Bár a műsorvezető úgy érezte, hogy a Pókerarc nem az alkatának megfelelő vetélkedő volt, újból ő lesz az adás egyik házigazdája Sebestyén Balázs oldalán. Vágó István a műsor előzetesében arról vallott, hogy valójában természetgyógyász, akinek van egy-két testékszere és kedveli Fábry Sándort. Majd elmondta, hogy ismerősei szerint képtelen blöffölni.

Az RTL Klub Pókerarc című műsorának házigazdája a december 15-én ismét adásba kerülő vetélkedő előzetesében természetgyógyászként és auralátóként definiálta magát, pedig köztudottan szkeptikus az ilyen dolgokkal szemben, és csak is a tudományosan bebizonyított dolgokban hisz. Vágó István ezután kitér arra is, hogy Fábry Sándor a kedvenc műsorvezetője, pedig a két híresség nincsen túl jóban ellentétes politikai nézeteiknek köszönhetően. Az Esti Showder házigazdája ennek ellenére szerette volna, ha Vágó István is tiszteletét teszi a 200. adásban, ő azonban visszautasította a meghívást.

Majd a következő blöffel próbálja felkelteni a nézők érdeklődését: "Nem akarom megmutatni, de egy-két testékszert és piercinget, magam is viselek itt-ott". Végül egy hollywoodi filmbe illő napszemüveges mozdulattal kísérve elmondja, hogy ismerősei szerint képtelen blöffölni, amire pedig a Pókerarc versenyzőinek nagy szüksége van. A műsorvezető társa ezúttal is Sebestyén Balázs lesz, pedig az a hír járta, hogy nem jönnek ki túl jól egymással. Ezt követően megindult a spekuláció arról, hogy a műsor vége után, melyik híresség hogyan folytatja tovább RTL Klubos pályafutását. Majd Vágó István beismerte, úgy érzi, hogy a Pókerarc nem az alkatának megfelelő vetélkedő volt.