Az 51 éves Patty Sanchez 327 kg súlyú, naponta 13 ezer kalóriányi kaját evett meg, csakhogy eleget tegyen a fiúja vágyainak. Feeder-feedee kapcsolatuk volt, azaz mindketten az etetés fétisének hódoltak. Ahogy a kapcsolat véget ért, a túlsúlyos nő diétázni kezdett, ezzel megmentette az életét.

A nő nagyon szeretett volna a világ legkövérebb nője lenni, a négy gyerekes anyuka korábban egyáltalán nem volt ekkora. A második válása után, 1991-ben még csak 69 kilót nyomott, akkor kezdett el hízni, évről évre folyamatosan. A harmincas éveire már 133 kilót nyomott. 

„Óriási voltam. Haldokoltam – lassú halállal. {...} A fogyásomnak sok köze van a szakításhoz, minden nap kiszolgált engem, minden étkezéskor, és amikor szakítottunk, magamra kellett vigyáznom" – mondta Patty Sanchez a Barcroft TV-nek adott interjújában.

Azt is elmondta, mit jelent az ő esetében az, hogy vigyáznia kellett magára: a súlya miatt képtelen volt főzni, mosakodni, vécére menni. Mindaddig, amíg nem szembesült az egyedüllétében azzal, mivel él együtt, nem félt a haláltól, a szakítás után azonban egyre erősebben aggódott amiatt, hogy nem lehet ott a gyerekei és  az unokái mellett.

Ahogy magáról kezdett gondoskodni, elkezdett megtanulni önmagára főzni, salátákat, csirkéket evett, és kevés szénhidrátot fogyaszt. A feeder pasijával egy barátján keresztül ismerkedtek meg, a nő Los Angelesbe költözött, ahol a férfi élt. 

„Azt mondta, arról fantáziál, hogy együtt van egy lánnyal, akit kövérebbé tesz. Szexinek és boldognak éreztem magam, hogy örömet szerzek neki.

"A kapcsolatunk 99%-a a táplálkozásról szólt, imádtam főzni és enni, ő nagyon szerette nézni, ahogy eszem, és simogatta a hasam. "

A kapcsolatuk olyannyira szólt az étkezésről, hogy csak a vacsora négy-öt fogásból állt, sajtos makarónival, húsokkal, sült krumplival, rizzsel, kenyérrel, jeges teával. Patty Sanchez ebből élt, pár rajongója fizetett azért, hogy azt nézze, mi minden eszik. A szakítás után döbbent rá arra, hogy egyedül felállni sem képes a túlsúlya miatt.