A túl sok kokszfogyasztás egyik mellékhatása, hogy szétmarja az orrsövényt. A túl sok heroinfogyasztásé, hogy fiatalon meg lehet halni tőle. Az énekesnő barátai szerint késsel akart öngyilkos lenni, mert Sid Viciousnak érzi magát, és úgy sejti, az orra is bármikor leeshet. Bár ez csak kicsit aggasztja.

Az énekesnőt 24 órás megfigyelés alá vették barátai, miután késsel a kezében azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát. Bár amúgy is úgy gondolja, fiatalon fog meghalni, mint Sid Vicious, lehet, hogy az orra előbb adja fel, mint a szíve.

Barátai szerint Winehouse-nak már régi rögeszméje, hogy fiatalon fog meghalni, mint a Sex Pistols-tag Sid Vicious. Az énekesnőt nagyon megviselte, amikor férje, Blake Fielder Civil, aki jelenleg 27 havi börtönbüntetését töltötte, inkább kétszer is visszautasította a szabadlábrahelyezési lehetőséget, mint hogy anyjával kelljen laknia, vagy rehabra menjen.

Amy Winehouse, amint aggódik

A Daily Starnak nyilatkozó ismerősök elmesélték, hogy Wino drámaian mellének szegezte a fegyvert és felvetette a kérdést: „Mi értelme az életnek?” Nekik aztán sikerült elszedni tőle a kést, de azóta is folyamatosan őrzik, nehogy kárt tegyen magában. „Meg akar halni. Felfokozott érzelmi állapotban van, egyszer a föld felett lebeg, ha meg valami rosszat hall, azonnal öngyilkos akar lenni. Van ez a hülye Sid Vicious-rögeszméje, hogy fiatalon kell meghalni. Egyáltalán nem fél tőle, úgy gondolja, neki is ez lesz a végzete”.

Tény, hogy Winehouse-nak valóban minden esélye megvan rá, hogy heroin-túladagolásban haljon meg, mint a Pistols-tag, esetleg a szíve vigye el, lassan belehaljon a tüdőtágulásába, vagy legalábbis kiadós agykárosodással zárja a mérleget még egy esetleges leszokás esetén is. De az sem kizárt, hogy egyes testrészei már ezt sem tudják kivárni: a túlzásba vitt kokainhasználat ugyanis teljesen tönkretette az orrnyálkahártyáját és porcait. „Amy tudja, hogy az orra akár le is eshet. Azt mondja, a csontjaiban érzi, hogy ez bekövetkezhet” – nyilatkozta a Fox News újságírójának az énekesnő egy ismerőse. Winehouse ezt az újságíró kérdésére maga is megerősítette, amikor összefutottak egy pubban, de nem úgy tűnt, mint aki szétstresszeli magát. A riporter szerint „nem nézett ki túl jól. Amikor rákérdeztem az orrára, azt mondta ’Igen, van vele egy kis problémám, de ez az én problémám, úgyhogy neked semmi közöd hozzá’. Aztán nekidőlt a DJ-pultnak és elaludt”.