A csapat drukkerei felháborodtak, mivel több kulcsjátékos, köztük a magyar válogatott csapatkapitánya is a visszatérése után egyből megsérült. Szerintük ez nem a véletlen műve.

A Liverpool FC szurkolói közössége lázban ég, miután egyre több hír lát napvilágot a csapat kulcsjátékosainak, köztük a magyar válogatott csapatkapitányának, Szoboszlai Dominiknek a sorozatos sérüléseiről. A drukkerek szerint a klub orvosi stábja tehető felelőssé a visszatérő sérülésekért, és követelik a változást.

Brit lapok, köztük a The Telegraph beszámolója szerint Szoboszlai Dominik, aki január elején sérült meg, pár hét pihenő után tért vissza, csak hogy két meccs után újra problémái lettek a combjával. A helyzet annyira komoly, hogy a magyar középpályás várhatóan kihagyja a Chelsea elleni Ligakupa-döntőt a Wembley-ben.

A szurkolói közösség nem rejtette véka alá a felháborodását, különösen az X-en (korábban Twitter) osztották meg aggodalmaikat. 

„Trent és Szoboszlai helyzete komoly aggodalomra ad okot, mert mindkettőjük sérülése gyorsan kiújult”  írta egy rajongó, míg egy másik hozzátette:

Kérdéseket kell feltenni a Liverpool orvosi csapatának, hogy miért esnek vissza ilyen gyorsan a felépültnek hitt játékosok.

Egy dühös drukker pedig így fogalmazott: „A Liverpool FC-nek már ki kellene rúgnia az orvosi stábját. Ezek nem doktorok, kóklerek.”

A csapat további játékosai, köztük Joel Matip, Mohamed Salah, Trent Alexander-Arnold és Thiago Alcantara is sérülésekkel küzdenek, ami még jobban megnehezíti Jürgen Klopp vezetőedző dolgát a közelgő meccsek előtt.

A Liverpoolnak komoly kihívásokkal kell szembenéznie a következő hetekben, beleértve a Brentford elleni idegenbeli meccset és a Luton Town elleni hazai Premier League találkozót, valamint a Chelsea elleni Ligakupa-döntőt. A szurkolók aggódnak, hogy a csapat sérültjei nem fognak időben felépülni ezekre a kulcsfontosságú mérkőzésekre.

A klub egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, ami tovább növeli a szurkolói elégedetlenséget.

(Borítókép: a liverpooli csapat orvosa munka közben. Fotó: Getty Images)