horoszkóp

A terhes férfi gyereket szült, akit volt felesége ketrecbe zárt

2015.11.15. 13:28

Mivel a címben összefoglaltuk a hír minden fontosabb aspektusát, ezért haladjunk szépen végig rajta és értelmezzük a szavakat.

Terhes Férfi: Thomas Beatie sokáig Tracy LaGondino néven, nőként élt, de a húszas éveiben rájött, hogy férfiként szeretné folytatni az életét. 1998-ban elkezdte az átalakuláshoz szükséges injekciókúrát, 2002-ben pedig eltávolíttatta a melleit is. A női ivarszerveinek kioperálására azonban nem került sor, mivel kiderült, hogy párja méheltávolítása miatt már nem lesz képes szülni, és úgy döntöttek, Beatie fogja kihordani közös gyereküket, akire annyira vágytak.

Gyereket szült: Beatie nem is egy, hanem három gyereket szült, a legkisebbet 2010-ben. Mindegyiket természetes úton szülte.

Volt feleség: Sokáig nem lehetett hallani a párról, de tavaly év végén röppentek fel a hírek, hogy teljesen tönkrement a házasságuk. A kapcsolat lezárása nem sikerült túl szépre, Beatie-t például azzal vádolta meg az exe, hogy GPS nyomkövetőt szereltetett a kocsijába, hogy lenyomozza merre jár. 

Ketrecbe zárt: A pár legkisebb gyereke azzal vádolta meg Beatie egykori feleségét, hogy büntetésből többször is ketrecbe zárta. A gyerek ezt az iskolában mesélte a tanárainak, akik értesítették a gyámügyet. A nő tagadja, hogy ilyen bármikor is előfordult volna, és a két nagyobbik gyerek is megerősítette, hogy soha nem történt ilyen. Beatie azt mondja, hogy a gyerek ragaszkodik a történethez, de végül bizonyíték hiányában nem indult vizsgálat. 

thomas386
Fotó: -