Schobert Norbi és Rubint Réka egy interjúban elárulta, hogy a látszat ellenére néha napján ők is hajbakapnak. Azt sem tagadták, hogy a viták után pedig az ágyban vezetik le a felgyülemlett feszültséget. A témához kapcsolódva szóba került az ominózus Sziget-videó is, melyben Norbi és felesége kicsit „becsiccsentve” nyilatkozik az ujjazásról.

A juj.hu riportere egy rendezvényen arról faggatta a Schobert-házaspárt, vajon tényleg olyan tökéletes-e a kapcsolatuk, mint azt a sajtóban mutatják. Rubint Réka elárulta, hogy az ő házaséletük is ugyanolyan „színes és intenzív”, mint bármelyik más páré. Schobert Norbert osztja felesége véleményét: annak ellenére, hogy az üzleti életben nagyon sikeres, elismerte, más területeken bizony még ő is egy „hülye gyerek”. Pofon azért még soha nem csattant el, inkább csak a heves szócsaták a jellemzőek, de a kisebb mosolyszünetek nem zavarják őket, hiszen egy-egy vita kapcsolatukat „sokkal magasabb szintre emeli". Arra a kérdésre, hogy szeretkeznek-e egy heves veszekedés után, először kitérő választ adtak, majd félig-meddig mégis beismerték, hogy néha így oldják meg a problémáikat. „Szerintem aki a Rékával való szeretkezést cáfolná, az lúzer”- nyilatkozta Norbi, miközben felesége sokatmondóan erotikusan bekapott egy szem ribizlit.

Az interjú során egy másik kényes téma, a hírhedt Sziget-videó is szóba került. A Nagy Fogyás sztárja szerint mindenkivel előfordul, hogy ha „be van csiccsentve", akkor „izgalmas” dolgokat mond. Schobert Norbert úgy véli, ha az elmúlt tíz év bakijait összegyűjtenék, akkor neki „már visszavonták volna az állampolgárságát”. A házaspár amúgy nem bánja, hogy ekkora botrány kerekedett a felvételből, szerintük így legalább bebizonyosodott, hogy ők is „emberből vannak”.