Vannak olyan emberek, akik képtelenek felfogni, hogy bizonyos helyzetekben nem érdemes fotózkodni. Közéjük tartozik Jia Lijun, a kínai üzletember is, aki a Rongcheng városában lévő Xixiakou Wildlife Park állatkertben szelfizte magát a halálba egy másfél tonnás rozmár közreműködésével. A hibát ott követte el, hogy túlzottan közel merészkedett a tengeri emlőshöz, ami a víz alá rántotta, majd a segítségére siető állatgondozót is megölte – írta a Daily Mail.

Jia Lijun egyedül érkezett a parkba, ahol azért kezdett bősz szelfizésbe, hogy kipakolja a képeket közösségi oldalára. Egyik barátja szerint a férfi izgatottan várta a találkozást a rozmárral, és halála előtt számos felvételt küldött ismerőseinek. Wu felidézte, hogy három órakor kapott tőle egy videót, amin még vidáman nevetgélt, de néhány perccel később már a vízben fuldoklott. 

A rozmárral a háta mögött szelfizett, amikor az elkapta, és játékból a medencébe húzta. A rozmár ölte meg, nem véletlenül esett a vízbe

– bizonygatta a férfi.

A bámészkodók szerint a hatalmas állat a víz alá rántotta az üzletembert, majd össze-vissza rángatta. Gondozója, Duan először egy bambuszbottal akarta kimenteni áldozatát, de nem igazán működött a dolog, ezért beugrott a medencébe. A rozmár ezen a ponton elengedte a szelfizőt és felé indult.

Bár kollégái szerint Duan remek úszó volt, a hatalmas állattal szemben nem tehetett semmit. Egy kicsit valószínűtlenül hangzik, de állítólag mindkét férfit "magához ölelte", aztán lebukott velük a víz alá. Mikor végre sikerült kihúzni őket, már túl késő volt.

Az eset kapcsán a park rengeteg kritikát kapott, főleg azért, mert az állatok és a látogatók között semmiféle kerítés nincs.

Ez az alapvető oka a tragédiának. Az emberek és a rozmárok ott közeli kapcsolatba kerülhetnek

– vélekedett Wu.

Az állatkert a tragédia ellenére nem zárta be a rozmáros attrakciót, ugyanakkor elismerte felelősségét a május elején történt balesetben, és közel 39 millió forintnak megfelelő összeget fizetett Jia Lijun családjának kártérítés gyanánt.