Meglepő vallomás: két nővel él boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban, és mindkettejüket büszkén vállalja a nyilvánosság előtt a Rex felügyelő című sorozat sztárja, Gedeon Burkhard.

Az 53 éves német színész jó ideje össze is költözött a két nővel, Ann-Britt Dittmarral és Sasha Vedutával, akikre egy hosszú, monogám kapcsolat után talált rá. Csak azt sajnálja, hogy ágya nem elég nagy hármójuk számára.

Ez egy igazi édeshármas.

Nem csak szexuális értelemben véve, hanem minden szempontból kiegyensúlyozott és mély a köztünk lévő kötelék” – magyarázta a minap a Bunte című hetilapnak a híres tévés zsaru, aki hazánkban leginkább a Rex felügyelő és Cobra 11-beli szerepeiről ismert. 

Burkhard mindkét nőt odaköltöztette régi, berlini lakásába.

„A 180 centi széles ágy így már nem elég nagy. Ez a következő dolog, amit Gedeonnak meg kell oldania. Nem számít azonban, hogy az új ágyunk mekkora lesz: háromnál többen nem férünk el benne” – szögezte le a két nő. 

A színész arról is említést tett, hogy édesanyja, Elisabeth von Molo színésznő szintén velük él.

„Anyám nem mindig fogadta kitörő lelkesedéssel a barátaimat, de végül mindkét lányt megszerette.”

Úgy tudni, Ann-Britt Dittmar 33 éves Ann-Britt Dittmar ls a németországi Passauból származik. Egy textilipari cég marketingvezetőjeként dolgozik. Gedeon Burkhardot 2019-ben az Instagramon ismerte meg, előtte azonban mindig monogám volt. Mivel Burkhard a megismerkedésükkor nyitott kapcsolatban élt, Dittmar is megismerkedhetett a „hármas felállással”. Két éve csatlakozott hozzájuk egy 29 éves ukrán vegyész, Sasha Veduta, akinek volt már hasonló kapcsolata.

(News in Germany, TWN)

(Borítókép: Gedeon Burkhard és barátnői. Fotó: Gerald Matzka/Getty Images for Netflix; Ajánlókép: Gedeon Burkhard Rex felügyelőként. Fotó: kpa/United Archives via Getty Images)