A 63 éves Perry Wilson – saját bevallása szerint – kora és munkája miatt igencsak rossz formában volt, és amikor tavaly nyáron belenézett a fürdőszobai tükörbe, észrevette, hogy nem csak a hasa és a dereka van kifogásolható állapotban, de feltűnt, hogy „mellei" nőttek.
Az izgalmas nevű Tyne and Wear nevű településen élő kétgyermekes apa és nagyapa ennek érthető módon nem igazán örült. „Beszélgettem hasonló korú barátaimmal, akik azt mondták, hogy ez történik a testünkkel, ahogy öregszünk. De én azt gondoltam magamban: Csessze meg, én nem fogok mellekkel járkálni!”.
„Megkérdeztem egy barátomat, aki testépítő, hogy elérhető lenne-e, hogy hat hónap alatt egy 25 éves testet kapjak. Azt mondta, igen, ha követem az edzés- és diétatervét, én pedig elhatároztam, hogy megcsinálom.” A terv az izomépítés érdekében fehérjebevitelt tartalmazott, napi négy adag csirkét és rizst, valamint két 1100 kalóriás fehérjeturmixot fogyasztott.
„A hajnali 4 órai kezdés kemény volt, de hat hónap elteltével a melleim eltűntek, és hasizmaim vannak. A lányaim azt mondják, hogy most már jobb testem van, mint a fiúiknak!” – mondja büszkén Wilson.
„Bárkinek lehet egy terve, a nehézség az, hogy ténylegesen véghez is vigye. Elég elszántnak kell lenni, felkelni, amikor kint hideg és sötét van, sosem könnyű. Volt, hogy este fél nyolckor kellett lefeküdnöm, hogy eleget aludjak" – emlékszik vissza.
Bár csak 6 és fél kilóval kevesebbet nyom, mint a 156 kilós kezdősúlya, a kondíciója javult, és testzsír átalakult izommá. „Amikor az ember a 60-as éveihez ér, könnyű beletespedni, de a kor csak egy szám, bármilyen közhelyesen is hangzik. Nem kell öregnek látszani és öregnek érezni magad. Olyan tested lehet, amilyet szeretnél, ha hajlandó vagy beletenni a munkát.”
(NyPost)
(Borítókép: férfi súlyzóval az edzőteremben. Illusztráció: Getty Images)