Lezajlottak az elődöntők első meccsei, egyúttal körvonalazódnak az esélyek arra vonatkozóan, hogy melyik két csapat lesz ott a 2022/2023-as szezon Bajnokok Ligája döntőben.

A Real Madrid-Manchester City elődöntő után tegnap lejátszották a milánói háziderbi első felvonását is. Az Inter-Milan párosítás több szempontból is különleges volt: a két klub egymás legnagyobb riválisa, egyben közös a stadionjuk is, így mindkétszer a San Siro ad otthont a mérkőzésnek. 

Korántsem meglepő, hogy felfokozott hangulatban kezdődött a meccs. A nézők kitűnő atmoszférát teremtettek és a csapatok is egymásnak estek, pontosabban inkább az Inter a Milannak. Őrült jól is jöttek ki a kék-feketék, ugyanis legelső lehetőségüket azonnal gólra váltották: Edin Dzeko egy szögletből érkező labdát belsőzött a kapuba. Mindössze három perccel később ismét kapitulált a Rossoneri, ezzel már 2-0 volt az állás 11 perc után. A mérkőzésen ezután is voltak helyzetek mindkét kapu előtt, ám az eredmény nem változott, az AC Milan pedig nagyon nehéz helyzetbe került a visszavágóra.

Nem csoda, hogy jelenleg a fogadóirodák messze nekik adják a legkevesebb esélyt a végső győzelemre.

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Milan a Tottenham, majd a Napoli ellen is úgy jutott tovább, hogy az esélyek nem mellettük szóltak. 

Az Unibet oddsai a Bajnokok Ligája végső győztesére

  • AC Milan: 26-szoros szorzó
  • Real Madrid: 5,5-szörös szorzó
  • Inter: 4-szeres szorzó
  • Manchester City: 1,68-szoros szorzó

A másik ágon a jelenlegi legerősebb spanyol csapat az angolok legjobbját fogadta. A Santiago Bernabéu stadionban is kitűnő volt a hangulat, de a meccs emlékezetes marad Erling Haaland édesapjáról is. A halványkékek edzője, Pep Guardiola az utóbbi 10 évben csak üldözte a BL-címet, sokak szerint ennél közelebb még sosem volt a hőn áhított trófeához. Kétségkívül a fogadóirodáknál is a City a legesélyesebb a versenyben lévő csapatok közül. Az 1-1-es végeredmény a spanyol fővárosban az angol csapatnak lehet előnyösebb, de nem szabad elfeledkezni róla, hogy a Real Madrid az utolsó hét kiírásból négyet (!) megnyert. 

A Tippmix oddsai a Bajnokok Ligája végső győztesére

  • AC Milan: 25-szörös szorzó
  • Real Madrid: 4,9-szeres szorzó
  • Inter: 3,65-szörös szorzó
  • Manchester City: 1,58-szoros szorzó

Ön szerint melyik csapat a legesélyesebb a BL-győzelemre?

(Borítókép: Pep Guardiola (elől, Manchester City) és Carlo Ancelotti (hátul, Real Madrid) edzők. Fotó: Gonzalo Arroyo - UEFA/Getty)