta még nem járt le, most mégis megint szembekerült a törvénnyel, akár 90 napi elzárásra is számíthat, ha csak égi jóakarói nem sietnek megint a segítségére.

A sajtós szerint semmi nem úgy van

Addig is, sajtósa igyekszik bagatellizálni a történteket: szerinte Hiltonnak csak azért nem égett a lámpája mert a parkoló, ahonnan kiállt túlzottan ki volt világítva, így egyszerűen nem volt módja, hogy észrevegye. Sebesség-túllépésről ő nem hallott egyáltalán, ahogy főnökével együtt arról sem, hogy bevonták a jogsiját.

Paris ezután egy barátját léptette elő sofőrjévé hazáig, majd már másnap egy másik autóját vezette, mert valószínűleg még mindig nem értesült róla, hogy nincs érvényes jogosítványa.

Amikor már a hírügynökségnek is elege van

Az ilyen és ehhez hasonló Hilton-sztorikat látva dönthetett úgy az AP hírügynökség, hogy a jövőben nem létezőnek tekintik a szőke örökösnőt, és nem tudósítanak tovább viselt dolgairól. A hírügynökség szórakoztatóipari hírekért felelős szerkesztője, Jesse Washington egy belső feljegyzést küldött a dolgozóknak február 13-án, ami szerint kerüljék Hilton említését a társasági eseményekről adott tudósításokban.

2006-ban az örökösnő átlagosan hetente kétszer tűnt fel a hírekben.