A Való világ chippendale fiúja meghódítaná a média világát. Addig azonban szivességből spriccpartit vezet, bár nem élvezi, és 60 ezerért vetkőzik. De kizárólag nőknek.

Miután sem Benkő Dániel, sem Győzike nem jött el a második magyar spriccpartira, a maszatolás előtt a szervező bejelentette: a Való Világból ismert Tommyboy ugrik be helyettük. Azt az ígéretet kaptuk, hogy talán vetkőzni is fog a kidolgozott testű akttáncos, de nem tette. Hogy miért? Mert csak női közönségnek táncol. A spriccpartin azonban dolgoztak a lányok, a közönség pedig férfiakból állt. Pedig Tommyboy testét Monique Covetvel együtt én is szívesen megnéztem volna.

Tommyboy

Az esemény előtt a volt villalakó a Velvetnek elmondta, hogy "már nem szervezem magam", azaz lassan abba szeretné hagyni a vetkőzést, és inkább más területen próbálná ki magát. Lehet az tv vagy rádió, úgy tűnt, minden munka izgatja, ami a médiával kapcsolatos. Próbálkozásai is voltak az elmúlt időszakban, például az Ötös csatornán is szerepelt. Hogy mire vágyik igazán? Szívesen lenne egy erotikus adás műsorvezetője. Ebben van is némi tapasztalata, hiszen egy darabig egy belvárosi női klub házigazdájaként tevékenykedett.

A média világához fel kell nőni - mondta Tommyboy, ami azt jelenti, hogy minél több tapasztalatot és információt kell szerezni ahhoz, hogy az ember el tudja adni magát. Ehhez viszont hosszú évek szükségesek. Ha személyiségét még nem is, testét viszont már jól tudja eladni, hiszen a táncos tarifája 60 ezer forint. Az alatt el se megy.

Semmi szvinger, semmi spricc

A spriccparti kapcsán elmondta, hogy barátai kérték meg, hogy ugorjon be a rendezvényre Monique mellé, bár a műsorvezetés kifejezést láthatóan viccesnek találta. Nem volt még hasonló rendezvényen soha, és semmi pénzért nem venne részt a spriccelésben. Ahogyan szvinger bulin sem járt még soha, csak egyszer Ausztriában egy fellépés alkalmával. Ezt jól ki is beszélte a panzió tulajával, a magyar szvinger szubkultúra szomorú helyzete kapcsán.

Egy fordított buliba (ahol két férfi elégítené ki a kígyózó sorokban nedvesedő hölgyeket) elengedné barátnőjét, persze csak nézőnek. Már ha lenne barátnője. VV Anett, akivel tavaly nyáron ért véget kétéves kapcsolatuk, most állítólag visszajönne hozzá. Tommyboy azonban még gondolkodik. Túl sok volt a balhé.

A táncosfiú azt tervezte, hogy amint lehet, lelép a rendezvényről. Vagyis amint leteszi a mikrofont. Sokat pirult, aztán így is tett.