Az Európai Bizottság idén Aalborgnak adta Európa legboldogabb városa címét.

>

Dánia elég sokszor nyer el ilyen és ehhez hasonló díjakat, ahogy tavaly is, amikor a világ legélhetőbb országai közé került, 2013-ban a világ legboldogabb országának választották, nemrégiben pedig megállapították, hogy a nők akkor lennének a legkiegyensúlyozottabbak, ha mind Dániában élnének.

Általában Koppenhága szokta bezsebelni a legtöbb nemzetközi elismerést: a világ legzöldebb városa, a világ - kerékpárosok számára - legpraktikusabb városa, és a leginkább melegbarát város címét is elnyerte az utóbbi években, most azonban csak a második helyre csúszott, idén az aalborgiak Európa legboldogabb emberei.

A tanulmányból kiderül, hogy az északi kikötő-és iparváros lakóinak 72 százaléka-a tartja magát kifejezetten elégedettnek, 24 százalékuk pedig csak simán elégedettnek. Boldogok, hiszen van szimfonikus zenekaruk, világszínvonalú egyetemük és káprázatos vízpartjuk. Bár ez más országokra is igaz lehet, de az ottaniak mégsem olyan kiegyensúlyozottak, mint az aalborgiak, akik az elemzés során arra is utaltak (egész pontosan 96 százalékuk), hogy városukban szinte nincs mitől félniük a remek (köz)biztonságnak köszönhetően. Ezt egyébként alátámasztja az a tény is, hogy 2007-ben Aalborg megnyerte a legbiztonságosabb európai város címet, amelyhez, úgy fest, azóta is ragaszkodik.  

Az ott élő emberek 91 százaléka találja úgy, hogy a város lakóiban kérdés nélkül meg lehet bízni. (Érdekesség: még így is lemaradtak a legmegbízhatóbb város címéről, amelyet a finnországi Oulu bitorolt el.)

Dánia ezek alapján még boldogabb lehet (két városa, Aalborg és Koppenhága legalábbis mindenképpen), hiszen bekerültek az öt legelégedettebb európai város közé, megelőzve Reykjavíkot, Zürichet és Grazot.

Az Európai Bizottság tanulmánya az európai városok életszínvonaláról teljes egészében megtekinthető itt.